Ifjúsági napok esővel, jókedvvel

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

Bár a kedvezőtlen időjárás jelentősen összekuszálta az előzetes programtervet, a sátorozással egybekötött, a hétvégén lezajlott VI. Szépvízi Ifjúsági Napok ezúttal is maradandó élményekkel gazdagították a résztvevőket.

Pinti Attila

2013. augusztus 26., 10:542013. augusztus 26., 10:54

2013. augusztus 26., 11:352013. augusztus 26., 11:35

Cibrefürdőn tájékozódási versennyel indult pénteken a rendezvénysorozat, a szervezők által felállított pályán öt csapat csapott össze. A négyfős együttesek közül a csíkborzsovai iskolások szerezték meg az első helyet. A péntek délutáni sátorhúzáson már benépesült az ifjúsági napoknak otthont adó Kishavas Panzió strandkertje, a táborozókat este nyitóbuli hangolta rá a háromnapos, Szépvízi Ifjúságért Egyesület és Csík Terület Ifjúsági Tanácsa (CSTIT) közös szervezésében megvalósuló eseménysorozatra.

Szombaton zenés ébresztő térítette magukhoz a strand területén sátorozókat. A nap kispályás focibajnoksággal indult, a bekapcsolódott nyolc csapat azonban esőben kellett lejátssza a mérkőzéseket. Az időjárás miatt a strand úszómedencéjébe tervezett úszóverseny is majdnem meghiúsult, végül két jelentkező jóvoltából lebonyolították a viadalt. A lezúduló csapadék azonban egy nappal eltolta az asztalitenisz-versenyt, a csocsóbajnokságot, az akadálypályás kerékpárversenyt, valamint a zumba- és a karate-bemutatókat. Az esti órákig tartó „égi áldás” abbamaradása után a V-Tech koncertjére már összegyűlt a színpad előtt a fiatalság. A fellépést követően a strandkert sötétjét Török Csongor tűzzsonglőrködéssel törte meg, a népszerű előadás után pedig a Szépvíz Rádió lemezlovasai biztosították a zenét.

Az eseménysorozat utolsó napjára összetömörült versenyek problémamentesen zajlottak le. Az ifjúsági napok egyik fő versenyszámaként hirdetett csapatportya ugyan érdeklődők hiányában elmaradt, de az akadálypályán rajthoz állhattak a kerékpárosok, és az asztaliteniszezők, csocsósok is összemérhették tudásukat. A nap fénypontjának a sörsátrak alatt berendezkedett főzőcsapatok versenye számított. Az öt benevezett együttes között a szépvízi önkormányzat is képviseltette magát – a legfinomabb bográcsos díját a zsűri értékelése alapján a Csíkszentmiklósi Ifjúsági Egyesület tagjai vehették át. Késő délután a színpadon a Cserebojtos Néptánccsoport és a Bergenyei Hagyományőrző Néptánccsoport lépett fel. Siker koronázta ugyanakkor a Joy of Motion hip-hop tánccsoport előadását és a záróbulit megelőző beatbox-bemutatót is. Mivel a szervezők a kisebb gyerekekre is gondoltak, a Szépvíz községbéli nők klubja jóvoltából egész napos tevékenységek szórakoztatták őket – a kínálatban helyet kapott arcfestés, csillámtetoválás és rengeteg játék.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. szeptember 03., csütörtök

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését

Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
Hirdetés
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
2026. augusztus 31., hétfő

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt

Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt
2026. augusztus 31., hétfő

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában

Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában
Hirdetés