Ködbe vesző sikerprogram

Forráshiány miatt harmadára csökkentették az Országos Infrastrukturális Fejlesztési Programra (PNDI) szánt pénzalapot, ezért csak azokat a munkálatokat finanszírozzák, amelyeket már elkezdtek. A tervek szerint tízezer kilométer megyei utat aszfaltoztak volna le. Hargita megyét nem érinti a PNDI-pénzek „elvágása”, mert egyetlen esetben sem kötöttek szerződést a program keretében.

Kozán István

2012. május 09., 14:432012. május 09., 14:43

2012. május 09., 15:072012. május 09., 15:07

 

„A tízezer kilométer megyei út aszfaltozásáról szóló programot még Elena Udrea volt turisztikai miniszter találta ki, és tavaly májusban bekerült a Turisztikai és Regionális Fejlesztési Minisztérium Országos Infrastruktúra-fejlesztési Programjába. Az elején mindenki hitt ebben a programban, még mi is, de aztán a Nemzetközi Valutaalap múlt év őszén a kormánynak nem hagyta jóvá, hogy erre több milliárd lejt költsön” – emlékszik vissza Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, akinek elmondása szerint a megyei tanács visszavette saját hatáskörébe azokat a megyei utakat, amelyeket a program indulásakor a felújítás reményében átadott a fejlesztési minisztériumnak.   

„Sok polgármester még ma is azt hiszi, hogy lesz pénz erre a programra, holott már tavaly ősszel tudott dolog volt, hogy ez az elképzelés halva született. Az országban egyébként Hargita megye volt az első, amely megyei útjai nagy részét visszavette saját ügykezelésébe, és saját erőből kezdett azokon aszfaltozni” – magyarázza Borboly.

Nagy tervként indult

Nagy csinnadrattával jelentették be az egykori Boc-kormány sikerprogramjaként emlegetett Tízezer kilométer elnevezésű, megyei és községi utak aszfaltozásáról, illetve vízhálózatok fejlesztéséről szóló programot, amelyre tizenhat milliárd lejt szántak. Időközben viszont kiderült, hogy a hatalmas összeg negatív hatással lehet a költségvetésre – legalábbis a Nemzetközi Valutaalap és az Európai Bizottság szerint –, ezért múlt hónapban leállították a programot.  A tervek szerint a pénzt az illetékes  minisztérium költségvetéséből, valamint külső forrásokból szerették volna előteremteni, a munkálatokat 2015-ig végezték volna el.  

Gondok a programmal

Az ún. „sikerprogram” akadozását alátámasztja Hargita Megye Tanácsa idei első ülésén hozott egyik döntése, amely értelmében a tanács négy megyei út felújításának finanszírozását PNDI-s pénzek helyett saját költségvetésből fogja megoldani. Ezt akkor azzal indokolták, hogy a regionális fejlesztési és turisztikai minisztériumnak januárig sem sikerült szerződést kötnie a PNDI keretében. Így azon a bizonyos januári tanácsülésen megszavazták a 136A (Erdőszentgyörgy – Etéd), a 136B (Peszente-tető – Énlaka), a 153C (gyergyóremetei falu közötti) és a 128 (Orotva, az iskoláig vezető) jelzésű útszakaszok felújításának saját finanszírozását.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 15., csütörtök

Gálaműsorral ünneplik Ditróban a Magyar Kultúra Napját

Idén is ünnepi gálaműsorral köszöntik a Magyar Kultúra Napját a Gyergyói-medencében. Az eseménynek ezúttal a ditrói Kőrösi Csoma Sándor Művelődési Ház ad otthont január 18-án, vasárnap 18 órától.

Gálaműsorral ünneplik Ditróban a Magyar Kultúra Napját
Hirdetés
2026. január 12., hétfő

Folytatódnak a Tarisznyás estek Gyergyószentmiklóson

Idén is folytatják a Tarisznyás-estek sorozatát Gyergyószentmiklósón a Tarisznyás Márton Múzeumban.

Folytatódnak a Tarisznyás estek Gyergyószentmiklóson
2026. január 10., szombat

A fiatalok éve Gyergyóban: mit hoz az ifjúsági fővárosi cím?

Gyergyószentmiklós viseli Magyarország külhoni ifjúsági fővárosa címet idén, amelyet Cegléd testvérvárossal párban nyert el. A kitüntetéssel járó 100 millió forintos támogatás konkrét fejlesztéseket hoz: például ifjúsági központ épül.

A fiatalok éve Gyergyóban: mit hoz az ifjúsági fővárosi cím?
2026. január 07., szerda

Kigyulladt a salamási rendőrség tetőzete – frissítve

Súlyos tűzesethez riasztották a tűzoltókat: Salamáson lángra kapott a helyi rendőrőrs épülete. A tűz az épület tetőszerkezetét és a manzárdot érinti, mintegy 200 négyzetméteres felületen.

Kigyulladt a salamási rendőrség tetőzete – frissítve
Hirdetés
2026. január 07., szerda

Istállótűz Gyergyóremetén: mintegy 500 négyzetméteren pusztítottak a lángok

Egy lángoló mezőgazdasági épülethez riasztották szerdán reggel a tűzoltókat Gyergyóremetére: egy nagyméretű istálló gyulladt ki egy farmon. Szerencsére sem emberi sérülés nem történt, sem állatokban nem esett kár.

Istállótűz Gyergyóremetén: mintegy 500 négyzetméteren pusztítottak a lángok
2026. január 06., kedd

Javuló céges, romló lakossági adófizetés Gyergyószentmiklóson

A lakosság kisebb arányban volt jó adófizető, a cégeknél viszont jelentős adósságcsökkenés történt 2025-ben Gyergyószentmiklóson. A 2026-os évre vonatkozó helyi adók és illetékek befizetése január 15-től lehetséges a városban.

Javuló céges, romló lakossági adófizetés Gyergyószentmiklóson
2026. január 04., vasárnap

A vendégek fizetnek, a város profitál: új lendületet adnának a gyergyói turizmusnak

Turisztikai Desztináció Menedzsment alapításával tenné ismertebbé, vonzóbbá a városi és gyilkostói vendéglátóhelyeket, valamint a turisztikai kínálatot Gyergyószentmiklós. Az új évtől bevezetett idegenforgalmi illeték teremti meg ehhez az alapot.

A vendégek fizetnek, a város profitál: új lendületet adnának a gyergyói turizmusnak
Hirdetés
2026. január 03., szombat

Fa dőlt az útra Gyergyószentmiklós és Gyilkostó között – frissítve

Teljesen lezárták a forgalmat a 12C jelzésű országút Gyergyószentmiklós és Gyilkostó közötti szakaszán szombat reggel, miután az erős havazás miatt az úttestre dőlt egy fa.

Fa dőlt az útra Gyergyószentmiklós és Gyilkostó között – frissítve
2026. január 01., csütörtök

Egészséges kisfiú Gyergyószentmiklós idei elsőszülöttje

Császármetszéssel segítették a világra az év első újszülöttjét a gyergyószentmiklósi kórházban. A kisfiú és édesanyja is egészségesek.

Egészséges kisfiú Gyergyószentmiklós idei elsőszülöttje
2025. december 31., szerda

„Veres az ég alja, szél lesz” – időjósló mondókák nyomában Kisné Portik Irénnel

Ma, amikor a különféle alkalmazások akár percnyi pontossággal jelzik előre az esőt, vagy azt, hogy mikor süt ki a nap, a népi időjóslás több ezer éves következtetései már nem létfontosságúak, de egy könyv segít abban, hogy mégse menjenek feledésbe.

„Veres az ég alja, szél lesz” – időjósló mondókák nyomában Kisné Portik Irénnel
Hirdetés