A kedvezőtlen időjárás miatt kedd délután még Brăila város határában vesztegelt az a két nagyméretű tartály, amelyeknek a tervek szerint több megye érintésével csütörtökre kellett volna a csíkszeredai sörgyárhoz érkezniük. A rakomány további sorsa körül egyelőre teljes a zűrzavar.
2013. március 26., 18:002013. március 26., 18:00
2013. március 26., 18:532013. március 26., 18:53
A Hollandiában gyártott, egyenként húsztonnás, sör erjesztésére használandó, hét és fél méter széles, valamint hat és fél méter magas tartályok hétfőn kevéssel éjfél előtt egy uszályon érkeztek a Duna-parti településre. A kikötőben átpakolták, majd rendőrségi felvezetéssel két teherautó vontatta lassan a hatalmas tárolókat. Brăila városában mintegy kétszáz háztartás maradt több órára áramszolgáltatás nélkül, mivel az útban lévő kábeleket le kellett bontani. A konvoj hajnalban ért a város határába, ahol az időközben kedvezőtlenre fordult időjárás miatt a rendőrség úgy döntött, nem folytatódhat a szállítás.
A két tartálynak a lehető legkevesebb fennakadást okozva át kell haladnia Brăila mellett Buzău, Vráncsa, Bákó, Kovászna és Hargita megyéken – többek közt Kézdivásárhely, Sepsiszentgyörgy, Tusnádfürdő és Csíkszereda érintésével –, viszont a csúszás miatt az áramszolgáltatókkal és megyei rendőr-főkapitányságokkal való egyeztetések teljesen felborultak.
Jenel Şogor, a Brăila Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője érdeklődésünkre elmondta, mivel a délkeleti megyékben kedd este nyolc óráig sárga meteorológiai riasztás van érvényben, az említett időpont előtt a rendőrség semmiképpen sem ad zöld utat a szállítás folytatásának. A közbeszóló időjárás miatt így a Csíkszeredába leghamarabb péntekre várt tartályok akár jövő keddig is rostokolhatnak a város szélén, mivel hétvégére húsvét miatt a helységen belül nem fogják megszakítani az áramszolgáltatást.
Egyelőre azonban még az sem biztos, hogy a rakomány egyáltalán elér a megyeközpont bejáratáig. Kedd délután ugyanis kiderült, az Electrica Rt. áramszolgáltató Kovászna megyei kirendeltségéhez a Heineken Romania illetékesei csupán két napja küldték el az útvonal miatti áramszolgáltatás megszakítására vonatkozó kérésüket, holott ezt legkevesebb tizenöt nappal a szállítmány érkezése előtt meg kellett volna tenniük. „Rengeteg kábel lebontásáról és visszakötéséről van szó. Kiszámoltuk a költségeket, az összeget elküldtük a cégnek, várjuk, hogy egyezzenek bele és fizessenek” – közölte Józsa Csaba, a szolgáltató háromszéki vezetője, hozzátéve, hogy amint a kért, megközelítőleg 40 ezer lejt az Electrica Rt. megkapta, kezdődhetnek is a vezetékbontások.
Teljesen más megoldást választott az Electrica Rt. Hargita megyei kirendeltsége. Kovács Artúr vezérigazgató elmondta, egyelőre annyit tud a tartályok szállításáról, hogy az késik, így az előzetesen beharangozott áramszünetek is tolódnak – ám függetlenül a konvoj érkezésének időpontjától, azonnal állnak rendelkezésre, az esedékes munkálatokra pedig csak azok elvégzése után kérnek pénzt.
A szállítással és a tartályok pontos rendeltetésével, illetve üzembe helyezésének időpontjával kapcsolatban Livia Bucăţică, a romániai Heineken kommunikációs igazgatója nem tudott nyilatkozni, valamint a csíkszeredai sörgyár beruházási és műszaki ellátási osztályvezetője, Bíró Vince sem kívánt információkat szolgáltatni.
A második bécsi döntés értelmében a magyar honvédség 1940. szeptember 5-én átlépte a trianoni határt, az észak-erdélyi települések sorra tértek vissza az anyaország kebelébe. Erdővidéken székelykapu várta a szeptember 12-én érkező felszabadítókat.
Második alkalommal tartanak termésnapokat az orbaszéki Zágon községhez tartozó Papolcon szeptember 20–21-én. Az ünnepélyes felvezetés fénypontját Bede Erika első, természetfotókból összeállított kiállításának megnyitója képezi.
A munkálatok ütemterv szerint haladnak, év végéig befejezik a 131-es és a 122-es megyei utak teljes korszerűsítését – tájékoztatta a Székelyhont a Kovászna megyei útosztály igazgatója. A nagyberuházással Erdővidék közlekedését emelik új szintre.
Álomszerű világba kalauzol a Háromszék Táncszínház szeptember 18-án bemutatandó, legújabb előadása. A Napszentület című misztikus táncjáték rólunk, emberekről szól: része a születés, elmúlás, és az utolsó átváltozás – az élet csodája.
Nem tragédia a városnak, ha le kell mondani néhány, az Országos Helyreállítási Terv (PNRR) által támogatott beruházásról – jelentette ki Antal Árpád Sepsiszentgyörgy polgármestere. Az biztos, hogy a tanintézmények számára lesz finanszírozás.
Egy órával a Ro-Alert figyelmeztetés kiküldése után megtalálták a torjai származású 82 éves férfit, akinek eltűnését szeptember 10-én jelentették a rendőrségen. Ebben az évben ez a 123. ilyen eset, közülük 120-at sikeresen lezárt a rendőrség.
Rendhagyó helyszínen zajlott Kovászna Megye Tanácsának ülése: a képviselő-testület Sepsiszentgyörgyön a Speciális Általános Iskolában gyűlt össze. A tanácsülésen többek között az élsportolók, valamint egy színházi esemény támogatásáról döntöttek.
Idén is lesz Best of Sepsi verseny a sepsiszentgyörgyi önkormányzat szervezésében. Úgy tartják, hogy a hétköznapi hősök, a „csak” a dolgukat végző, de pozitív kisugárzású emberek megérdemlik, hogy mások is elismerjék munkájukat.
Elhagyta Torja településen található otthonát, és nem tért haza egy idős férfi. Megtalálásához a lakosság segítségét kéri a rendőrség.
Indulnak a kézdivásárhelyi Lábbusz járatai szeptember közepétől, amelyekhez a gyerekek a kijelölt találkozási pontokon csatlakozhatnak. A kezdeményezés célja, hogy a diákok biztonságosan, közösen és élményekkel teli reggelekkel érkezzenek az iskolába.
szóljon hozzá!