
Székely zászló és önrendelkezés címmel tart előadást Csíkszeredában Zétényi Zsolt jogász Nemzeti Értékeink Akadémiája elnevezésű előadássorozat keretében. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT), az Identitas Egyesület és a budapesti Nirschné Henn Edit szervezésében sorra kerülő előadás szombaton 19 órakor kezdődik, a Sapientia EMTE Nagy Aulájában. A rendezvényre a belépés ingyenes.
2013. március 13., 15:032013. március 13., 15:03
2013. március 16., 23:022013. március 16., 23:02
„Egy sikeres marosvásárhelyi autonómiatüntetést követően, ahol a magyarság tengernyi székely lobogó kíséretében tett hitet a szabadságról, úgy gondoltuk, hogy itt a helye és ideje, hogy egy magyarországi jogász által is ismertessük azt a témát – önrendelkezés, székely zászló ügy –, ami az utóbbi időben fokozottan érdekli és érinti az embereket. A rendkívül érdekfeszítőnek mutatkozó előadáson ízelítőt kaphatunk a nemzeti jogvédelem szemszögén keresztül az európai önrendelkezési formákról, nemzeti jelképek használatáról, hogyan működik mindez tőlünk nyugatra, és miként tudja Magyarország támogatni a székelyek önrendelkezésért folytatott küzdelmét – fogalmazott Tiboldi László főszervező, az EMNT csíkszéki elnöke, az Identitas Egyesület elnöke.
Jogvédő a nemzet szolgálatában
Zétényi Zsolt magyar jogász a Százak Tanácsának tagja, a Nemzeti Jogvédő Alapítvány kuratóriumi elnöke, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat elnökségi tagja. A nevéhez fűződik az 1991. november 4-én elfogadott, ám az Alkotmánybíróság által megsemmisített törvény, a „lex Zétényi”, ami az önkényuralom által nem üldözött szándékos emberölés, halált okozó súlyos testi sértés és hazaárulás büntethetőségét tette volna lehetővé. A Budapesti Egyetemen állam- és jogtudományi diplomát szerzett 1964-ben. 1989-ben az Ellenzéki Kerekasztalban képviseli a Bajcsy-Zsilinszky Társaságot az MSZMP-vel folytatott tárgyalásokon, a kerekasztal és az állampárt megegyezésének aláírója 1989. szeptember 18-án.
1990–94-ben országgyűlési képviselő a Magyar Demokrata Fórum színeiben. Az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság alelnöke. 1997-től A Százak Tanácsa, 1994-től a Magyar Alkotók és Gondolkodók Szakértői Társaság és más egyesületek tagja, Egyszemélyes Nemzeti Jogvédő irodát tartott fenn 1994-től minden köztámogatás nélkül, az önkényuralom (sortüzek) halálos áldozatai védelmében, 2004-től a Nemzeti Jogvédő Alapítvány, 2008-tól a Nemzeti Jogvédő Szolgálat és a Magyar Konzervatív Alapítvány kuratóriumának elnöke. 2010-ben a Jobbik Magyarországért Mozgalom alkotmánybírónak jelölte.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.
Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.
Az augusztusi csapadékhiányos időszak és az emiatt megnövekedett vízfogyasztás miatt Csíkszentimrén korlátozásokat kellett bevezetni, hogy ne maradjon hosszabb időre víz nélkül az alcsíki község. A zavartalan vízellátás érdekében kútfúrást is terveznek.
szóljon hozzá!