Hirtelen jött betegség

Rettenetesen megijedtek, egy sportoló, egészséges gyermekről derült ki alig másfél hete, hogy beteg, és már a szívműtétre készülnek – mesélte a csíkszeredai, 13 éves Szőcs Antal édesanyja. A fiú családját anyagilag is megrendítette a betegség, segítséget kérnek a költségek fedezésére.

R. Kiss Edit

2013. július 16., 16:362013. július 16., 16:36

2013. július 16., 18:532013. július 16., 18:53

Intenzíven sportolt, korábban soha nem volt semmi, erre a betegségre utaló tünete – mesélte Szőcs Antalról telefonon édesanyja, Gizella. Szőcs Gizella kedden már Temesváron tartózkodott fiával együtt, a Tóninak szólított 13 éves fiú a tervek szerint szerdán fog az ottani kórházban szívműtéten átesni. Szőcs Tóni, aki a csíkszeredai Segítő Mária Gimnázium hetedik osztályát kezdi ősszel, intenzíven sportolt is, a Tanulók Klubjának leigazolt tájfutója. Édesanyja elmondta, országos tájékozódási bajnokságra készült, és a verseny előtt, mintegy másfél hete, panaszkodott arra, hogy nyomást érez a mellkasában és fárad. Előbb a háziorvosa vizsgálta meg, majd a csíkszeredai kórházban mérték fel az állapotát. Innen Marosvásárhelyre, onnan pedig Temesvárra küldték tovább. Szívritmuszavara van, amely annyira súlyosbodhat, hogy megállhat a szíve, a ritmuszavart pedig egy, a szíven belül keletkező plusz inger okozza – magyarázta el a csíkszeredai vérközpontnál egészségügyi asszisztensként dolgozó édesanya.

Tóni számára a gyors műtét jelenti a megoldást, gyerekeken pedig Romániában csak Temesváron végzi egy szakember ezt a fajta szívműtétet, ezért már oda is vitték őket mentővel, és a tervek szerint szerdán meg is történik a műtét, amelynek során megszüntetik a fiú szívében a ritmuszavart okozó tényezőt – fejtette ki Szőcs Gizella. Elmondta, rettenetesen megijedtek, hisz egy egészséges gyermekről derült ki szinte egyik pillanatról a másikra, hogy szívműtétre van szüksége. Megrázó volt – mesélte az édesanya.

A négytagú családban – Tóninak egy 16 éves nővére van – már előfordult betegség, az édesapa agydaganat miatt többszörös műtéten esett már át. A betegség anyagilag is megerőltetést jelent a család számára, az édesapa betegnyugdíjas, csak az anya dolgozik. A szívműtét ingyenes Tóni számára, a műtéthez szükséges felszerelés egy részét azonban ki kell fizetniük, jelenleg háromezer lejt – mondta Szőcs Gizella. „Van, akinek ez nem sok pénz, de nekünk rengeteg, barátoktól, ismerősöktől kölcsönkértem, de vissza kell adnunk” – mondta az asszony, aki segítséget kér ezúton a pénz előteremtésére. Aki segíteni kíván a csíkszeredai fiún és családján, az a Csíki Hírlap szerkesztőségébe hozhatja be adományát, Csíkszeredába a Fortuna Park sétány 2A szám alá.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. szeptember 03., csütörtök

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését

Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
Hirdetés
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
2026. augusztus 31., hétfő

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt

Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt
2026. augusztus 31., hétfő

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában

Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában
Hirdetés