
Fotó: Kristó Róbert
Krisztusban megtalálni az egységet – ez talán az egyik legfontosabb üzenete a január 21–26. között Csíkszeredában zajló ökumenikus imahétnek.
2013. január 15., 17:292013. január 15., 17:29
2013. január 15., 19:042013. január 15., 19:04
A magyar történelmi egyházak gyülekezetei egymás templomába, hajlékába látogatva cselekszik azt, ami Jézus vágya volt: „legyetek egyek, miképpen én és atyám egyek vagyunk”. A Mit kíván tőlünk az Úr? mottójú imahét hétfőn, január 21-én az unitárius templomban kezdődik, prédikációt mond Sebestyén Ottó zsögödi római katolikus plébános. Kedden a csíkzsögödi templomban folytatódik az imalánc, ahol a szónok Tóth Károly evangélikus lelkipásztor lesz. Szerdán a csomortáni katolikus templomba várják a híveket, az istentiszteletet Solymosi Alpár unitárius lelkipásztor tartja. Csütörtökön az evangélikus templomban lesz az imahét következő állomása, itt Darvas-Kozma József katolikus esperes mondja a szentbeszédet. Pénteken a református templomban gyűlnek össze a hívek, Kovács Attila csíksomlyói katolikus plébános hirdeti Isten igéjét. Az imahét utolsó állomása szombaton, január 26-án a Millenniumi templom lesz, a szolgálatot ezúttal Szatmári Ingrid református lelkipásztor végzi. A szentmisék és istentiszteletek kezdési időpontja 18 óra.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.
Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.
Az augusztusi csapadékhiányos időszak és az emiatt megnövekedett vízfogyasztás miatt Csíkszentimrén korlátozásokat kellett bevezetni, hogy ne maradjon hosszabb időre víz nélkül az alcsíki község. A zavartalan vízellátás érdekében kútfúrást is terveznek.
Hosszú szervezői előkészületek és hetekig tartó autóépítések gyümölcse érett be szombaton Csíkszentkirály mellett, a hetedik roncsderbi helyszínén.
„Medvék terrorizálják a hegyvidéki városok lakóit” – ezzel a felütéssel mutatja be a Digi24 hírcsatorna az aggasztó Hargita megyei medvehelyzetet.
Rekordszámú résztvevő indult a 7. Csíkszentkirályi Roncsderbin szombaton, a fő versenyszám, a rodeó győztesének kihirdetéséhez közel egyórás futamra volt szükség. Karnyújtásnyira volt a meglepetés, de Imre Róbert a negyedik derbigyőzelmét is behúzta.
Tűz ütött ki csütörtökön egy gazdasági melléképületben Kászonaltízen. A Hargita megyei tűzoltóság tájékoztatása szerint a tüzet feltehetően villámcsapás okozta.
szóljon hozzá!