
Fotó: Pinti Attila
A Kászoni Sokadalmi Falunapok keretében szombaton a kászonimpéri fotballpályán tartották meg a II. Alcsíki Pásztortalálkozót.
2012. június 17., 13:152012. június 17., 13:15
2012. június 17., 17:132012. június 17., 17:13
A megjelent alcsíki falvak mellett Csákvár, Szatmárcseke és Szilágypér települések küldöttségei is képviseltették magukat az ősi mesterség tradícióinak, hétköznapjainak, kulturájának bemutatására létrehozott találkozón.
A déli, hivatalos megnyitón Tánczos Barna, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztérium volt államtitkára örömét fejezte ki, hogy a tavalyi, Csíkszentkirályon először megrendezett pásztortalálkozó idén folytatódhatott. „Ezt a szenzációs rendezvényt a következő években faluról falura fogjuk vinni, mert célunk, hogy ne vesszen ki a köztudatból ennek a mesterségnek a szépsége, nehézsége és egyedisége.”
Becze István megyei tanácstag szerint az alcsíki pásztorok az évszázadok óta szinte változatlan eljárással előállított, összetéveszthetetlen ízű áruikkal jelentősen hozzájárulnak a székely termékek széles körben ismertté válásához. „Megyeszinten itt, Alcsíkon van a legtöbb gazda, a legtöbb juh, ez is azt mutatja, hogy érdemes gazdasággal foglalkozni. Hargita Megye Tanácsa próbál minél több olyan programot indítani, melyek segítik a hagyományos termelőket, hogy az importtermékekkel szemben továbbra se legyenek kiszorítva.”
A beszédeket követően a csíkszentkirályi pásztorok átadták a vándorbotot Márkos Tibornak, Kászonújfalu rangidős juhászának, aki meghatódva szólt az egybegyűltekhez. „Köszönöm, hogy a kászoni pásztorok nevében én vehetem át ezt a vándorbotot. 1948-ban születtem, mindig is a juhászat volt a vágyam. Annak idején három állattal kezdtem, most négyszáz van – igaz, nem mind az enyém. Komolyan kell a munka mellé állni, nem könnyű mesterség. Számunkra egybefolynak a hétköznapok, a hétvégék és az ünnepnapok, de bármilyen nehéz is, nem cserélném el semmiért.”
Az ünnepélyes átadó után az Eszterlánc Táncegyüttes, a Zergeboglár és Búzavirág néptánccsoportok színes, tartalmas előadásai következtek, majd a fotballpálya körül felállított asztaloknál friss sajtok, túrók, szalonnák kóstolására is sor került.
Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.
Az augusztusi csapadékhiányos időszak és az emiatt megnövekedett vízfogyasztás miatt Csíkszentimrén korlátozásokat kellett bevezetni, hogy ne maradjon hosszabb időre víz nélkül az alcsíki község. A zavartalan vízellátás érdekében kútfúrást is terveznek.
Hosszú szervezői előkészületek és hetekig tartó autóépítések gyümölcse érett be szombaton Csíkszentkirály mellett, a hetedik roncsderbi helyszínén.
„Medvék terrorizálják a hegyvidéki városok lakóit” – ezzel a felütéssel mutatja be a Digi24 hírcsatorna az aggasztó Hargita megyei medvehelyzetet.
Rekordszámú résztvevő indult a 7. Csíkszentkirályi Roncsderbin szombaton, a fő versenyszám, a rodeó győztesének kihirdetéséhez közel egyórás futamra volt szükség. Karnyújtásnyira volt a meglepetés, de Imre Róbert a negyedik derbigyőzelmét is behúzta.
Tűz ütött ki csütörtökön egy gazdasági melléképületben Kászonaltízen. A Hargita megyei tűzoltóság tájékoztatása szerint a tüzet feltehetően villámcsapás okozta.
Hetedik kiadásához érkezik a Csíkszentkirályi Roncsderbi, amely idén is látványos futamokkal, izgalmas döntőkkel és a közönség egyik nagy kedvencével, a rodeóval várja az érdeklődőket hétvégén.
Európai uniós, a Központi Régió Program biztosította támogatással végzik el Csíkszeredában a városszéli Hajnal, Akác és Gyár utcák felújítását. Mivel a várható finanszírozások mellé nem kis önrésszel kell társulni, hitelfelvételre lesz szükség.
Noha a csatószegi új vasúti híd már a helyére került, az Újtusnád és Csíkszentsimon közötti vasútvonalon a vágányzár az eredeti határidőig, szeptember 16-ig biztosan tart. Addig továbbra is autóbuszok szállítják az utasokat Csíkszereda és Újtusnád között.
Életének 77. évében elhunyt Major Ágoston, Guszti bácsi, a csíkszeredai sportélet meghatározó alakja. A labdarúgóedző 38 éven át foglalkozott gyerekekkel, több száz csíki fiatal labdarúgó nevelésében vett részt.
szóljon hozzá!