
Fotó: Kristó Róbert
Jó ideje nem működik az öntözőrendszer a csíkszeredai Mikó-vár előtti téren, erről a nagy felületeken kiégett pázsit tanúskodik. „Egy alkatrész meghibásodása miatt állt le a rendszer, melynek cseréjére várhatóan még a héten sor kerül, és újra öntözhetünk a téren” – válaszolt érdeklődésünkre Szőke Domokos, Csíkszereda alpolgármestere.
2013. augusztus 05., 18:292013. augusztus 05., 18:29
2013. augusztus 05., 19:542013. augusztus 05., 19:54
A Vár tér felújítását 2009-ben fejezték be, akkor a városnapok részeként avatták fel. A felújítás során több fát is kivágtak, és gyepes övezeteket hoztak létre, öntözőrendszerrel ellátva. Ugyanakkor létrehozták a „zubogót”, és új játszótér is helyet kapott itt. Padokkal, sétányokkal ellátott korszerű teret alakítottak ki. A kivitelező jótállása a locsolórendszerre a munkálatokat követő három évig tartott, tavaly nyár közepe óta már a csíkszeredai önkormányzat feladata a tér és a hozzá tartozó vízkút és öntözőrendszer karbantartása.
Az alpolgármester tájékoztatása szerint az öntözőrendszer meghibásodott alkatrészét megrendelték már, így várhatóan a héten beindítják az érzékelővel ellátott rendszert. Nyár elején, lévén, hogy gyakran esett az eső, nem is volt rá szükség, viszont az utóbbi időszakra jellemző szárazság miatt kiégett a fű több helyen, és nemcsak a Vár téren, hanem a város több közterületén is. Ugyancsak gondok voltak a téren lévő „zubogóval”, így egy jó darabig a kövekkel körberakott vízkút nem működött. „Eldugult, és szét kellett bontani – magyarázta az elöljáró –, de a városnapok előtt sikerült megoldani és újra elindítani.”
A Mikó-vár megvilágítását biztosító reflektorok karbantartásáról is a polgármesteri hivatal munkatársai kell gondoskodjanak és szükség esetén kicseréljék a kiégett égőket, a városi kertészet pedig a virágágyásokat és a zöldövezetet kell gondozza.
Továbbra is nagy az érdeklődés a csíkszeredai szavazás helyszínén, ahol hosszú sorokban várakoznak a magyar országgyűlési választáson részt vevő polgárok. A voksolók szerint minden szavazat számít, és a választás tétje túlmutat Magyarország határain.
Már a délelőtt folyamán sokan éltek szavazati jogukkal a csíkszeredai külképviseleti szavazóhelyiségben, ahol a részvétel magasnak bizonyult. A voksolás rendben zajlik, noha több választó adminisztratív akadályokba ütközött. A külképviseleten segítenek.
Elvesztette uralmát a jármű fölött, és egy tömbház lépcsőházának bejáratához csapódott autójával egy csíkszeredai sofőr szombaton késő este.
Több mint hatszáz kórustag gyűlt össze Gyimesfelsőlokon a 29. Felcsíki Egyházi Kórustalálkozón szombaton, amikor a közös éneklés nem versennyé, hanem a hitet, a közösséget és az élő hagyományt összekapcsoló ünneppé vált.
Egy 45 éves, csíkszeredai férfi az 112-es segélyhívón értesítette a hatóságokat pénteken délelőtt, hogy valaki ellopta az autóját a Mihai Eminescu utcából.
Már három hónapja kivonták forgalomból azt a személyautót, amivel Tusnádfürdőn közlekedett egy 33 éves férfi.
Jócskán visszaesett a hőmérséklet szombatra virradóan a hargitai megyeközpontban, ahol a mínusz tíz fokot közelítette a legalacsonyabb érték a hivatalos mérőállomáson.
Baleset történt Szépvíz közelében csütörtök este, egy fiatal sofőr autójával megcsúszott és lesodródott az úttestről.
Autójavító műhelyben keletkezett tűzhöz riasztották csütörtök este a csíkszeredai tűzoltókat.
Egy héten belül háromszor is ittas vezetés és baleset miatt került a Hargita megyei rendőrség látókörébe egy külföldi férfi.
szóljon hozzá!