
Fotó: Kristó Róbert
Kétnapos mulatságra készülnek Csobotfalván, július 18-án és 19-én negyedik alkalommal kerül sor a Csobotfalvi Vigadalomra.
2013. július 15., 18:572013. július 15., 18:57
2013. július 15., 21:452013. július 15., 21:45
A Csobod Öröksége Egyesület és az Országos Néptánc Baráti Kör Egyesület társszervezésével a csobotfalvi kultúrotthonban és annak udvarán tartják az idei vigadalmat jászberényi, jászapáti, szolnoki, csongrádi, csinódi, gyimesfelsőloki és csobotfalvi hagyományőrzők részvételével. Csütörtökön 17 órától Helyi szokásaink címmel Nagy I. Gábor és Miklós István festészeti kiállításának megnyitójára kerül sor, ezt követően 18 órától a Lóvá tett menyasszony című előadást nézhetik meg az érdeklődők. 18.30-tól Demeter László Havasi kaszálók című filmjét vetítik, este 8 órától pedig tánctanítás lesz, majd hajnalig tartó táncház. Pénteken a kultúrotthon udvarán kézműves foglalkozásokon, népi játékokon vehetnek részt a gyerekek, 12 órától falubemutatót tartanak szekérrel, népzenével. 16.30-tól felvonulnak a vigadalomban részt vevő tánccsoportok, majd a kultúrotthonban bemutatják táncaikat. Este táncház zárja a rendezvényt.
Egy Csíkszentsimon községben, a 123A jelzésű megyei úton felborult jármű miatt értesítették a rendőrséget vasárnap; mindkét férfi részeg volt, akiket az autó mellett találtak – közölte a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.
Huszárokkal, zászlókkal és kokárdákkal, tánccal és énekkel, időnként pedig elcsendesedve ünnepelték március 15-ét Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson, Kézdivásárhelyen, Marosvásárhelyen, a Nyergestetőn, Sepsiszentgyörgyön és Székelyudvarhelyen.
A csíkszeredai Vár téren gyűlt össze az ünneplő közösség, hogy méltóképpen megemlékezzen az 1848–49-es magyar forradalomra és szabadságharcra. Az ünnepségen beszédet mondott Nacsa Lőrinc nemzetpolitikáért felelős államtitkár is.
Nemzetmegtartó szolgálatukért tüntettek ki több erdélyi személyiséget. A Sulyok Tamás köztársasági elnök által adományozott magyar állami kitüntetések ünnepélyes átadását Csíkszeredában tartották vasárnap.
Az 1848–49-es szabadságharc székely honvéd tábornokának, Gál Sándornak, valamint Kossuth Lajosnak, a magyar szabadságharc szellemi vezérének az emléke előtt tisztelegtek a csíkszeredaiak a szombati koszorúzási ünnepségen.
Mínusz 9 Celsius-fok alatt indult a szombati nap Csíkszeredában, délután pedig már plusz 14 fokra melegedett fel az idő.
Hernádról egy kilencfős társaság érkezett szombaton Hargitafürdőre, hogy a helyi és környékbeli csapatokkal együtt megkergüljenek Székelyföld legvidámabb, téli szezont záró eseményén. Az idei Kerge Olimpiára hat „járművet” neveztek.
Az Osztrák–Magyar Monarchia idejében használatos fegyver került elő egy lakóház udvarán Lóvész településen. A Hargita megyei tűzoltóság szakemberei biztonságba helyezték a kézigránátot.
A Harvíz Rt. óriásprojektje részeként csíkszéki községekben is elkezdődik a víz- és csatornahálózatok építése. Pénteken újabb szerződéseket írtak alá, ezúttal Csíkszentlélek és Csíkszentgyörgy, valamint Csíkszereda további városrészei számára.
Forgalomlezárásra lehet számítani vasárnap délben a csíkszeredai Vár téren a március 15-i ünnepség alkalmával – rendkívüli ülést tartott a helyi önkormányzati képviselő-testület pénteken.
szóljon hozzá!