
Fotó: Veres Nándor
A csíkszeredai önkormányzati képviselő-testület elfogadta a Kalász lakótelepi temető rendezéséhez szükséges megvalósíthatósági tanulmányt, de a kivitelezés csak jövőben kezdődhet el.
2013. június 09., 16:102013. június 09., 16:10
2013. június 09., 17:292013. június 09., 17:29
Kiegészítésekre szorult korábban a Kalász-lakótelepi temető rendezésére készült megvalósíthatósági tanulmány, de legutóbbi ülésén ezt a csíkszeredai önkormányzati képviselő-testület elfogadta. Mint Szőke Domokos alpolgármester tájékoztatott, idén a város költségvetésében csak a tanulmány kifizetésére különítettek el pénzt, a kivitelezésre nem, így a rendezés leghamarabb jövőben kezdődhet meg.
A munkálatok során a kibővített sírkert Nagy-Somlyó-hegy felőli részén is kövezett sétányokat alakítanak ki, fákat ültetnek, padokat helyeznek el – ez lesz az elsőbbséget élvező feladat, de szükség van a közvilágítási és a vízvezeték-hálózat kiterjesztésére is, valamint újabb vízcsapok elhelyezésére. Nem lesz készen minden az elkövetkező évben sem, az év végén, a jövő évi költségvetés összeállításakor derül majd ki, mennyit lehet erre költeni – tudtuk meg. Amit mindenképpen szeretne elkészíteni önerőből a polgármesteri hivatal, az a temető bekerítése, amelyet az új részen nem sikerült még befejezni, pedig majdnem két éve elkezdték.
Szerepel a tanulmányban a jelenlegi, kisméretű ravatalozó bővítése, ahol egy külön helyiséget is kialakítanának, amely átöltözésre, esetleg szerszámok tárolására szolgálhat. Az építmény előterébe kétoldalt ablakokat tesznek, a bejárati ajtó így ott nyílik, a jelenlegi bejárathoz pedig egy nagyobb ajtót, amelyet kinyitva egy összefüggő, tágasabb belső tér alakítható ki.
A tervek között van egy új parkoló létrehozása a temető keleti, hegy felőli oldalán, ehhez viszont az kell, hogy a Csíki Plázának szánt volt traktorgyár épületének új gazdája legyen, amely elkészíti a temető és a félkész épület közötti új utat, amely jelenleg mezei útnak felel meg. Ha ez elkészül, a parkoló is meglesz.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.
Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.
Az augusztusi csapadékhiányos időszak és az emiatt megnövekedett vízfogyasztás miatt Csíkszentimrén korlátozásokat kellett bevezetni, hogy ne maradjon hosszabb időre víz nélkül az alcsíki község. A zavartalan vízellátás érdekében kútfúrást is terveznek.
szóljon hozzá!