
Fotó: Veres Nándor
Az állattartó gazdák elégedettek a városi piacnapon beszerezhető takarmány árával, ugyanakkor hiányolják az állatvásárokat.
2014. január 08., 16:502014. január 08., 16:50
2014. január 08., 17:202014. január 08., 17:20
A csíkszéki gazdák a városi piacnapon, szerdánként szerezhetik be az állattenyésztéshez szükséges takarmányt a Rét utcai vásáron. A három-négy eladó által kínált takarmányhoz a decemberi áron jutottak hozzá szerdán a vásárlók. A búza kilója 80 bani, ugyanennyi árpáért és zabért egy lejt, a kukoricáért 65 banit, a rozs kilójáért 90 banit, a kukoricadaráért 85 banit kellett fizetni. A nehezen szóra bírható eladóktól megtudtuk, hogy bár vannak vásárlók, általában csak a legszükségesebb mennyiségű takarmányt vásárolják meg, azon felül nem költekeznek.
Ottlétünk alatt valóban egyre-másra jöttek a vevők, gépkocsival, lovas szekérrel. Az eladók széles kínálatából – búza, kukorica, árpa, zab, rozs, napraforgómag, napraforgó-pogácsa, liszt és korpa, valamint burgonya közül – leginkább a kukoricát és a búzát keresték – tudtuk meg az egyik, Csíkszéken termelt takarmányokat kínálótól.
Jó árban a gabona
Györgypál József és Csilip József Csibából érkezett a városi piacnapra. Lovas szekerükre már fel volt pakolva az ezer kiló kukorica, amelyért kilónként 65 banit fizetett ki Györgypál. Ezt az árat nagyon előnyösnek tartotta, hiszen egy évvel korábban gabonát egy lejnél olcsóbban nem lehetett beszerezni. Az állattenyésztéssel foglalkozó gazda ledarálva hasznosítja majd a beszerzett gabonát.
Igény lenne az állatvásárokra
A beszélgetéshez csatlakozott a taplocai András Pál is, aki hiányolta az állatvásárt, véleménye szerint igény lenne rá. A gazdák beszámoltak arról is, hogy kénytelenek távolabbi településekre, sőt más megyébe menni, ha tájékozódni, vásárolni vagy állataikat értékesíteni akarják. Az utóbbi időben például – a csíkszentmártoni vásáron kívül – egészen Homoródszentmártonig, Brassóig, Udvarhelyig, Palánkáig, sőt Szebenig is elutaztak az állatvásárok miatt.
Cserélni is lehet
Pityókával cserélt több mint 200 kiló kukoricát a dánfalvi Antal Gergely a vásáron. Elmondása szerint egy kiló burgonyáért másfél kiló kukoricát kapott, s habár úgy hallotta, van, ahol két kilóval cserélik, így sem bánja az üzletet. „Így is jobb, mint a pityóka, mert ki tudja, milyen termés lesz idén, s a gabona eláll” – vélekedett az állattartással foglalkozó nyugdíjas. Mosolyogva azt is hozzátette, hogy a jó disznótartás titka a törökbúza, a kaszásnak pedig pálinka, a lónak zab való.
Szabályozott állatvásár
Ahogy arról korábban már beszámoltunk, a kormány által 2010-ben elfogadott 45-ös számú határozat szabályozza az állatvásárok működését, ennek értelmében az újranyílt időszakos állatvásárokon minden, kistermelőktől származó ló, disznó, szarvasmarha, juh, kecske és élő madár gazdát cserélhet. Az állatvásároknak azonban számos higiéniai és fogyasztóvédelmi elvárásnak eleget kell tenniük. Ilyen például az állandó állatorvosi felügyelet, az egészségügyi és állategészségügyi működési engedély, lehetőség kell legyen az igazoló iratok kibocsátására, fertőtlenítésre, és könnyen megközelíthető kell legyen a helyszín az állatokat szállító gépkocsik számára. Ugyanakkor fontos, hogy falun kívüli területen működjön, legyen bekerítve, egy kapuval és vezetékes ivóvízzel ellátva a vásárhely.
Noha tavaly decemberben elkészült Csíkszeredában az Erőss Zsolt Aréna melletti parkoló újabb kijárata a Decemberi forradalom utca felé, azóta is zárva van. Megnyitásával elkerülhető lesz a Stadion utcában keletkező torlódás.
Míg Csíkszereda polgármestere szerint a szombati megmozdulást az AUR párt használta ki feszültségkeltésre, a tüntetés szervezője állítja: civilként, pártpolitikai érdekektől függetlenül hívta utcára az embereket, és akár perre is kész az igazáért.
A gyimesközéploki Majláth Gusztáv Károly Általános Iskola mellé egy új iskolaépületet építenek európai uniós támogatással. A tanintézet bővítése feloldja a zsúfoltságot, és lehetővé teszi, hogy a távolabb fekvő iskolák diákjai is ott tanuljanak.
Elfogadhatatlan, hogy Csíkszeredában egy szélsőséges párt szervezzen tüntetést, embereket mozgatva, feszültséget szítva – jelezte rövid bejegyzésében Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere, az AUR pártra utalva.
A csíksomlyói skanzen-park létrehozásához szükségessé vált egy újabb övezeti rendezési terv (PUZ) elkészítése. A dokumentációt januári ülésén pénteken hagyta jóvá a csíkszeredai önkormányzati képviselő testület.
Folyamatban van a közbeszerzési eljárás a csíkszeredai Vigadó épületének felújítása érdekében, amely uniós támogatással történik meg. Érdeklődők már vannak, az ajánlatok elbírálása után, ha nem lesznek óvások, májusban szerződést írhatnak alá.
Más helyszínen fogadják a betegeket a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sebészeti járóbetegrendelői február másodikától – tájékoztat az intézmény közösségi oldalán.
Felmérte a kritikusabb helyszíneket Csíkszeredában a hóolvadás után az útkarbantartással megbízott cég, pénteken pedig hozzáfognak a gödrök betöméséhez hideg aszfalttal.
A tervek elkészülnek, és az építkezési engedélyt is ki fogják adni, de a Brassói úton idén nem valószínű, hogy kialakítják az elképzelt körforgalmat. Ennek anyagi okai vannak: több olyan beruházást kell befejezni, amelyek jelentős önrészt igényelnek.
Közel százötven fős leépítésről tett előzetes bejelentést a Hargita megyei munkaerő-elhelyező ügynökségnél egy csíkszeredai textilipari cég. A tömeges elbocsátást már februárban kénytelenek végrehajtani.
szóljon hozzá!