Számunkra fontos, hogy lelkileg is készüljünk az ünnepre, nemcsak a külsőségeket tartjuk szem előtt – vallják azok az asszonyok, akik az egyik legszebb adventi ájtatosságot gyakorolva várják Jézus eljövetelének ünnepét. A Krisztusra várakozást, elcsöndesedést, a közösségbe tartozás érzését segíti, ha valaki időt szakít erre a különös együttimádkozásra, együttelmélkedésre.
2012. december 18., 17:082012. december 18., 17:08
2012. december 18., 18:012012. december 18., 18:01
Karácsony közeledtével a sok-sok előkészület, olykor fölösleges kapkodás, semmitmondó, túlzott csillogás gyakran elfojtani igyekszik a lelki ráhangolódást, a belső odafigyelést, a Jézus születésére való igazi rácsodálkozást. Szerencsére szép számmal vannak a vidéki és csíkszeredai római katolikus egyházközségekben olyanok, akik aktívan gyakorolják az adventi lelki töltekezés sok szép formáját. Ezen lehetőségek egyike a Szállást keres a Szent Család népi ájtatosság.
Imádkozó, éneklő, az utcák sötétjét gyertyával bevilágító asszonyok járják esténként azokat a falvakat, ahol még nem merült feledésbe ez a szép hagyomány. Csíkszeredában is akadnak olyan családi, baráti körök, melyek tagjai számára fontos ennek a szokásnak a gyakorlása. Ezek az emberek nem tesznek egyebet, mint házról házra járva hajlékot keresnek a Szent Család számára. A szokás szerint kilenc család vagy éppen kilenc asszony alkot egy „bokrot”, s esténként más és más „bokorhoz” viszik a templomban előzetesen megáldott Szent Család-képet, amely előtt imádkoznak és énekelnek.
A találkozások „szertartása” nincs leszögezve, többféle szövegkönyv szerint lehet imádkozni. December 15-e körül a Szent Család-kép elindul az első „szálláshelyére”, ahol a társulat tagjai imádkozva, énekelve, lélekben közösen készülnek az Istengyermek születésére. A Szent Családot befogadó másnap a kép továbbvivőjévé válik. A képet hozók és a befogadók találkozásának a lényege a közös imádkozás, de utána természetesen egy kis beszélgetésre is sor kerül, amit egy szerény agapéval még meghittebbé varázsolnak. Végül a kilencedik est lejárta után a résztvevők (bokrok) december 23-án az esti szentmise keretében együtt köszöntik a Szent Családot az otthonaikat körbejáró, kihelyezett kép jelenlétében.
„Célunk mindössze annyi, hogy minél bensőségesebb hangulatban várhassuk Jézus eljövetelét” – fogalmazott egy, a Szent Családot évek óta rendszeresen befogadó csíkszeredai asszony. Az ájtatosságot gyakorlók lelkületét talán az egyik imádságos könyvben található elmélkedés fogalmazza meg a legjobban: „A mi házunk Jézus, Mária és József szállása. Nemcsak ma, hanem mindenkor. Mennyivel más lenne boldogságunk, ha a Szent Család szelleme hatná át családunk minden tagját. (..) Ha mindenkor a hit mécsese világítana lelkünkben, és soha méltatlanul nem viselkednénk szent vallásunkhoz. (...) Mától megmutatom, hogy a Szent Család nem látogatott hozzánk hiába. Megjavítom családi életünk hibáit, igyekszem széppé tenni közös életünket...”
Ismét benőtte a nád az egykori csíkszeredai Suta-tavat, miközben 19 évvel a lecsapolása után továbbra sem kezdődtek újra a rehabilitációs munkálatok. A közbeszerzési eljárás ugyan újraindult, de az eredményt megóvták, így a kivitelezés ismét várat magára.
Négy éve avatták fel a magyar állami támogatással épült gyimesbükki óvodát, amely mára megtelt élettel. A kezdeti nehézségek után ma már 70 gyermek tanul itt, az intézmény pedig a helyi közösség megmaradásának egyik záloga lett.
Nemcsak a hagyományok megélését tartják fontosnak Csíkszentkirályon, hanem azt is, hogy továbbadják azokat, példát mutassanak az ifjúságnak.
Ingyenes vércukormérést szervez kedden és szerdán délután négy órától a Hargita Megyei Vöröskereszt a csíkszeredai Szabadság téren.
Hajnali keresztúttól az esti feltámadási körmenetig részletes rend szerint zajlik a húsvéti ünnepkör Csíksomlyón, miközben Csíkcsobotfalván a népszokások is élő közösségi élményt kínálnak.
A húsvéti ünnepekre való tekintettel a Csíki Trans autóbuszai nem a megszokott menetrend szerint közlekednek péntektől keddig.
Nem csak a fuvarleveleket tudja majd ellenőrizni, hanem a rakomány méretét is az a mesterséges intelligenciát használó rendszer, amelyet a rönkszállítmányok figyelése érdekében helyeznek üzembe. Ennek részeként kamerák telepítése van folyamatban.
Hiába Csíkszereda város része, megőrizte és továbbra is megőrizné falusi jellegét Csobotfalva – lakossági fórumot tartottak kedd este a helyi kultúrotthonban, ahol a jelenlevők a városrészt érintő problémákról beszélgettek Korodi Attila polgármesterrel.
Júniusig kell befejezni az Olt-folyó mentén épülő kerékpárutat Hargita megyében, mintegy 45 kilométer hosszan. A tavaly elkezdett kivitelezés a téli szünet után folytatódik, jelenleg a növényzeti réteg eltávolításán és az átjárók kialakításán dolgoznak.
Nem lehet már sokáig halogatni, szükség van a víztartályok telepítésére Tusnád község településein, enélkül ugyanis nem lehet csatlakozni a most épülő, a községen áthaladó vízvezetékre, amely Tusnádfürdőt is el fogja látni.
szóljon hozzá!