Idén biztosan nem lesz népszavazás

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

A közigazgatási bíróságon támadta meg Hargita megye prefektusa azt a határozatot, amelyben a megyei önkormányzat népszavazást írt ki a három székelyföldi megyét magába foglaló fejlesztési régióról. A referendumot december 22-én tartották volna.

Kozán István

2013. december 03., 18:062013. december 03., 18:06

2013. december 03., 22:002013. december 03., 22:00

Jean Adrian Andrei prefektus az Agerpres hírügynökségnek indoklásként kifejtette: az elfogadott határozat alkotmányos és törvényes előírásokat sért. Továbbá megállapítja, hogy a referendum kiírása és megszervezése ügyében a megyei önkormányzat túllépte hatáskörét. Rámutat, a népszavazások megszervezéséről szóló, 2000-ből származó 3-as törvény értelmében a megyei önkormányzat csak az adott megyét érintő közérdekű ügyekben kezdeményezhet referendumot, ez az ügy viszont területileg túllépi Hargita megye határait. Indoklásában a 215-ös törvényre is hivatkozik a prefektus: a vonatkozó jogszabály értelmében az érintett határozat csak december 4-én léphetett volna érvénybe, öt munkanappal azután, hogy azt megkapta a prefektus, ez esetben azonban a megyei önkormányzat már a szavazás másnapján nekilátott bizonyos tevékenységeknek. A kormánybiztos azt is hozzáteszi, hogy a határozat elfogadásakor nem rendeltek hozzá finanszírozási forrást.

A kereset benyújtása felfüggeszti az önkormányzati határozatot mindaddig, míg az ügyben jogerős ítélet nem születik.

Borboly: a prefektus parancsot teljesített

„Az indoklásból is látszik, hogy visszaigazolódott az, amit mondtam szerdán, hogy a határozatunk jogilag beton, csak politikailag lehet támadni. A prefektus politikai döntést hajtott végre, amit megértek, hiszen őt nem a lakosság választja, hanem a kormány nevezi ki, és ezért azt kell csináljon, amit a felettesei mondanak. Ilyen szempontból nem haragszom rá, mert politikai parancsot teljesített” – reagált a döntés kapcsán a Székelyhonnak Borboly Csaba. Hozzátette, ők a múlt heti képviselőtestületi ülés óta a referendum ügyében mindössze egy dolgot tettek: elküldték a prefektusnak a határozatot, hogy amennyiben van törvényességi kifogása, akkor azt jelezze. „Nem állja helyét az indoklása, mert ez ügyben semmilyen más tevékenységnek nem fogtunk neki” – fogalmazott Borboly.

Hargita Megye Tanácsa november 27-én fogadta el a régióátszervezésre vonatkozó megyei szintű népszavazás kiírásáról szóló határozatot. Ennek értelmében december 22-én kérdezték volna meg Hargita megye választópolgárait arról, hogy alkosson-e Hargita, Kovászna és Maros megye közös, Marosvásárhely központú fejlesztési régiót.

A Hargita megyében a referendum kiírásáról elfogadott határozathoz hasonló sorsra jutott korábban a Kovászna megyei képviselőtestületi határozat is, így immár biztossá vált, hogy a régiósítási kérdésben sehol nem fognak idén referendumot szervezni.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 03., kedd

Baleset történt Csíkszereda és Szentegyháza között, egy személy megsérült

Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy személy megsérült.

Baleset történt Csíkszereda és Szentegyháza között, egy személy megsérült
Hirdetés
2026. február 03., kedd

Menyhárt Korodinál járt, a polgármester a kormányhoz fordul adócsökkentésért

A Bolojan-kormányhoz fordul petícióban a csíkszeredai városvezetés, hogy még az országos költségvetés elfogadása előtt hozzon jogszabályt az adócsökkentésre. Az ügyben elindították az aláírásgyűjtést.

Menyhárt Korodinál járt, a polgármester a kormányhoz fordul adócsökkentésért
2026. február 03., kedd

Márciusra kész lesz a csíkszeredai tömegközlekedés végleges menetrendje

Begyűjtötték a lakossági észrevételeket, fel is dolgozták annak érdekében, hogy a csíkszeredai városi tömegközlekedés járműveinek végleges menetrendjét kialakítsák. Ezt várhatóan március elején vezetik be.

Márciusra kész lesz a csíkszeredai tömegközlekedés végleges menetrendje
2026. február 02., hétfő

Hatósági engedélyre várnak a torlódás csökkentéséhez Csíkszeredában

Noha tavaly decemberben elkészült Csíkszeredában az Erőss Zsolt Aréna melletti parkoló újabb kijárata a Decemberi forradalom utca felé, azóta is zárva van. Megnyitásával elkerülhető lesz a Stadion utcában keletkező torlódás.

Hatósági engedélyre várnak a torlódás csökkentéséhez Csíkszeredában
Hirdetés
2026. február 02., hétfő

Menyhárt János: „Nem vagyok AUR-os” – tiszta vizet öntene a pohárba a csíkszeredai tüntetés szervezője

Míg Csíkszereda polgármestere szerint a szombati megmozdulást az AUR párt használta ki feszültségkeltésre, a tüntetés szervezője állítja: civilként, pártpolitikai érdekektől függetlenül hívta utcára az embereket, és akár perre is kész az igazáért.

Menyhárt János: „Nem vagyok AUR-os” – tiszta vizet öntene a pohárba a csíkszeredai tüntetés szervezője
2026. február 02., hétfő

Új iskolát építenek Gyimesközéplokon

A gyimesközéploki Majláth Gusztáv Károly Általános Iskola mellé egy új iskolaépületet építenek európai uniós támogatással. A tanintézet bővítése feloldja a zsúfoltságot, és lehetővé teszi, hogy a távolabb fekvő iskolák diákjai is ott tanuljanak.

Új iskolát építenek Gyimesközéplokon
Új iskolát építenek Gyimesközéplokon
2026. február 02., hétfő

Új iskolát építenek Gyimesközéplokon

2026. február 01., vasárnap

Korodi Attila: elfogadhatatlan, hogy az AUR szervezzen tüntetést Csíkszeredában

Elfogadhatatlan, hogy Csíkszeredában egy szélsőséges párt szervezzen tüntetést, embereket mozgatva, feszültséget szítva – jelezte rövid bejegyzésében Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere, az AUR pártra utalva.

Korodi Attila: elfogadhatatlan, hogy az AUR szervezzen tüntetést Csíkszeredában
Hirdetés
2026. január 30., péntek

Új övezeti rendezési tervet fogadtak el a csíksomlyói skanzen park létrehozására

A csíksomlyói skanzen-park létrehozásához szükségessé vált egy újabb övezeti rendezési terv (PUZ) elkészítése. A dokumentációt januári ülésén pénteken hagyta jóvá a csíkszeredai önkormányzati képviselő testület.

Új övezeti rendezési tervet fogadtak el a csíksomlyói skanzen park létrehozására
2026. január 30., péntek

Nyáron elkezdhetik a csíkszeredai Vigadó felújítását

Folyamatban van a közbeszerzési eljárás a csíkszeredai Vigadó épületének felújítása érdekében, amely uniós támogatással történik meg. Érdeklődők már vannak, az ajánlatok elbírálása után, ha nem lesznek óvások, májusban szerződést írhatnak alá.

Nyáron elkezdhetik a csíkszeredai Vigadó felújítását
2026. január 29., csütörtök

Átköltöznek a sebészeti szakrendelések a csíkszeredai kórházban

Más helyszínen fogadják a betegeket a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sebészeti járóbetegrendelői február másodikától – tájékoztat az intézmény közösségi oldalán.

Átköltöznek a sebészeti szakrendelések a csíkszeredai kórházban
Hirdetés