
A földgázt a három község lakói is igényelték
Fotó: Veres Nándor
Pályázati támogatással készül el három felcsíki községet, Madéfalvát, Csíkcsicsót és Csíkrákost ellátó földgázhálózat, amelynek kivitelezését idén meg szeretnék kezdeni. Ehhez a szükséges közbeszerzési eljárást kell időben befejezni.
2022. február 18., 20:432022. február 18., 20:43
Gázhálózatok építésének időszaka következik Csíkszéken, mivel az Európai Beruházások és Projektek Minisztériuma pályázatán elnyert támogatásoknak köszönhetően
Az egyik ilyen munkálatra, akárcsak a többi csíki település, közösen pályázott Madéfalva, Csíkcsicsó és Csíkrákos, hogy biztosítani tudják a szükséges számú fogyasztót, és magasabb pontszámot érjenek el az értékelés során.
Ez a szükséges beruházás költségének 87 százalékát fedezi, a fennmaradó rész a községek önrésze, ugyanakkor az áfa sem része az elszámolható költségeknek.
Szentes Csaba madéfalvi polgármestertől megtudtuk, hogy
Ha időben befejeződik a licit és a szerződést aláírják, idén el szeretnék kezdeni a munkálatokat.
Az elöljáró szerint a következő évben derül ki, hogy haladnak a kivitelezéssel, és ha szükség lesz rá, a befejezési határidő meghosszabbítását is megpróbálják majd igényelni. Ő arra számít, hogy az áfa összegét a kormány fogja biztosítani, a fennmaradó 13 százalékos önrészt pedig a községeknek kell előteremteniük, akár további támogatásokból.
– vélte a községvezető. Szerinte az a fontos, hogy minél több energiaforrás álljon rendelkezésre, és mindig azt kell használni, amelyik a legoptimálisabb, ha viszont nincs választék, akkor ezt nem lehet megtenni.
A Transgaz regionális földgázelosztó állami vállalat tulajdonában levő fővezetékhez Borzsova mellett szeretnének csatlakozni. A három községben összesen 2063 rácsatlakozást vállaltak a pályázatban. A vezetékeket a telekhatárokig fektetik le, intelligens, távolról leolvasható fogyasztásmérőket szerelnek fel, a rácsatlakozás költségeit a fogyasztóknak kell állniuk.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.
szóljon hozzá!