
Fotó: Veres Nándor
Rendszámfelismerés éjjel és nappal – ez lesz az egyik legfontosabb előnyük azoknak a kameráknak, amelyek a Csíkszeredában készülő térfigyelő rendszer részei lesznek.
2013. július 31., 18:522013. július 31., 18:52
2013. július 31., 19:032013. július 31., 19:03
Azt még nem lehet tudni, hány térfigyelő kamerát vásárol a polgármesteri hivatal, de előkészületben van a közbeszerzési eljárás kiírása a szükséges eszközök beszerzésére. Az idei városi költségvetésben 139 ezer lejt különítettek el a térfigyelő rendszerre, amely részlegesen már az ősz folyamán üzemelni fog.
Szőke Domokos alpolgármester kérdésünkre elmondta, elsősorban a kamerák műszaki jellemzőit, teljesítményét határozták meg, ezután derül majd ki, hogy milyen áron milyen minőségű eszközöket lehet beszerezni. Az egyik legfontosabb elvárt tulajdonsága a csíkszeredai térfigyelő rendszernek, hogy használata által nappal és éjjel is fel tudják ismerni az elhaladó járművek rendszámait. Az előkészületekhez tartozik, hogy két cég által forgalmazott rendszert is tesztelnek, egy kamera például a városháza egyik erkélyén van egy ideje, és a közeli, Vár téri körforgalmat figyeli – tudtuk meg Csiszér András projektfelelőstől.
A közbeszerzési eljárás lefolytatása után várhatóan ősszel már működni fognak a kamerák a város északi, nyugati és déli kijáratainál, azaz Taplocán, a Hargita utcában és a Brassói úton. A továbbiakban a város központját is bekamerázzák, illetve más helyszínekre is eljut a térfigyelő rendszer. Ahogy már a városvezetőség tavaly is hangsúlyozta, a rongálók, bűnelkövetők azonosításához is szeretnék igénybe venni a kamerákat.
Továbbra is nagy az érdeklődés a csíkszeredai szavazás helyszínén, ahol hosszú sorokban várakoznak a magyar országgyűlési választáson részt vevő polgárok. A voksolók szerint minden szavazat számít, és a választás tétje túlmutat Magyarország határain.
Már a délelőtt folyamán sokan éltek szavazati jogukkal a csíkszeredai külképviseleti szavazóhelyiségben, ahol a részvétel magasnak bizonyult. A voksolás rendben zajlik, noha több választó adminisztratív akadályokba ütközött. A külképviseleten segítenek.
Elvesztette uralmát a jármű fölött, és egy tömbház lépcsőházának bejáratához csapódott autójával egy csíkszeredai sofőr szombaton késő este.
Több mint hatszáz kórustag gyűlt össze Gyimesfelsőlokon a 29. Felcsíki Egyházi Kórustalálkozón szombaton, amikor a közös éneklés nem versennyé, hanem a hitet, a közösséget és az élő hagyományt összekapcsoló ünneppé vált.
Egy 45 éves, csíkszeredai férfi az 112-es segélyhívón értesítette a hatóságokat pénteken délelőtt, hogy valaki ellopta az autóját a Mihai Eminescu utcából.
Már három hónapja kivonták forgalomból azt a személyautót, amivel Tusnádfürdőn közlekedett egy 33 éves férfi.
Jócskán visszaesett a hőmérséklet szombatra virradóan a hargitai megyeközpontban, ahol a mínusz tíz fokot közelítette a legalacsonyabb érték a hivatalos mérőállomáson.
Baleset történt Szépvíz közelében csütörtök este, egy fiatal sofőr autójával megcsúszott és lesodródott az úttestről.
Autójavító műhelyben keletkezett tűzhöz riasztották csütörtök este a csíkszeredai tűzoltókat.
Egy héten belül háromszor is ittas vezetés és baleset miatt került a Hargita megyei rendőrség látókörébe egy külföldi férfi.
szóljon hozzá!