
Fotó: Borbély Fanni
Boldogok vagyunk – foglalta össze érzéseit hétfőn az államfőválasztás eredménye után Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere. A városban rekordszámú, több mint 20 ezer választó szavazott, többségük elutasítva a szélsőségességet.
2025. május 19., 13:252025. május 19., 13:25
Csíkszeredában vasárnap rekordszámú csíkszeredai adta le a szavazatát az államfőválasztáson, óriási többséggel jelezve, hogy a szélsőségnek nincs helye nemcsak a mi közösségünkben, hanem országos szinten sem – vonta le a következtetést Korodi Attila polgármester, aki hétfőn a sajtónak nyilatkozott a vasárnapi államfőválasztás eredményeivel kapcsolatban.
A városvezető hozzátette, a magyar, a román és a roma közösség is határozottan visszautasította a szélsőséges attitűdöt. „Épp ezért köszönöm Csíkszeredának a történelmi részvételt” – húzta alá.
És bizonyára lesznek olyanok is, amelyekben nem értünk majd egyet, és minden eszközzel hangsúlyt adunk majd ennek. De így működik a demokrácia" – magyarázta Korodi. Hozzáfűzte, hogy örül annak, hogy hogy olyan államelnöke lesz az országnak, akivel lehet vitázni.
– mondta.
A városvezető továbbá felhívással fordult az állami intézményekhez, azt kérve, hogy intézkedjenek mindazokkal szemben, akik legionárius mozgalmakat működtetnek, amelyek messzemenően szembemennek a román törvénykezéssel, áthágva minden törvényes szabályt. Azt is kérte, hogy határozottan lépjenek fel a gyűlöletbeszéd ellen.
Fának hajtott autójával egy 21 éves, balánbányai fiatalember a Balánbánya–Csíkszentdomokos közötti úton szombaton délelőtt. A balesetben személyi sérülés nem történt, csak anyagi kár keletkezett, a sofőr szervezetében azonban alkoholt mutattak ki.
Nagyboldogasszony napján, a kontumáci búcsú ünnepén avatták fel Gyimesbükkben Dani Gergely esperes-plébános mellszobrát. A templomépítő pap örökségét a hit, a magyar oktatás és a közösség megmaradásának példájaként idézték fel.
Csak néhány ajtót kellene kinyitni – vagy mégsem? Nyáron napozóhellyel bővülhetne a Csíki Csobbanó, ám ami egyszerű ötletnek tűnik, az a városvezetés szerint műszaki, engedélyezési és szervezési kérdések sorát veti fel.
Megkezdődtek a felújítási munkálatok a csíkszeredai Levendula utcában, emiatt forgalomkorlátozásokat vezettek be.
Erdély és az Oszmán Birodalom közel másfél évszázados kapcsolatának kulturális örökségét mutatja be a Csíki Székely Múzeum új időszaki kiállítása.
Több mint két éve vásárolta meg a csíkszeredai önkormányzat a zsögödi városrészben épült lovardát, amelyet azóta lovas egyesület bérel és működtet. Fejlesztésekre, felújításokra jelenleg nincs pénz, noha szükség lenne rá.
Noha közel egy éve elkészültek, csak most lehet átvenni az építőtől a Csíkcsicsóban felújított közel 6 kilométeres útszakaszt és több hidat, mert a pénz egy része hiányzott. Az önkormányzat kormánytámogatást kap, így fizethet.
Pályázatokat készít elő a csíkszeredai önkormányzat a Központi Fejlesztési Régióhoz, miközben több fontos beruházás ügyében is döntött a hétfői rendkívüli tanácsülésen. A testület kisajátításról is szavazott.
Újabb, jelentős összegű kivitelezési szerződést írtak alá a Harvíz Rt. óriásprojektje részeként. A Csíkszentmárton és Csíkszentsimon településeit érintő beruházás során víz- és csatornahálózatokat bővítenek, és új nyomóvezeték is épül.
A Harvíz Rt. óriásprojektje részeként két csíkszéki községekben is elkezdődött a víz- és csatornahálózatok építése. Csíkszentléleken és Csíkszentgyörgyön is munkához látott a kivitelező, elsőként a szennyvízhálózat készül el.
4 hozzászólás