
Fotó: Kristó Róbert
A Csíkszentdomokosi Polgármesteri Hivatal dísztermében vasárnap nagy érdeklődés övezte a kézművesvásárt és karácsonyfa-díszítési versenyt – tudtuk meg Ferencz Alajos polgármestertől.
2012. december 16., 14:392012. december 16., 14:39
2012. december 16., 23:582012. december 16., 23:58
A település elöljárója (a fotón) elmondta: a sikeres rendezvény Sándor Edit könyvtáros és számos szülő szervezésében került megrendezésre. A kézművesvásárra felnőttek, gyermekek hozták saját készítésű ajándéktárgyaikat, bőrdíszműveket, gyöngyfüzéreket, faragásokat stb., melyek mind-mind természetes anyagokból készültek. „Ezekből a tárgyakból vásárolni felemelő érzés, mert sokkal több lélek van bennük, mint az üzletekben árult mű dolgokban” – nyomatékosította a község első embere. Hozzáfűzte: a karácsonyfa-díszítési versenyen négy, gyermekekből álló csoport vett részt. Mindegyik csapatot díjazták, majd a gyönyörű díszbe öltöztetett karácsonyfákat a templomtéren és a központban állították fel, hogy az arra járók megcsodálhassák.
Négy éve avatták fel a magyar állami támogatással épült gyimesbükki óvodát, amely mára megtelt élettel. A kezdeti nehézségek után ma már 70 gyermek tanul itt, az intézmény pedig a helyi közösség megmaradásának egyik záloga lett.
Nemcsak a hagyományok megélését tartják fontosnak Csíkszentkirályon, hanem azt is, hogy továbbadják azokat, példát mutassanak az ifjúságnak.
Ingyenes vércukormérést szervez kedden és szerdán délután négy órától a Hargita Megyei Vöröskereszt a csíkszeredai Szabadság téren.
Hajnali keresztúttól az esti feltámadási körmenetig részletes rend szerint zajlik a húsvéti ünnepkör Csíksomlyón, miközben Csíkcsobotfalván a népszokások is élő közösségi élményt kínálnak.
A húsvéti ünnepekre való tekintettel a Csíki Trans autóbuszai nem a megszokott menetrend szerint közlekednek péntektől keddig.
Nem csak a fuvarleveleket tudja majd ellenőrizni, hanem a rakomány méretét is az a mesterséges intelligenciát használó rendszer, amelyet a rönkszállítmányok figyelése érdekében helyeznek üzembe. Ennek részeként kamerák telepítése van folyamatban.
Hiába Csíkszereda város része, megőrizte és továbbra is megőrizné falusi jellegét Csobotfalva – lakossági fórumot tartottak kedd este a helyi kultúrotthonban, ahol a jelenlevők a városrészt érintő problémákról beszélgettek Korodi Attila polgármesterrel.
Júniusig kell befejezni az Olt-folyó mentén épülő kerékpárutat Hargita megyében, mintegy 45 kilométer hosszan. A tavaly elkezdett kivitelezés a téli szünet után folytatódik, jelenleg a növényzeti réteg eltávolításán és az átjárók kialakításán dolgoznak.
Nem lehet már sokáig halogatni, szükség van a víztartályok telepítésére Tusnád község településein, enélkül ugyanis nem lehet csatlakozni a most épülő, a községen áthaladó vízvezetékre, amely Tusnádfürdőt is el fogja látni.
Egy létesítmény, mely egyszerre szolgálja a természeti értékek megőrzését és a látogatói élmény fejlesztését – felavatták pénteken a Szent Anna-tó – Mohos Tőzegláp Ökocentrum és Tudásközpontot.
szóljon hozzá!