Fotó: Kristó Róbert
Április 2-án kezdődik, és 25-ig tart Csíkszeredában az általános tavaszi nagytakarítás. A korábban megszokott gyakorlatnak megfelelően most is lesznek szakaszos útlezárások a takarítás miatt.
2012. március 27., 15:262012. március 27., 15:26
2012. március 27., 15:502012. március 27., 15:50
Akárcsak tavaly, idén is április elején, húsvét előtt kezdődik az általános tavaszi nagytakarítás. Elkészült a részletes ütemterv is, amely szerint közel négy héten át, néhány nap, illetve a vasárnapok kivételével naponta takarítani fogják a város különböző utcáit – ez az utcák, járdák portalanítását, az összegyűlt hulladék elszállítását is jelenti. A munkálatok akadálytalan elvégzése érdekében forgalomkorlátozás és időszakos parkolási tilalom lesz a város több utcájában. Az ütemezés szerint ezekre a korlátozásokra hétköznap 14–20, szombatonként pedig 9 és 17 óra között kerül sor.
Április 2-án, hétfőn a Kalász negyed és a Tető utca, 3-án, kedden a Kőrösi Csoma Sándor utca, 4-én, szerdán a Szabadság tér, 5-én, csütörtökön a Müller László utca és a Gyermek sétány szerepel az első heti ütemtervben. A takarítás húsvét után, kedden, április 10-én folytatódik, ennek utcánkénti ütemezését közlik a helyi sajtóban, valamint kifüggesztik a tömbházak bejáratainál is. Az általános tavaszi nagytakarításra a város minden utcájában sor kerül, azokban is, ahol nem lesz forgalomkorlátozás vagy útlezárás. Szőke Domokos alpolgármestertől megtudtuk, amennyiben tavalyhoz hasonlóan a kedvezőtlen időjárás miatt kényszerszünet lesz a nagytakarítás során, az ütemterv nem módosul, a kihagyott utcákat a végén tisztítják meg.
A polgármesteri hivatal felkéri a lakosságot, hogy a nagytakarítással egy időben tömbházaik, lakóházaik, cégszékhelyeik körül végezzék el a lomtalanítást és szervezzék meg a takarítást a zöldövezeteken, valamint az épületek bejárata körül. Az innen származó hulladékot a szeméttárolók mellé kell elhelyezni, ahonnan a hivatal elszállíttatja. „Amennyiben a lakók a tömbházaik körül virágot, facsemetét ültetnének, kéréseikkel forduljanak a hivatalhoz, és megpróbáljuk ezeket biztosítani” – közölte kérdésünkre Szőke Domokos.
A munkálatokat akadályozó járműveket is elszállítják
A polgármesteri hivatal azt kéri a lakóktól, hogy az ütemezés szerinti időszakban járműveikkel ne parkoljanak a jelzett közterületeken, hagyják szabadon a takarításra váró út-, parkoló- és járdaszakaszokat. Az otthagyott és a munkálatokat akadályozó járműveket a City Parking elszállítja Csíkszereda Helyi Tanácsa 195/2008-as határozata alapján. A visszaszolgáltatásért az önkormányzat 230/2010-es sz. határozata értelmében egy autó után 150 lej elszállítási díjat, valamint napi 50 lej tárolási és felülvigyázati díjat kell fizetni.
Az alpolgármester szerint ez egy jó alkalom arra is, hogy a városban hosszabb ideje elhagyott autókat is elszállítsák, utána az is kiderül, hogy jelentkezik ezekért gazdájuk, vagy nem. Hozzátette, számítanak arra, hogy most is lesznek, akik elsősorban járműveikkel akadályozzák a takarítást, de bíznak benne, hogy csak néhány ilyen eset fordul elő.
Az utolsó csomagokat is elpakolta kedden a Városi Művelődési Házból a Hargita Székely Néptáncszínház, ezzel befejeződött az együttes költözése. Csíkszeredában több intézmény is ideiglenes helyszínen folytatja a középületek felújítási munkálatai miatt.
Közös táncban csúcsosodott ki az Ezer Székely Leány Napja szombaton a csíksomlyói nyeregben. A rendezvényre a nagy hőség ellenére is sokan kilátogattak, ki gyalog, ki lovas szekérrel, ki népviseletben, ki anélkül.
Az elmúlt harminc év szakmai munkásságát ismerte el Csíkszereda önkormányzata András Mihálynak, a Hargita Székely Néptáncszínház vezetőjének. A Pro Urbe díjat szombaton adták át a csíksomlyói nyeregben.
Folyamatban van a szerkezetépítés a csíkszentkirályi tanuszodánál, amelynek alapozását tavaly ősszel kezdte el a kivitelező. A munkával jól haladnak, így tarthatónak tűnik a határidő, amelynek értelmében idén el kell készülnie a létesítménynek.
Elkezdődött szombaton reggel az Ezer Székely Leány Napja a találkozó első állomása a csíkszeredai Szabadság téren zajlott, ahol szép számban gyűltek össze a székely népviseletbe öltözött leányok és legények.
Szombaton ismét székelyruhás fiatalok serege népesíti be Csíkszerda főterét, illetve a somlyói nyerget. Az Ezer Székely Leány Napját először 1931. június 7-én tartották meg ugyanitt – nézzük, miként vezették fel, értékelték a korabeli sajtóban.
Az Ezer Székely Leány Napjának biztonságos megszervezése érdekében szombaton reggel útlezárásra lehet számítani két csíkszeredai utcában.
Noha hét éve megvásárolta a csíkdánfalvi önkormányzat a volt kerámiagyártó műhelyeket, illetve az egykori szövödét, ezek azóta is használatlanul, bezárva állnak, mert felújításuk érdekében nem sikerült pályázati támogatást szerezni.
Johann Sebastian Bach zeneszerző életműve köré épül az idei Csíkszeredai Régizene Fesztivál: július 5–13. között 17 koncert, 250 fellépő és templomi terekben megszólaló mesterművek várják a közönséget – a h-moll mise lesz az egyik fénypont.
Teljesen átalakul Csíkszereda legnagyobb általános iskolájának udvara, a munkálatok egy részét iskolakezdésig szeretnék elvégezni. Több sportpálya, futópálya készül, de szabadtéri tanórák megtartására alkalmas tereket is kialakítanak.
szóljon hozzá!