A gyalogos zarándoklás Erdélyben is rohamosan növekvő mozgalommá válik a Mária Útnak köszönhetően. A tapasztalat azt mutatja, a zarándoklás megnyitja a szívet, segíti az Isten-kapcsolat fejlődését és építi a közösségeket. Saját bevallásuk szerint alapvetően a lelki megfontolás vezeti az említett út létrehozóit arra, hogy folyamatosan új kezdeményezéseket hozzanak napvilágra. Egy ilyen kezdeményezés az augusztusra meghirdetett „1Úton nemzetközi zarándoknap."
2014. március 24., 16:082014. március 24., 16:08
2014. március 24., 17:332014. március 24., 17:33
„Annak érdekében, hogy szakrális szempontból folyamatosan fejleszteni tudjuk a zarándokutat, a magyarországi Mária Út Egyesülettel közösen kitaláltuk, hogy a már hagyományossá vált zarándoklatok mellett legyen egy olyan alkalom, amikor az év egy bizonyos napján egy témáért, szándékért hívők ezrei mennek ki erre az útvonalra, és Csíksomlyó-Máriazell között több kilométeren keresztül vonulnak” – fogalmazott a legújabb kezdeményezésükkel kapcsolatban Szakács Ferenc Sándor. Az Erdélyi Mária Út Egyesület elnöke elmondta, az idén első alkalommal megszervezendő „1Úton nemzetközi zarándoknap” központi témája a család lesz.
A családok megerősödéséért ajánlják fel
Mint kiderült, az elképzelések szerint 2014. augusztus 16-án, szombaton a Mária Út főútvonalán (Máriazell – Budapest – Máriapócs – Csíksomlyó) minden, a Mária Út által érintett településen megtartják a szóban forgó zarándoknapot. Ezzel azt szeretnék elérni a szervezők, hogy tömegek kapjanak zarándoklás-élményt nem túl nagy fáradsággal és áldozattal. Az egész zarándoknapot a magyar családokért, a családok békéjéért és erősödéséért ajánlják fel. Az eseményt hagyományteremtő jelleggel hívják életre, azaz minden évben meg kívánják szervezni, mindig a Nagyboldogasszony ünnepe utáni első szombaton.
Több mint száz településből álló imalánc
A szervezők a teljes, több mint 1400 km-es út mentén Magyarországon mintegy negyven, Ausztriában négy, Erdélyben pedig több tucatnyi települést jelöltek meg mint célállomást, ahová egynapi járóföldről (körülbelül 25-30 km-ről), az indító településekről mindkét irányból gyalogos zarándoklat indul. Figyelembe véve az összes érintett települést, Magyarországon több mint száz, Erdélyben több mint ötven helység fog a nagy zarándoklat-imalánc részesévé válni. A zarándokcsoportokhoz az útba eső és közeli településeken lakók is csatlakozhatnak. A zarándoklás a helyi közösségek megmozdulása lesz, s egész napos együttlét, ének, ima után érkezik a zarándokcsoport a céltelepülés templomához, ahol a helyi viszonyoknak megfelelően szentmisén vagy ökumenikus istentiszteleten vesznek részt a zarándoklat zárásaként.
Csíksomlyón tanácskoztak a szervezők
„Az elmúlt hétvégén ennek a zarándoknapnak az erdélyi előkészítő munkáját tartottuk Csíksomlyón. Gondolkodtunk, terveztünk, hogy milyen legyen ez a nap” – számolt be Szakács. Mint azt tőle megtudtuk, a Mária Út erdélyi szakaszát Csíksomlyótól a magyar határig felosztották negyvenhárom olyan pontra, ahová érkeznek majd zarándokok. Az elképzelések szerint a különböző útvonalakon levő közbeeső falvak, települések templomainál és egyéb egyházi jellegű létesítményeknél pihenők lesznek beiktatva, ezeknek a megtekintésével egybekötve. „Az úton természetesen az ima, az elmélkedés, az éneklés, a beszélgetés, a társakkal való kapcsolattartás arányos mértékben lesz jelen, erre külön kitértünk a szombati előkészítőn” – nyomatékosított az Erdélyi Mária Út Egyesület vezetője.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.
Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.
Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.
Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.
Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.
Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.
Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.
Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.
A Flydubai Tel-Avivba tartó járatának egyik pilótája megkéselte a másikat, feltehetően a gép lezuhanását akarta okozni – jelentette ki szerdán délután Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a reggeli légi incidenssel kapcsolatban.
szóljon hozzá!