Még nem jelent meg az elektronikus közbeszerzési rendszerben a csíkszeredai Szász Endre és Villanytelep utcák felújításához szükséges közbeszerzési eljárás kiírása, mert többször módosítani kellett. A kivitelezés időpontja is csúszik emiatt. A hargitafürdői aszfaltozással óvás miatt kell várni.
2013. július 30., 15:312013. július 30., 15:31
2013. július 30., 17:172013. július 30., 17:17
Miután tavasszal a helyi önkormányzat képviselő-testülete elfogadta a Szász Endre utca teljes felújításához készült megvalósíthatósági tanulmányt, a kivitelezéshez szükséges közbeszerzési eljárás lefolytatása után a polgármesteri hivatal nyár elején szerette volna megkezdeni a felújítást. Ugyanez vonatkozik a Villanytelep utcára is. Csakhogy a kiírás még meg sem jelent az elektronikus közbeszerzési rendszerben, így a folyamat el sem kezdődött.
A közbeszerzésekért felelős hatóság több alkalommal is visszaküldte a városházán elkészült kiírást, és különböző módosításokat kért – tudtuk meg Szőke Domokos alpolgármestertől, aki szerint több oka is van ennek. Egyrészt januárban, áprilisban és júliusban is törvénymódosítások voltak, de az is megtörtént, hogy Bukarestben egyik szakember megfelelőnek találta a pályázatot, de amikor visszaküldték, máshoz került, az viszont nem fogadta el. Minden ilyen módosítás késleltette a folyamatot, most még mindig azt várják, hogy a tender megjelenjen az elektronikus rendszerben. Ez a kivitelezés időpontját is késlelteti, egyelőre csak megbecsülni lehet azt a dátumot, amikor a felújítások el is kezdődhetnek.
Az alpolgármester szerint, ha a már említett akadály elhárul, és a versenytárgyalás megfelelő időben lejár, augusztusban megköthető a kivitelezési szerződés, és a munka is elkezdődhet. „A Villanytelep utcában végezni lehet egy hónap alatt, a Szász Endre utcában pedig a csatornázást kellene elkészíteni először” – mondta Szőke Domokos.
A Szász Endre utca felújításához készült megvalósíthatósági tanulmány 3,3 millió lejben határozta meg az elvégzendő munkálatok összességének értékét, az úttest új alapozást és burkolatot kap, esővízcsatorna, új járdák, biciklisáv, közvilágítás és zöldövezet készül, parkolóhelyeket is kialakítanak. A Villanytelep utcában esővízcsatornát cserélnek, az egyik oldalon új járda készül, szélesítik az úttestet, új közvilágítási oszlopokat helyeznek el, az utca és a Brassói út kereszteződésében körforgalmat alakítanak ki.
Hargitafürdőn megóvták az eredményt
Hargitafürdőn az úthálózat, a közvilágítás és a mofetták felújításának kivitelezésére kiírt közbeszerzési eljárás eredményét megóvta az egyik ajánlattevő cég, most ennek elbírálását várják, így ott is késik a munka elkezdése. Összesen 4329 méter hosszúságban lesz alapozás, kövezés és aszfaltozás a település útszakaszain, 965 méternyi keskenyebb útszakaszt, gyalogosbejárót is leaszfaltoznak. A beruházás során ötezer négyzetméternyi parkoló is készül, új közvilágítás lesz, bővítik a mofetta épületét is. A Regionális Operatív Program által támogatott, Hargitafürdő infrastrukturális felújítását célzó projekt értéke áfa nélkül 8,5 millió lej.
Tizenöt éve indult útjára a Kaszáló Kaláka, amely idén is háromnapos eseménysorozattal várja a kézi kaszálás, a népi hagyományok, a közösségi lét és az értékőrző szórakozás iránt érdeklődőket Csíkszentkirályra.
Az utolsó csomagokat is elpakolta kedden a Városi Művelődési Házból a Hargita Székely Néptáncszínház, ezzel befejeződött az együttes költözése. Csíkszeredában több intézmény is ideiglenes helyszínen folytatja a középületek felújítási munkálatai miatt.
Közös táncban csúcsosodott ki az Ezer Székely Leány Napja szombaton a csíksomlyói nyeregben. A rendezvényre a nagy hőség ellenére is sokan kilátogattak, ki gyalog, ki lovas szekérrel, ki népviseletben, ki anélkül.
Az elmúlt harminc év szakmai munkásságát ismerte el Csíkszereda önkormányzata András Mihálynak, a Hargita Székely Néptáncszínház vezetőjének. A Pro Urbe díjat szombaton adták át a csíksomlyói nyeregben.
Folyamatban van a szerkezetépítés a csíkszentkirályi tanuszodánál, amelynek alapozását tavaly ősszel kezdte el a kivitelező. A munkával jól haladnak, így tarthatónak tűnik a határidő, amelynek értelmében idén el kell készülnie a létesítménynek.
Elkezdődött szombaton reggel az Ezer Székely Leány Napja a találkozó első állomása a csíkszeredai Szabadság téren zajlott, ahol szép számban gyűltek össze a székely népviseletbe öltözött leányok és legények.
Szombaton ismét székelyruhás fiatalok serege népesíti be Csíkszerda főterét, illetve a somlyói nyerget. Az Ezer Székely Leány Napját először 1931. június 7-én tartották meg ugyanitt – nézzük, miként vezették fel, értékelték a korabeli sajtóban.
Az Ezer Székely Leány Napjának biztonságos megszervezése érdekében szombaton reggel útlezárásra lehet számítani két csíkszeredai utcában.
Noha hét éve megvásárolta a csíkdánfalvi önkormányzat a volt kerámiagyártó műhelyeket, illetve az egykori szövödét, ezek azóta is használatlanul, bezárva állnak, mert felújításuk érdekében nem sikerült pályázati támogatást szerezni.
Johann Sebastian Bach zeneszerző életműve köré épül az idei Csíkszeredai Régizene Fesztivál: július 5–13. között 17 koncert, 250 fellépő és templomi terekben megszólaló mesterművek várják a közönséget – a h-moll mise lesz az egyik fénypont.
szóljon hozzá!