Fotó: Veres Nándor
A földtulajdonok visszaszolgáltatásának felgyorsítása is célja annak a megyei közhasznú fejlesztési társulásnak, amelyet a Hargita megyei önkormányzat hoz létre, és amelynek megalakításáról szerdán, az Alcsík Kistérségi Fejlesztési Társulás ülésén is szó esett.
2013. március 13., 17:172013. március 13., 17:17
2013. március 13., 18:112013. március 13., 18:11
A megyei önkormányzat sajtóközleménye szerint a kistérségi társulás ülésén elhangzott, a közhasznú fejlesztési társulást anyagilag a megyei tanács fogja támogatni, a társuló önkormányzatok pedig tagdíjat fizetnek. A szervezet élére egy menedzsert neveznek ki, majd településenként felmérik, hogy mi jelenti a legnagyobb problémákat. Az ülésen jelen lévő Tánczos Barna szenátor szerint, miután megnézik, hogy az egyes településeken mi okozza az elakadást, egységes megoldást kell találni a föld-visszaszolgáltatások évek óta húzódó problémáira. A kataszteri nyilvántartás elkészítése 5–6 éves folyamat lehet – vélte Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke. Romfeld Mária Magdolna, a megyei önkormányzat helyi közigazgatási vezérigazgatóságának vezetője azt mondta, minden polgármesteri hivatalt kérnek, hogy gyűjtse össze és továbbítsa az eddigi felmérések adatait. A társulás terveiről, az ezzel szembeni elvárásokról térségenként is egyeztetnek az elöljárókkal.
Még javában dolgoznak a csíkszeredai Nagy Imre Általános Iskola udvarának felújításán, ezért a diákok ideiglenesen a közeli műfüves pályán tölthetik a nagyszüneteket.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) vádat emelt a Hargita megyei tanács tisztségéből felfüggesztett alelnöke, Barti Tihamér, Kurkó András volt megyei közpénzügyi igazgatóhelyettes és három másik közpénzügyi tisztségviselő ellen.
Útlezárásokra kell számítani a Running Festival Csíkszereda zökkenőmentes lebonyolítása érdekében szombaton. Mutatjuk, hogy hol korlátozzák a forgalmat.
Felújíttatja a csíkszeredai Hargita utcára merőleges Búza és Levendula utcákat a helyi önkormányzat. A tervezésre és kivitelezésre aláírták a szerződést, a munkálatokhoz jövő évben fognak hozzá.
Az újraélesztésnél nagy segítséget jelentő, automata mellkaskompressziós készülékkel és egyéb korszerű orvosi eszközzel felszerelt új mentőautót kapott a Hargita megyei tűzoltóság. A B-típusú járművön három mentős fog szolgálni.
Módosították a csíkszeredai iskolahálózatot a helyi önkormányzati képviselők csütörtöki soron kívüli ülésükön. A város bölcsődéjét a Micimackó napközihez csatolták.
Felújítás miatt ideiglenesen más helyszíneken tartja előadásait a Csíki Játékszín: a nagyszínpad a Művészetek Házába költözik, a kamaradarabok pedig alternatív terekben lesznek láthatók.
Kevesebb pénz számolható el a Fodor Sándor park felújítására, mint kezdetben tervezték, így a beruházás 11,5 millió lejes becsült értékéből mindössze 5,4 millió lejt biztosít a központi fejlesztési régió, a többit a városnak kell állnia.
Felborult egy személyautó Tusnádfürdő és Tusnád települések között az E578-as nemzetközi úton kedden délután. Két sérültet kórházba kellett szállítani.
Több kisebb utca felújítása is folyamatban van Csíkszeredában, a munkálatokat idén tervezték befejezni, ám ez nem biztos, hogy minden esetben sikerülni fog. Az útfelújítások vezetékcserékkel is járnak, ez pedig lassítja a folyamatot.
szóljon hozzá!