Kaszálókaláka a Rugát-tetőn

Ifj. Bodó Lőrinc csíkszentmártoni lakos olyan népi szokást próbál életben tartani, amelyet lassan kiszorít az egyre elgépiesedő gazdálkodás. Kaszálókalákát szervez évről évre, amelyre ismerőseit, rokonait, szomszédjait hívja el. Gyerekként nem tapasztalhatta meg a kaláka hangulatát, hiszen annak idején még a kollektív tulajdonában voltak a családja birtokai. A kilencvenes évek elején, miután az emberek visszakapták földjeiket – már házas emberként – őt is elhívták ismerősei kaszálni, így belekóstolhatott a kalákába járás ízébe. Azóta is kézi erővel műveli a Rugát-tetőn fekvő, egy hektár húsz áras erdei kaszálóját. Bodó úgy véli, kár lenne megszakítani ezt a hagyományt, reméli, gyermekei is követik példáját, ezért őket is gyakran viszi magával.

A rendszerváltás utáni kaszálókaláka azt jelentette, hogy a gazdálkodók hétvégéről hétvégére egymáshoz jártak kaszálni: aki az illető gazdánál dolgozott, ahhoz a gazda is elment segíteni. Ezt ilyen formában már nem gyakorolják Szentmártonon sem, hiszen a segítségek, akiket Bodó Lőrinc elhívott, gépi erővel, kaszálógéppel, körkaszával munkálják meg kaszálóikat – tudtuk meg tőlük.

Ezúttal szombatra hívta el tizenegy ismerősét Bodó, akik megvert kézi kaszáikkal és egy kaszálógéppel már hajnali ötkor a traktor utáni szekéren várták az indulást. A munkásokhoz csatlakoztak azok gyermekei is, akik a vízhordásban, pálinkatöltögetésben és az ételek előkészítésében segítkeztek. A Rugát-tető felé tartva friss levegő vágott a szekéren ülők arcába, de azzal mit sem törődve jóízűeket nevettek egy-egy elmondott történeten. Hat órakor láttak munkához a férfiak, egymás után sorakozva vágták a nem túl vastag rendet. A frissen vágott fű illata lassan betöltötte a területet, miközben kaszafenés hangjától visszhangzott a tető. A kaszások munka közben megbeszélték a falubeli eseményeket is, vicceket meséltek egymásnak.

A jó hangulatú munka fél kilencre már be is fejeződött, ekkorra már „terített asztal” várta az alig elfáradt férfiakat, akik a hagyományos szalonna, túró, hagyma mellett frissen sült bárányhúst is fogyaszthattak. Volt, aki a házi ételek mellett az aznap szedett gombát sütötte, amíg a fáradtabbak a napon feküdve pihentek. A munkások az evést befejezve, a megmaradt zöldségek láttán nevetve vonták le a következtetése: „a kaszáló kalákába nem kell zöldség, ha van hús, kenyér és pálinka”.

Jóllakottan ültek vissza a kaszások a szekérre, a vígabbak nótára is fakadtak a hazafelé vezető úton. A déli nagy meleg előtt beérkeztek a faluba, a gazda házánál pedig még áldomást ittak. A lekaszált rendet, ha az idő engedi, a napokban feltakarják, szintén kézi erővel.