Húzódik a csíkszeredai Villanytelep utca helyreállítása

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Várni kell még a megsüllyedt csíkszeredai Villanytelep utca helyrehozására. Csíkszereda Polgármesteri Hivatalának úgynevezett átvételező bizottsága egy hónapja utasította el a nemrég felújított útszakasz átvételét, azóta – néhány bója kihelyezésén túl – semmi nem történt.

Barabás Hajnal

2015. július 22., 11:022015. július 22., 11:02

2015. július 22., 13:532015. július 22., 13:53

A csíkszeredai Villanytelep utca felújítását tavaly nyáron kezdték el és idén tavasszal fejezték be. Az úttest rendbetétele előtt esővíz-elvezető csöveket helyeztek a földbe a távolsági autóbusz-állomás felőli oldalon. Az útburkolat ezen a részen nagyon rövid idő alatt megsüllyedt, kevéssel azután, hogy befejezték az útfelújítási munkálatokat, és elkészültek az utcát a Brassói úttal összekötő körforgalommal. A felújítás után a Hargita utca és a Brassói út közötti szakaszon kétirányúvá válhatott az autósforgalom, viszont az esővízcsatorna nyomvonalán behorpadt útburkolat miatt balesetveszélyessé vált ott a közlekedés.

A városháza átvételező bizottsága szintén júniusban tekintette meg a helyszínt, miután a kivitelező cég jelezte, hogy befejezte a munkálatokat és kérte a beruházás átvételét. Erre azonban nem került sor a fent említett okok miatt. A céget felszólították, hogy végezze el a megsüllyedt részek felbontását, újratömörítését és újraaszfaltozását. „Az átvételezéskor szóban jeleztük a kivitelezés képviselőjének a helyszínen tapasztalt hiányosságokat. A tervező is véleményezte írásban ezeket, emellett az átvételezési helyszíni jegyzőkönyvet is elküldtük a cégnek. Továbbá írásban felszólítottuk a kivitelezőt, hogy július 25-ig javítsa ki a munkát. Azt is felajánlottuk, hogy támogatjuk a Villanytelep utca teljes lezárását, mindkét sávon, hogy hamar és hatékonyan tudja végezni a helyreállítást. Egyelőre nem fogtak neki a javításnak” – ismertette Antal Attila, Csíkszereda alpolgármestere a fennálló helyzetet.

A kivitelezést végző cég illetékese, Antal Ágota megkeresésünkre rendkívül szűkszavúan válaszolt. Mindössze annyit közölt, hogy folyamatban van az útlezárás engedélyeztetése a hibák kijavítására. Az engedélyt a rendőrségnek kell kibocsájtania. Arra a kérdésünkre, hogy mi okozta az útburkolat megsüllyedését, mindössze annyit válaszolt, hogy nem szeretné ezt most részletezni.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 04., péntek

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését

A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését
Hirdetés
2026. szeptember 04., péntek

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra

Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra
2026. szeptember 03., csütörtök

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését

Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését
2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
Hirdetés