
Fotó: Pinti Attila
Öt turisztikai ismeretterjesztő táblát helyeztek ki az elmúlt napokban a Békás-Szoros–Nagyhagymás Nemzeti Park leggyakrabban használt útvonalai mentén. A Balánbánya központjából az Egyeskő felé vezető út melletti információgazdag eligazítót pénteken avatták fel a helybéli természetvédők.
2012. október 27., 16:012012. október 27., 16:01
2012. október 28., 15:272012. október 28., 15:27
A kizárólag tudományos, nevelési, üdülési és turisztikai célból látogatható nemzeti park évről évre vonzóbb a természetbarátok számára, hiszen csak az Egyeskőt a szezon alatt naponta több százan látogatták meg – árulta el Bereczky Reymont természetvédelmi őr. Hozzáfűzte, hogy a táblák felállítása fontos hiánypótló akciónak számít, mivel korábban sokan kerülő, sőt, a vadállatok miatt gyakran veszélyes utakra tévedtek. A gyergyószentmiklósi Amoeba Öko Központ a természetvédelmi terület partnereként Hargita Megye Tanácsának turisztikai programjában ötezer lejes pályázatot nyert, ebből fedezték a térképet, szabályokat és törvényeket, ugyanakkor a védett növény- és állatvilág rövid leírását három nyelven (magyar, angol, román) tartalmazó táblák elkészítésének költségeit.
A már meglévők mellett ezúttal a Békás-szoros és a Kis-Békás-szoros bejáratához, a nemzeti park Gyilkos-tónál található helyi kirendeltsége elé és a balánbányai Kovács-, valamint Vas-patakához kerültek táblák. A természetjárás népszerűsítését folytatja az Amoeba Öko Központ, a Hargita Közösségi Fejlesztési Társulás környezetvédelmi programjának köszönhetően ugyanis rövid időn belül promóciós nyomtatványokkal is segíteni fogják az érdeklődőket – tudtuk meg Laczkó Zoltán parkőrtől. „Az Egyeskő lábánál található újjáépített menedékház miatt is jócskán megnőtt a forgalom, az 1990-ben létesített, közel 6600 hektárt magába foglaló nemzeti parknak éppen ezért nagy szüksége van az efféle támogatásokra. Partnereink közreműködésével a következő években is folytatni szeretnénk a fejlesztéseket” – fűzte hozzá Laczkó.
Csütörtökig tartó csendőrségi gyakorlat kezdődik kedden Gyergyószentmiklóson: az akció nem jár forgalomkorlátozással és nem fogja zavarni a lakosság mindennapjait – közölte a város önkormányzata.
Gazdasági melléképület és személygépkocsi kapott lángra vasárnap délelőtt Gyergyóvárhegy községben.
Gyorsan közbeléptek a gyergyóalfalvi tűzoltók a csütörtöki vihar után, így megmenekült a nagyobb kártól a villámsújtott lakóház.
Csempészet gyanúja miatt tartottak házkutatást csütörtökön a gyergyószentmiklósi bíróság által elrendelt parancs alapján. Az akció során 888,43 gramm aranyat, valamint 27 ezer lejt, 550 eurót és 200 svájci frankot találtak.
Közel 300 ezer lejes beruházással korszerűsítették a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár eszközállományát és világítási rendszerét. A fejlesztés részeként olyan szolgáltatások is elérhetővé válnak, mint a nyitvatartási időn túli könyvátvétel.
Készül az új évadra a Figura Stúdió Színház: hat premiert terveznek, miközben tíz korábbi előadás is műsoron marad. A gyergyószentmiklósi társulat az iskolásokat is megcélozza új osztálytermi bérletével, és több fesztiválon is fellép az évad során.
Gombák, gyógynövények, méz, sajtok, vadak és hegyi patakokból kifogható halak, fűszerek, erdei gyümölcsök lesznek a középpontban az augusztus 28–29-én sorra kerülő Erdő Kincsei Fesztiválon Gyergyószentmiklóson.
Várja a gyerekeket és felnőtteket a Mozdulj Gyergyó! négynapos eseménysorozata, amelyen a sportágválasztótól az ökölvíváson, hokin és labdarúgáson át a közösségi programokig számos mozgásforma és kísérőrendezvény kap helyet Gyergyószentmiklóson.
Két maroshévízi férfit azonosítottak és tartóztattak le a rendőrök, miután a gyanú szerint megtámadtak egy taxisofőrt, majd egyikük jogosítvány nélkül elhajtott a taxival. A járművet később egy Maroshévíz határában található erdős területen hagyták.
Négy napon át a lovas programoké, hagyományoké, sporté és közösségi élményeké lesz a főszerep. A több mint 120 programpontot kínáló Székelyföldi Lovas Ünnep idén először szekeres és lovas zarándoklattal kezdődik.
szóljon hozzá!