
Fotó: Kristó Róbert
A téli gumi használatát kötelezővé tevő jogszabály életbe lépésére reagálva már sokan tavaly ősszel beszerezték autójuk téli abroncsait, így idén egyelőre nem lehet gumivásárlási lázról beszélni. A téli gumik felszerelése viszont már több mint egy hete elkezdődött.
2012. október 17., 19:372012. október 17., 19:37
Szakemberek szerint a kötelező téli abroncson túl annak minősége is fontos: lehet ugyanis bármennyire jó az autó, illetve annak fékrendszere, ha az aszfalttal mindössze tenyérnyi nagyságban kapcsolatban lévő négy kerék abroncsa kopott.
„Azoknak is van ajánlatunk, akiknek gumivásárlásnál az a fontos, hogy az abroncs legyen kerek, fekete és olcsó, mi mégis leginkább közép- és felső kategóriás gumikat forgalmazunk” – mondja Szőcs József, a csíkszeredai Sigma-Gum gumikereskedés igazgatója, akitől a téli abroncsok fontosságáról érdeklődtünk.
„A Michelin gumigyártó szabványa szerint plusz hét Celsius-fok alatt kötelezően téli gumit kell használni, mivel ilyen alacsony hőmérsékleten már megváltozik a nyári abroncs tapadása. A téliben több a nyers gumi, a mintázata pedig lehetővé teszi, hogy erőltetéskor sokkal több ponton tudjon kapaszkodni, tehát ne csússzon, mint a nyári” – magyarázza Szőcs.
Használati szokások
Az elmúlt néhány esztendőben megnövekedett téli abroncsok iránti keresletet Szőcs József többek között a gazdasági válság velejárójaként értelmezi. „Vannak, akik spórlás végett csak téli gumit vesznek, amit nyáron sem cserélnek le, ugyanis a jogszabály már nem kötelezi a nyári abroncsok használatát. Igaz, így már nem kell fizetniük a nyári gumiszerelésre, de azt is tudniuk kell, hogy nyáron nem csak jobban kopik a téli abroncs, hanem nedves aszfalton jobban is csúszik nyári társánál. Persze a valósághoz az is hozzátartozik, hogy a kopás a megtett kilométertől függ” – ismeri el a gumis szakember. Érdekes megfigyelésként említi, hogy a csíkszeredaiak nyáron inkább használnak kopottabb abroncsokat, de nyaralás előtt, elővigyázatosságból mégis lecserélik azokat.
Törvényértelmezés
Kollégája, Bogács Attila kereskedelmi szakértő szerint a gumis törvény megfelelő értelmezésében zavart okozott az, hogy a médiában megjelent törvénytervezetben még dátumhoz – november elsejétől március elsejéig – kötötték a téli abroncsok használatát, a tavaly november elsején érvénybe lépett és most is érvényes jogszabály viszont nem időponthoz rögzíti, hanem az időjárási viszonyoktól teszi függővé a téli abroncsok használatát.
„Ha mától tartósan hét fok alá csökkenne a hőmérséklet és így jegessé, vagy havassá válna az út, akkor dátumtól függetlenül használni kellene a téli gumikat” – világosít fel Bogács. Ő úgy látja, hogy a Csíki-medence lakói öntudatosabbak a téligumi-használat terén: itt hozzászoktak a „hosszú, kemény telekhez”, ezért már a törvény életbe lépése előtt is szinte minden autós az évszakhoz megfelelő gumival közlekedett.
Abroncsok minősítése
Az említett szaküzlet vezetője kitért a november elsejétől forgalmazott gumiabroncsok kötelező energetikai minősítésére is. Megtudtuk, hogy ezentúl minden gumi egy-egy, az elektromos háztartási gépeken már megszokott energetikai minősítéshez hasonló címkével lesz ellátva. Ezen az adott abroncs három jellemzőjét lehet megtudni: a fékezési távolságot, azaz a tapadást, a külső zajszintet, valamint az üzemanyag-fogyasztásra gyakorolt kiadást, vagyis szakszóval a gördülő ellenállást.
Autosport: elkezdődött a szezon
Bíró Lászlót, a csíkszeredai Autosport üzlet és műhely vezetőjét is felkerestük: náluk is elkezdődött a téli abroncsok felszerelése. „Az új téli abroncsok iránti kereslet lassan indult be. Nálunk leginkább alsó és középkategóriás gumikat vásárolnak: körülbelül nyolcszáz lejért már hozzá lehet jutni négy, Dacia Loganra méretezett gumihoz. Az árért fel is szereljük azokat” – tudjuk meg Bírótól. Egyébként ő is megerősítette, hogy növekszik azok száma, akik nyáron sem cserélik le a téli abroncsokat.
Hajnali keresztúttól az esti feltámadási körmenetig részletes rend szerint zajlik a húsvéti ünnepkör Csíksomlyón, miközben Csíkcsobotfalván a népszokások is élő közösségi élményt kínálnak.
A húsvéti ünnepekre való tekintettel a Csíki Trans autóbuszai nem a megszokott menetrend szerint közlekednek péntektől keddig.
Nem csak a fuvarleveleket tudja majd ellenőrizni, hanem a rakomány méretét is az a mesterséges intelligenciát használó rendszer, amelyet a rönkszállítmányok figyelése érdekében helyeznek üzembe. Ennek részeként kamerák telepítése van folyamatban.
Hiába Csíkszereda város része, megőrizte és továbbra is megőrizné falusi jellegét Csobotfalva – lakossági fórumot tartottak kedd este a helyi kultúrotthonban, ahol a jelenlevők a városrészt érintő problémákról beszélgettek Korodi Attila polgármesterrel.
Júniusig kell befejezni az Olt-folyó mentén épülő kerékpárutat Hargita megyében, mintegy 45 kilométer hosszan. A tavaly elkezdett kivitelezés a téli szünet után folytatódik, jelenleg a növényzeti réteg eltávolításán és az átjárók kialakításán dolgoznak.
Nem lehet már sokáig halogatni, szükség van a víztartályok telepítésére Tusnád község településein, enélkül ugyanis nem lehet csatlakozni a most épülő, a községen áthaladó vízvezetékre, amely Tusnádfürdőt is el fogja látni.
Egy létesítmény, mely egyszerre szolgálja a természeti értékek megőrzését és a látogatói élmény fejlesztését – felavatták pénteken a Szent Anna-tó – Mohos Tőzegláp Ökocentrum és Tudásközpontot.
Amikor nem találják egy betegség okát, többszöri orvosi konzultáció után sem állítható fel pontos diagnózis, akkor „lép képbe” a genetikus szakorvos. Az örökletes és nagyon ritka betegségekről Baczoni Balázs genetikus szakorvossal beszélgettünk.
Elkezdődött a levélszavazatok gyűjtése Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusán: a választók szombattól vehetik át levélcsomagjaikat, illetve adhatják le voksukat, ugyanakkor szükség esetén segítséget is kérhetnek a papírok kitöltéséhez.
Csíkszeredában, a csobotfalvi kultúrotthonban szerveznek lakossági fórumot kedden, ahol a városrész aktuális ügyeit szeretnék megtárgyalni az emberekkel – közli Korondi Attila polgármester.
szóljon hozzá!