
A rácsatlakozáshoz a belső hálózatokat is el kell készíteni
Fotó: Borbély Fanni
Szeretnék beüzemelni idén a Madéfalvát, Csíkcsicsót és Csíkrákost kiszolgáló gázhálózatot, viszont az engedélyeztetési folyamat lassan halad. Ha sikerül időben átadni az üzemeltetőnek a kiépített rendszert, a szolgáltatás elkezdődhet.
2026. július 13., 21:052026. július 13., 21:05
Akárcsak a többi csíki község esetében, itt is a gázhálózat engedélyeztetési eljárása jelenti a leghosszabb folyamatot. Mint Szentes Csaba madéfalvi polgármester, a projekt felelőse kérdésünkre elmondta,
Fotó: Borbély Fanni
„A rendszert idén el kellene indítani, feltölteni gázzal, és attól kezdve a lakosság szerződéseket tud kötni a szolgáltatóval” – említette a községvezető, kitérve arra is, hogy az ehhez szükséges engedélyt várják az Energiaszabályozási Hatóságtól (ANRE), de számos kiegészítésre, változtatásra volt szükség közben a dokumentációban. Ha ez meglesz, átadják a hálózatüzemeltetőnek a rendszert, az pedig kiváltja a működési engedélyt.
Fotó: Borbély Fanni
Szentes Csaba azt is elmondta, a kiépített gázhálózaton már nincs tennivaló, a tavaly elkészült gázátadó állomáson egy kevés automatizálási munka maradt még hátra.
Az elöljáró szerint Madéfalván több százan készíttették el a belső hálózatok terveit, és sok esetben a szerelés is megtörtént, így számukra nem lesz akadály a rácsatlakozás előtt.

Pályázati támogatással készül el három felcsíki községet, Madéfalvát, Csíkcsicsót és Csíkrákost ellátó földgázhálózat, amelynek kivitelezését idén meg szeretnék kezdeni. Ehhez a szükséges közbeszerzési eljárást kell időben befejezni.
Madéfalva, Csicsó és Rákos az Európai Beruházások és Projektek Minisztériuma pályázatának köszönhetően jutott támogatáshoz, a három község a Forest Közösségi Fejlesztési Egyesület (ADI) nevében és tagjaként nyert el 42 millió lejes finanszírozást a földgázhálózat kiépítésére még 2021-ben.
Fotó: Borbély Fanni
A munkálatokat 2023 tavaszán kezdték el, év végére el is készült a csővezeték-rendszer, valamint a fogyasztók ingatlanjainak csatlakoztatása. A három község területén összesen 72 kilométernyi vezetéket építettek, és gázátadó állomás is készült.
A NeoGas Grid a harmadik legnagyobb földgázelosztó Romániában (első a Distrigaz Sud Rețele (ENGIE Csoport), második a Delgaz Grid (E.ON Csoport), amely a Premier Energy csoportból vált ki. Az európai uniós szabályozásoknak megfelelően történt szétválás eredményeképpen a Premier Energy kizárólag a gáz szállításáért és értékesítéséért (mint szolgáltató) felel, míg a NeoGas Grid a teljes gázelosztó infrastruktúrát működteti (mint hálózatüzemeltető). Fontos megkülönböztetni a gázelosztókat (akik a fizikai csővezetéket és a mérőórákat kezelik a településeken) a gáztermelőktől (mint a Romgaz vagy az OMV Petrom) és a nagynyomású gázszállítótól (a Transgaz állami vállalat).
Fotó: Borbély Fanni
Tűz ütött ki egy csíkszeredai cég fűrészporsilójában hétfőn este, a helyi tűzoltók siettek a helyszínre.
Rendezvénysorozattal emlékezik az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulójára Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa. A program részeként játékos történelmi kalandra hívják a csíkszeredai nyolcadikos tanulókat október 12-én és 13-án.
Javítási munkálatok miatt október 12-én, hétfőn 10 és 13 óra között több csíkszeredai utcában szünetel a vízszolgáltatás – tájékoztat a Harvíz Rt.
Sárga jelzésű ködriasztást adott ki a meteorológiai szolgálat szombat reggelre Hargita megye több településére. A köd helyenként jelentősen csökkenti a látótávolságot, ezért fokozott óvatosságra intik a közlekedőket.
A csíkszeredai származású Sántha Xénia is játszik a magyarországi RTL Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban című tévéshow idei évadjában. A népszerű taktika-pszichológiai reality a héten indult el.
Egy 16 és egy 17 éves fiatal vesztette életét a csütörtök délutáni csíkverebesi vonatbalesetben, mindketten Tusnád községből származtak.
Noha a megszokottnál később kezdődött el Csíkszeredában az útkarbantartás, ezt az ősz végéig szeretnék folytatni, amennyiben az időjárás lehetővé teszi. Több helyszínen dolgoznak, de a Fürdő utcában tervezett munkálat jövőre marad.
Súlyos vasúti baleset történt csütörtökön délután a Tusnád községi Csíkverebesen, a vasúti megálló közelében. Egy motorkerékpár ütközött egy vonattal, a balesetben két fiatal fiú vesztette életét.
Egy földrengés után került elő az a több ezer üvegnegatív, amely egy letűnt korszak emlékeit őrzi. Incze Lajos fotográfus hagyatékának képeiből Üvegbe zárt idő címmel született kötet, amelyet csütörtök este mutatnak be Csíkszeredában.
Szabályozná a mesterséges intelligencia használatát a megkérdezett székelyföldi magyar végzős középiskolások többsége egy friss, reprezentatív kutatás szerint. Az első eredményeket a csíkszeredai Maturandus Konferencián ismertették.
szóljon hozzá!