
Fotó: Kristó Róbert
Nemcsak Csíkszentgyörgy község lakóit, de az egész Csíki-medencét megdöbbentette a vasárnap reggel fél nyolckor Karcagnál történt közúti tragédia, amely során négy felnőtt és egy hat hónapos fiúgyermek vesztette életét. A falubeliek nehezen tudják szavakba önteni mindazt a fájdalmat, amit a szerencsétlenség okozott a közösségnek, hiszen elmondásuk szerint példamutató, dolgos és teljesen ártatlan életeket oltotta ki hobbiterepjárójával egy moldovai fiatal.
2013. január 07., 19:082013. január 07., 19:08
2013. január 07., 19:372013. január 07., 19:37
A családi házban töltött ünnepeket követően J. Elemér és szomszédja, G. László – utóbbi személyautójával – Csíkszentgyörgyről szombaton késő délután indult Csíkszeredába, ahonnan felvették Elemér bátyját, Ottót és feleségét, a csíkszeredai J. Krisztinát, valamint a házaspár féléves kisgyerekét. A megyeközpontból vasárnapra szerettek volna Budapestre jutni, ahol már évek óta munkát vállaltak. Kora reggel azonban a 4-es számú főút 164-es kilométerszelvényében, Karcag közelében frontálisan ütköztek a Budapest irányából Debrecen felé tartó, egyelőre ismeretlen okból a szemközti forgalmi sávba áttérő, francia rendszámú, 24 éves moldovai állampolgárságú férfi vezette Volkswagen Touareg típusú autóval.
Amint beszámoltunk róla, a szabályosan közlekedő autóban utazó négy felnőtt a helyszínen életét vesztette, a súlyos agyi sérüléseket szenvedett gyereket fél kilenckor mentőhelikopterrel szállították a debreceni kórházba. Az orvosok három órán át küzdöttek a kisfiú életéért, de kevéssel dél előtt elhunyt. A szabálytalanul közlekedő autóban ülő két férfi és egy nő sértetlenül szállt ki a járműből, a sofőrt a rendőrség helyszínre érkezéskor azonnal őrizetbe vette.
Együttérző falubeliek
Csíkszentgyörgy Háromtízes nevű falurészében a járókelők könnyeikkel küszködve elevenítették fel közös emlékeiket az elhunytakkal, többen évtizedek óta ismerték az áldozatokat. „Hihetetlen balszerencsés dolgok történnek a világban, és többnyire azokkal, akik egyáltalán nem szolgáltak erre rá” – mondta szomorúan a közeli kisüzlet kiszolgálója. „Borzasztó érzés, amikor a szülő temeti a jóravaló, becsületes és munkaszerető gyerekét” – fogalmazott az elhunytak egyik szomszédja.
A gépjárművezető családja otthonában fogadott, a gyász súlya alatt roskadozó édesanya sírva mutatta fia és menye fényképét. G. László édesapja elmesélte, fia Budapesten tartózkodó felesége és az ő testvérei segítenek az élettelen testek hazaszállításával járó eljárás lebonyolításában, de még nem tudják, mikor kerülhet sor a temetésekre.
A testvérpár hozzátartozói lelkiállapotuk miatt nem kívántak nyilatkozni. A szülők mellett egy harmadik fivér is gyászolja az elhunytakat.
A hatalmas veszteséget szenvedett családot egyébként már korábban is próbára tette a sors. A testvérpár édesapját több mint hét éve két községbeli rendőr brutálisan bántalmazta. A férfit 2005. szeptember 5-én egy kaszáló kapcsán kirobbant nézeteltérés miatt hívatták a rendőrőrsre, ahol mindaddig nem volt hajlandó átadni a személyazonossági igazolványát, míg nem biztosítottak számára fordítót, mivel – bevallása szerint – nem tud románul. Kérését verés követte, az akkor kiállított törvényszéki orvosi igazolás szerint a férfi bántalmazás nyomán keletkezett sérülései héttől kilenc napig terjedően gyógyultak.
Támogatást kaphatnak a családtagok
„Csíkszentgyörgyön megállt az idő, a település lakosságát megdöbbentette a szörnyű tragédia, még mindig nem tudtunk felocsúdni a sokkból. Egyszerűen felfoghatatlan, hogy egyszerre ennyi csíkszentgyörgyire sújtson le a végzet” – nyilatkozta György József, a község polgármestere. Az elöljáró elmondta, a balesetet követő huszonnégy órában nem volt lelkiereje felvenni a kapcsolatot az áldozatok családjával. A napokban azonban tájékozódni fog arról, milyen segítséget igényelhet a család az önkormányzattól, illetve lehetőségeihez mérten a polgármesteri hivatal miben támogathatja a gyászoló hozzátartozókat.
Ismét benőtte a nád az egykori csíkszeredai Suta-tavat, miközben 19 évvel a lecsapolása után továbbra sem kezdődtek újra a rehabilitációs munkálatok. A közbeszerzési eljárás ugyan újraindult, de az eredményt megóvták, így a kivitelezés ismét várat magára.
Négy éve avatták fel a magyar állami támogatással épült gyimesbükki óvodát, amely mára megtelt élettel. A kezdeti nehézségek után ma már 70 gyermek tanul itt, az intézmény pedig a helyi közösség megmaradásának egyik záloga lett.
Nemcsak a hagyományok megélését tartják fontosnak Csíkszentkirályon, hanem azt is, hogy továbbadják azokat, példát mutassanak az ifjúságnak.
Ingyenes vércukormérést szervez kedden és szerdán délután négy órától a Hargita Megyei Vöröskereszt a csíkszeredai Szabadság téren.
Hajnali keresztúttól az esti feltámadási körmenetig részletes rend szerint zajlik a húsvéti ünnepkör Csíksomlyón, miközben Csíkcsobotfalván a népszokások is élő közösségi élményt kínálnak.
A húsvéti ünnepekre való tekintettel a Csíki Trans autóbuszai nem a megszokott menetrend szerint közlekednek péntektől keddig.
Nem csak a fuvarleveleket tudja majd ellenőrizni, hanem a rakomány méretét is az a mesterséges intelligenciát használó rendszer, amelyet a rönkszállítmányok figyelése érdekében helyeznek üzembe. Ennek részeként kamerák telepítése van folyamatban.
Hiába Csíkszereda város része, megőrizte és továbbra is megőrizné falusi jellegét Csobotfalva – lakossági fórumot tartottak kedd este a helyi kultúrotthonban, ahol a jelenlevők a városrészt érintő problémákról beszélgettek Korodi Attila polgármesterrel.
Júniusig kell befejezni az Olt-folyó mentén épülő kerékpárutat Hargita megyében, mintegy 45 kilométer hosszan. A tavaly elkezdett kivitelezés a téli szünet után folytatódik, jelenleg a növényzeti réteg eltávolításán és az átjárók kialakításán dolgoznak.
Nem lehet már sokáig halogatni, szükség van a víztartályok telepítésére Tusnád község településein, enélkül ugyanis nem lehet csatlakozni a most épülő, a községen áthaladó vízvezetékre, amely Tusnádfürdőt is el fogja látni.
szóljon hozzá!