
Fotó: Kristó Róbert
Több száz méternyi telefonvezetéket loptak el ismeretlen tettesek múlt vasárnapra virradóra Csíkszentkirályon. Nyolcvanhárom háztartás maradt telefon-, ebből hatvannyolc internetszolgáltatás nélkül is. A település polgármestere szerint szervezetten működő csoport követhette el a bűncselekményt.
2013. február 08., 13:372013. február 08., 13:37
2013. február 10., 14:482013. február 10., 14:48
Csíkszentkirály Kincseszeg nevű falurészének egyik félreesőbb, a lengőhíd közelében lévő villanyoszlopairól vasárnap hajnalban távolították el a Romtelecom száz érpáras kábeleit. A megszakadt telefon- és internetkapcsolatról egy olvasó értesítette lapunkat, mivel napokkal később sem állították vissza a szolgáltatást.
Helyszíni szemlénk során az egyik érintett ház családtagjai elmondták, vasárnap a rendőrség több egységgel érkezett a vasúti töltéshez és az Olt partjához, ahol nyomokat rögzítettek, fényképeket készítettek, és a környező épületek lakóitól próbáltak információkat szerezni. Állításuk szerint a Romtelecom szakemberei nem foglalkoztak a kialakult a helyzettel.
A szolgáltató műszaki illetékese az üggyel kapcsolatban csak annyit kívánt közölni, hogy már megrendelték a szükséges kábelmennyiséget, jelenleg a megérkezésére várnak, utána kiszállítják, és újra működőképessé teszik a hálózatot. Erre hétvégén, legkésőbb jövő hét elején kerül sor – tájékoztattak.
Székely Ernő polgármester viszont nehezményezte „a monopolhelyzetben lévő, és ezt ki is használó szolgáltató” hozzáállását, mivel az nem reagált azonnal, és nem biztosította a létfontosságú, manapság szinte nélkülözhetetlen kommunikációs csatornák mihamarabbi helyreállítását. Az elöljáró elmondta, nem ez az első nagy értékű kábellopás a településen, néhány évvel ezelőtt a vasútvonal mellett ugyancsak több száz méternyi villanyvezetéket lovasítottak meg. Az elkövetők azóta sem kerültek kézre.
„Nem egy ember, hanem egy kisebb csoport követhette el a lopást. Kifigyelték, hogy a falu éjjeli őre mikor milyen útvonalon jár, és a megfelelő időben akcióba léptek” – közölte Székely.
A helyszínen talált nyomok és bizonyítékok alapján már kialakult egy gyanúsítotti kör, de a rendőrségi nyomozás még folyamatban van – árulta el Gheorghe Filip, a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője. Arra a kérdésünkre, hogy a csíkszentkirályi kábeltolvajok azonosak lehetnek-e a kedd hajnalban Fenyéd és Máréfalva között történt telefonvezeték-lopás elkövetőivel, a szóvivő úgy válaszolt, „egyelőre ezt a lehetőséget sem zárjuk ki, sőt”.
A 13A jelzésű országút Fenyéd és Máréfalva közti szakaszánál egyébként hat figyelmeztető lövést is leadott egy rendőrtiszt, miután két, a kábellopás helyszínének közelében először rejtőzködő, majd menekülni próbáló gyanús személyt vett észre. A két tettes kereket oldott, de az országúton „felejtett” autójukban talált iratok alapján rövidesen azonosították és előállították őket. A 26 éves nagybaconi Cs. L. és a 24 éves Zs. M. beismerte tettét, azt viszont tagadták, hogy ők követték el a csíkszentkirályi lopást is.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.
Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.
Az augusztusi csapadékhiányos időszak és az emiatt megnövekedett vízfogyasztás miatt Csíkszentimrén korlátozásokat kellett bevezetni, hogy ne maradjon hosszabb időre víz nélkül az alcsíki község. A zavartalan vízellátás érdekében kútfúrást is terveznek.
Hosszú szervezői előkészületek és hetekig tartó autóépítések gyümölcse érett be szombaton Csíkszentkirály mellett, a hetedik roncsderbi helyszínén.
„Medvék terrorizálják a hegyvidéki városok lakóit” – ezzel a felütéssel mutatja be a Digi24 hírcsatorna az aggasztó Hargita megyei medvehelyzetet.
Rekordszámú résztvevő indult a 7. Csíkszentkirályi Roncsderbin szombaton, a fő versenyszám, a rodeó győztesének kihirdetéséhez közel egyórás futamra volt szükség. Karnyújtásnyira volt a meglepetés, de Imre Róbert a negyedik derbigyőzelmét is behúzta.
Tűz ütött ki csütörtökön egy gazdasági melléképületben Kászonaltízen. A Hargita megyei tűzoltóság tájékoztatása szerint a tüzet feltehetően villámcsapás okozta.
szóljon hozzá!