Ismét letépték a magyar zászlót

Szombatra virradó éjszaka letépte a csíkszeredai Hunguest Hotel Fenyő előtt lévő magyar zászlót egy járókelő. Bő egy hónap leforgása alatt immár második alkalommal történt meg az incidens, amelyet ezúttal is rögzített a szálloda biztonsági kamerája – a felvételt már megvizsgálta a rendőrség, az ügyben pedig folyik a nyomozás.

Pinti Attila

2013. március 18., 16:502013. március 18., 16:50

2013. március 18., 18:172013. március 18., 18:17

Akárcsak február 10-én, ezúttal is hajnali kettő körül lépett oda a szálloda előtti zászlórudakon – a Fenyő szálló, a hotellánc és az ország lobogói mellett – a Hunguest névhasználati illetékességét jelző piros-fehér-zöld zászlóhoz egy fiatalember, aki három gyors mozdulattal letépte, majd feltekerte és elvitte a címer nélküli állami jelképet.

Todor Etelka, a Hunguest Hotel Fenyő ügyvezető igazgatója érdeklődésünkre elmondta, a múlt hónapban történt, a biztonsági kamerák által is megörökített inzultus miatt nem kívántak feljelentést tenni, ezúttal viszont az esetet jelentették a rendőrségen. Az igazgató szerint a két rongálás elkövetője nem azonos, mivel a felvételek alapján a korábbi delikvens „egy testes, magas”, míg a jelenlegi „zömök testalkatú, alacsony férfi”.

Eltűnt a székely zászló
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács marosvásárhelyi irodáján hetek óta látható, négy méter magasan elhelyezett székely zászlót március 18-ra virradó éjszaka ismeretlen tettesek ellopták.
Az esetet sajnálatosnak tartjuk, de kismértékű károkozásról lévén szó, valamint ismerve a román hatóságok hatékony munkáját, nem teszünk feljelentést, de biztosítjuk mind a tolvajokat, mind Marosvásárhely lakosságát, hogy a Klastrom utca épületén továbbra is látható lesz nemzeti jelképünk – áll az EMNT Maros megyei szervezetének közleményében.

Hétfőn a helyszínen három órát töltött a bűnügyi nyomozócsoport, fényképeket készítettek, valamint ujjlenyomatokat vettek a zászlórúdról, ugyanakkor kihallgatták a rongálás idején szolgálatban lévő szállodai alkalmazottakat is. Az állami jelkép megsértésével kapcsolatban Gheorghe Filip, a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője elmondta, bár a biztonsági kamera felvételei alapján már van az ügyben egy gyanúsítotti kör, jelenleg ismeretlen tettes ellen, rongálás miatt folytatnak vizsgálatot.

A magyar zászlót egyelőre egy régebben használt lobogóval cserélték ki.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 08., szerda

Ittas sofőrt kaptak el Csíkszeredában

Egy 50 éves, csíkmadarasi férfit állítottak meg ellenőrzésre Csíkszeredában szerdán reggel a rendőrök. Amint kiderült, ittasan vezette az autóját.

Ittas sofőrt kaptak el Csíkszeredában
Ittas sofőrt kaptak el Csíkszeredában
2026. április 08., szerda

Ittas sofőrt kaptak el Csíkszeredában

Hirdetés
2026. április 08., szerda

Betörések Csíkdánfalván: a nyitva hagyott ajtókon jutottak be a házakba, volt ahol leszerelték a térfigyelő kamerát is

Nyitva hagyott ajtókon és kapukon át jutottak be ismeretlenek több csíkdánfalvi házba a húsvéti ünnepek idején. Volt, ahonnan készpénzt vittek el, máshol sikertelen behatolási kísérlet történt, a rendőrség pedig több ügyben is nyomozást indított.

Betörések Csíkdánfalván: a nyitva hagyott ajtókon jutottak be a házakba, volt ahol leszerelték a térfigyelő kamerát is
2026. április 08., szerda

Késve, de lesz tavaszi nagytakarítás Csíkszeredában

A megszokottól eltérően még el sem kezdődött a Csíkszeredában megszokott általános tavaszi nagytakarítás, amelynek megszervezését akadályozza, hogy nincs költségvetés. A hónap második felében viszont lesz erre lehetőség.

Késve, de lesz tavaszi nagytakarítás Csíkszeredában
2026. április 07., kedd

Újra benőtte a nád és a bozót az egykori Suta-tavat, miközben még mindig várat magára a felújítás

Ismét benőtte a nád az egykori csíkszeredai Suta-tavat, miközben 19 évvel a lecsapolása után továbbra sem kezdődtek újra a rehabilitációs munkálatok. A közbeszerzési eljárás ugyan újraindult, de az eredményt megóvták, így a kivitelezés ismét várat magára.

Újra benőtte a nád és a bozót az egykori Suta-tavat, miközben még mindig várat magára a felújítás
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Hazahívó intézmény lett a gyimesbükki magyar óvoda

Négy éve avatták fel a magyar állami támogatással épült gyimesbükki óvodát, amely mára megtelt élettel. A kezdeti nehézségek után ma már 70 gyermek tanul itt, az intézmény pedig a helyi közösség megmaradásának egyik záloga lett.

Hazahívó intézmény lett a gyimesbükki magyar óvoda
2026. április 06., hétfő

Csíkszentkirályon a húsvéti locsolkodás hagyománya apáról fiúra, anyáról lányra száll – videó

Nemcsak a hagyományok megélését tartják fontosnak Csíkszentkirályon, hanem azt is, hogy továbbadják azokat, példát mutassanak az ifjúságnak.

Csíkszentkirályon a húsvéti locsolkodás hagyománya apáról fiúra, anyáról lányra száll – videó
2026. április 06., hétfő

Ingyenes vércukormérés Csíkszeredában

Ingyenes vércukormérést szervez kedden és szerdán délután négy órától a Hargita Megyei Vöröskereszt a csíkszeredai Szabadság téren.

Ingyenes vércukormérés Csíkszeredában
Ingyenes vércukormérés Csíkszeredában
2026. április 06., hétfő

Ingyenes vércukormérés Csíkszeredában

Hirdetés
2026. április 03., péntek

Ősi rítusok és élő hit: húsvét Csíksomlyón és Csobotfalván

Hajnali keresztúttól az esti feltámadási körmenetig részletes rend szerint zajlik a húsvéti ünnepkör Csíksomlyón, miközben Csíkcsobotfalván a népszokások is élő közösségi élményt kínálnak.

Ősi rítusok és élő hit: húsvét Csíksomlyón és Csobotfalván
2026. április 01., szerda

Ünnepi menetrend szerint közlekednek az autóbuszok Csíkszeredában

A húsvéti ünnepekre való tekintettel a Csíki Trans autóbuszai nem a megszokott menetrend szerint közlekednek péntektől keddig.

Ünnepi menetrend szerint közlekednek az autóbuszok Csíkszeredában
2026. április 01., szerda

Mesterséges intelligenciával követik a rönkszállítmányokat Székelyföldön is

Nem csak a fuvarleveleket tudja majd ellenőrizni, hanem a rakomány méretét is az a mesterséges intelligenciát használó rendszer, amelyet a rönkszállítmányok figyelése érdekében helyeznek üzembe. Ennek részeként kamerák telepítése van folyamatban.

Mesterséges intelligenciával követik a rönkszállítmányokat Székelyföldön is
Hirdetés