
Fotó: Szigeti Vajk István
Több megyei besorolású útszakasz felújítását folytatják, illetve kezdik el ebben az évben Csíkszéken. Tervben van többek között a tizenkét kilométeres büdösfürdői út rendbetétele, amelynek csak egy részét tudják leaszfaltozni. A megyei önkormányzat kormánytámogatásra is számít.
2015. február 23., 09:372015. február 23., 09:37
A nemrég elfogadott megyei költségvetésbe több olyan útszakasz felújításának folytatását is belefoglalták, ahol már elkezdett munkálatok vannak.
A Csíkdelnét Pálfalvával összekötő, a 12A országúttól a községközpontba vezető 123E jelzésű út felújítása tavaly novemberben kezdődött meg, majd a havazás miatt leállt. A felújításra, aszfaltozásra váró teljes szakasz hossza 4,4 kilométer, a beruházás becsült értéke 4,2 millió lej. „Idén be kellene fejezni a felújítást, kormányzati finanszírozást kérelmeztünk. A munkálatok folytatását a Helyi Fejlesztési Országos Program (PNDL) támogatásából reméljük, hiszen annyi pénzt szeretnénk lehívni a központi költségvetésből infrastruktúra-fejlesztésre, amennyit csak lehetséges” – közölte kérdésünkre Borboly Csaba, a Hargita megyei önkormányzat elnöke.
Szintén az említett kormányprogram támogatását kérik és várják a büdösfürdői út esetében, amelynek évekkel ezelőtt elkezdett aszfaltozása tavaly nem folytatódott. „12 kilométeres szakaszra szól a terv, ekkora útszakasz felújítása 11-12 millió lejbe kerülne, idén ennyi pénzt nem tudunk egyetlen útra fordítani. Így annyit aszfaltozunk le ebből a 12 kilométerből, amennyit sikerül saját és kormányzati forrásokat felhasználva” – ígérte az elnök. Hozzátette, a terv nemcsak aszfaltozást, hanem árkok, padkák kialakítását is magában foglalja.
A hidegségi úton (127A) még szakértői vizsgálat szükséges annak megállapítására, hogy konkrétan milyen munkálat szükséges és ez hány hidat érint. A Csinódba vezető úton három fahidat építenének újjá betonból, ezek tervezésére még hátravan a közbeszerzési pályázat kiírása – tudtuk meg. Borboly elmondta, további aszfaltozásra van lehetőség a nyári útkarbantartási szerződés keretében, így Csíkszentsimon és Csíkszentmárton között három kilométeres, Lázárfalva felé pedig két kilométeres útszakasz felújítását tervezik. Ezek esetében is ki kell még írni a közbeszerzési eljárást, ez remélhetőleg márciusban megtörténhet.
„A felsoroltakat mind belefoglaltuk a költségvetésünkbe, de ne feledjük, hogy még csak az év elején vagyunk. Az év folyamán szeretnénk még pénzt hozni útfelújításra, -javításra, új munkálatok elkezdésére, elkezdettek folytatására a Helyi Fejlesztési Programból (PNDL). Most belefoglaltunk a büdzsénkbe akkora összeget, hogy a közbeszerzési eljárást elkezdhessük, de számítunk további pénzekre és a Bukarestben dolgozó kollégák segítségére is” – magyarázta. A megyei önkormányzat ismét pályázik a 125-ös, Balánbányát Gyergyószentmiklóssal összekötő út felújítására, amelyre korábban már volt egy nyertes pályázatuk, de az pénzhiány miatt nem kapott finanszírozást.
A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!