Főszerepben a népviselet, a népzene, a néptánc

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Szombaton egész nap pörögtek a szoknyák, dobbantak a csizmák, visszhangzott az ének az Ezer Székely Leány Napján. Az eseményre egyaránt érkeztek lóháton, szekérrel és gyalogosan a népviseletbe öltözött fiatalok és idősek, legények és leányok. Élménybeszámolónk következik.

Szabó Kamilla-Mária

2013. július 07., 11:502013. július 07., 11:50

2013. július 07., 15:032013. július 07., 15:03

Szombaton tartották az Ezer Székely Leány Napját a csíksomlyói Hármashalom-oltárnál, ahova a környező falvakból, megyékből, sőt a határon túlról is érkeztek népviseletbe öltözött leányok, legények. A vidékiek a hagyományoknak megfelelően szekéren érkeztek az ünnepre.

Csíkbánkfalváról szombaton kora reggel két szekér indult Csíkszereda felé, amelyen közel harminc székely ruhás fiatal sorakozott. A falu határában csatlakoztak a Csíkszentgyörgyről indult két szekérhez és hat lovasukhoz, majd énekszóval vonultak végig Mindszent, Szentlélek és Fitód utcáin, hogy kilenc órára megérkezzenek Csíkszereda határába.

A bánkfalvi György Emőke már negyedszerre vett részt az eseményen, számára fontos, hogy ezen a napon a falu fiataljai közösségként indulnak útra népviseletben, amely erősíti az együvé tartozás érzését. Tavaly a városban csatlakozott az ünneplőkhöz, de elmondása szerint átérezni a nap üzenetét akkor tudta igazán, amikor szekérrel érkezett.

A Szabadság térre kíváncsi tekintetek kereszttüzében, hangos énekszóval vonultak be a szekerek, élükön a lovasokkal és a Csíkszéki Mátyás Huszáregyesület tagjaival, akik a rendért is feleltek. Habár minden szekéren más népdalt énekeltek, azok mégis mosolyt csaltak a hallgatóik arcára. A téren már szólt a népzene, amelyre akaratlanul is ritmusra léptek a népviseletbe öltözöttek. Tömegesen érkeztek a barna-, piros-, kék-, zöld-, fekete csíkos székely szoknyás lányok, mellettük kék-, piros-, fekete zsinóros fehérharisnyában a legények. Egyre inkább megtelt a tér a különböző vidékekre jellemző népviseletekkel és az őket csodáló nézelődőkkel. Amíg Komárom megyei, Lábatlan községből érkezett Varga Józsefné büszkén viselte a székely ruhát, addig a csíkszeredai Balázs Magdolna a saját kézzel hímzett kalocsai mintás ruháját hordta. A közös tánc alatt, amibe bárki bekapcsolódhatott, megvillantak a fehér alsószoknyák, repültek a hajakba font piros szalagok.

A csíksomlyói kegytemplomig ki szekéren énekelve, ki gyalogszerrel jutott el, hogy a szentmise meghallgatását követően a nyeregben ünnepelhessen tovább. A prédikációban Urbán Erik kifejtette, örömteli az a tény, hogy a rendezvény a népviselet, a népdal és a néptánc mellett a közös imádságnak is teret biztosít. Fő célja így a közösségeink ápolása, az önazonosság építése, valamint a vallási értékeink védelme. A misét követően a jó Isten áldásával indultak a Hármashalom-oltár felé a hívek.

 

A nyereghez vezető utakon kígyózó sorokban vonultak a népviseletbe öltözöttek: voltak arasznyi szoknyát viselő alig pár évesek, kikeményített kötényes őszes nénik, szebbnél szebb gyöngysorokat hordó fiatalok. Őket kézművesek sátrai fogadták, ahol mindenféle kincset vásárolhattak a jelenlevők, de kipróbálhatták a szövést a Barátosról érkezett Bartók Erzsébet szövőszékén, és belekóstolhattak a fafaragásba is Sándor Attila jóvoltából.

Amíg a színpadon a néptánccsoportok mutatták be előadásaikat, addig csoportosan pihentek a székely leányok, legények, várva az újabb közös táncot és a közös fénykép elkészítését. Több faluból is érkeztek szervezetten gyermekek a nyeregbe, például Csíkszenttamásról Bíró Ferenc táncmester vezetésével negyven fiatal – 3 és 18 év közöttiek – vett részt a rendezvényen. Zaboláról, Both László tánctanár felügyelete alatt érkeztek a gyermekek, akik között többen is sokadszorra vesznek részt az Ezer Székely Leány Napján. Temérdek Friderika csupán 12 éves, és már harmadik alkalommal volt itt. Megtetszett neki, hogy ilyen sokan öltöznek székely ruhába az alkalomra, emellett pedig szeret táncolni, énekelni, ezért jön rendszeresen. Beke András 15 éves, ugyancsak a zabolai csoport tagjaként érkezett idén először. Számára leginkább a kézműves foglalkozások tetszettek, így az ostorfonás és a faművelés (faragás, zsindelykészítés).

A hazai résztvevők és külföldi néptánccsoportok mellett olyan, székely ruhába öltözöttek is voltak, akik egyénileg érkeztek erre az alkalomra. A Pest megyei Leányfaluból jött Fülöp Edit, aki Magyarországon él, de székelyföldi származású. Ő mesélte el, hogy reggel a Mindszent felől érkező lovasok és szekerek látványa, amelyen egy magyar zászló lengett, annyira meghatotta, hogy sírva fakadt. Úgy érzi, hogy a politika nem tesz eleget azért, hogy a székely és magyar nép egységet alkothasson. Ő igazán a székelyek közt érzi otthon magát, ezért olyan megható és felemelő érzés számára, hogy itt lehetett.

 

A közös fénykép elkészülte után a távolabbról érkezettek szekerei újra megteltek székely ruhás fiatalokkal, és jó hangulatban elindultak hazafelé. A csíkbánkfalviakhoz a falubeliek mellett egy sepsikijéni testvérpár is csatlakozott. Ők pénteken vonattal érkeztek Szentsimonba, majd biciklivel tekertek Kotormányba, ahol egy éjszakát töltöttek, másnap hajnalban pedig indultak Bánkfalvára – tudtuk meg Tímár Csenge Máriától, a 14 éves kisebbik testvértől. Ő igazi székely leánynak vallja magát, ezért kötelességének érezte, hogy részt vegyen a rendezvényen. Harmadszor jött el, egyszer Csíkszeredában csatlakozott a felvonuláshoz, de szerinte sokkal jobb hangulata van a szekéren való énekes vonulásnak. S habár az utazás és az egész napos program kifárasztotta, a cél és az élmény megért minden fáradtságot, vallotta Csenge Mária.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. szeptember 03., csütörtök

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését

Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
Hirdetés
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
2026. augusztus 31., hétfő

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt

Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt
2026. augusztus 31., hétfő

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában

Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában
Hirdetés