A túlzott sebesség miatt kisodródott egy jobbos kanyarban autójával egy sofőr szombat délután a csíkszeredai Hargita utcában, majd összeütközött egy szemből szabályosan közlekedő járművel.
2013. július 08., 13:462013. július 08., 13:46
2013. július 08., 15:372013. július 08., 15:37
A 19 éves csíkszentgyörgyi K. S. Csíkszereda felől a 13A jelzésű országúton Szentegyháza irányába közlekedett, amikor a Vasfúvó utca előtti kanyarban elveszítette uralmát a járműve irányítása fölött, áttért a menetirányával ellentétes sávra, és nekicsapódott a Székelyudvarhely irányából szabályosan közlekedő, 33 éves kolozsvári H. G. vezette autónak, majd lesodródott az úttestről. A balesetben a két gépjárművezető könnyebb sérüléseket szenvedett, az anyagi kár összértéke eléri a tízezer lejt. A helyszíni alkoholszondás vizsgálatok alapján egyik sofőr sem volt alkohol befolyása alatt. K. S. ellen gondatlanságból elkövetett testi sértés gyanújával indítanak büntetőeljárást – áll a rendőrség közleményében.
Már a délelőtt folyamán sokan éltek szavazati jogukkal a csíkszeredai külképviseleti szavazóhelyiségben, ahol a részvétel magasnak bizonyult. A voksolás rendben zajlik, noha több választó adminisztratív akadályokba ütközött. A külképviseleten segítenek.
Elvesztette uralmát a jármű fölött, és egy tömbház lépcsőházának bejáratához csapódott autójával egy csíkszeredai sofőr szombaton késő este.
Több mint hatszáz kórustag gyűlt össze Gyimesfelsőlokon a 29. Felcsíki Egyházi Kórustalálkozón szombaton, amikor a közös éneklés nem versennyé, hanem a hitet, a közösséget és az élő hagyományt összekapcsoló ünneppé vált.
Egy 45 éves, csíkszeredai férfi az 112-es segélyhívón értesítette a hatóságokat pénteken délelőtt, hogy valaki ellopta az autóját a Mihai Eminescu utcából.
Már három hónapja kivonták forgalomból azt a személyautót, amivel Tusnádfürdőn közlekedett egy 33 éves férfi.
Jócskán visszaesett a hőmérséklet szombatra virradóan a hargitai megyeközpontban, ahol a mínusz tíz fokot közelítette a legalacsonyabb érték a hivatalos mérőállomáson.
Baleset történt Szépvíz közelében csütörtök este, egy fiatal sofőr autójával megcsúszott és lesodródott az úttestről.
Autójavító műhelyben keletkezett tűzhöz riasztották csütörtök este a csíkszeredai tűzoltókat.
Egy héten belül háromszor is ittas vezetés és baleset miatt került a Hargita megyei rendőrség látókörébe egy külföldi férfi.
Egy 50 éves, csíkmadarasi férfit állítottak meg ellenőrzésre Csíkszeredában szerdán reggel a rendőrök. Amint kiderült, ittasan vezette az autóját.
szóljon hozzá!