
Fotó: Veres Nándor
Három különböző ország, három különböző település fiataljai táboroznak egy héten át Kászonban.
2013. augusztus 22., 19:582013. augusztus 22., 19:58
2013. augusztus 22., 20:252013. augusztus 22., 20:25
A Kazun Egyesület szervezésében a Fiatalok lendületben (Youth in action) program keretében létrejött táborba kászoni, szatmárcsekei (Magyarország) és kispiaci (Szerbia) fiatalok érkeztek. „Ez a tábor a befogadásról, elfogadásról szól. Különböző társadalmi háttérrel rendelkező fiatalok vesznek részt benne, bevontunk a szociálisan hátrányos helyzetű fiatalokat, vannak halmozottan hátrányos helyzetűek, tanulási nehézséggel küszködőek, ugyanakkor például van gyógyszerészhallgató is a csoportban. A cél összehozni ezeket a fiatalokat, egy kicsit tágítani a látókörüket, bemutatni nekik, hogy van másság is, és a másság nem rossz. A csoportok bemutatják egymásnak a vidéküket, bepillantást nyernek egymás életmódjába és kicsit tágabb környezetben szocializálódnak” – mondta el Nagy Imre Zsolt, a Kazun Egyesület elnöke.
Az egyesület a tavaly is szervezett egy hasonló tábort, igaz, akkor csak a szatmárcsekeiekkel táboroztak közösen. A tábor ötlete Mihály Emőkétől származik, ő maga írta meg a pályázatot is, amelynek elnyerésével létrejöhetett ez a projekt. A táborban Nagy Beáta Bernadett a másik programfelelős, a 36 résztvevőnek ők ketten bonyolítják le a programokat. A programpontok között fő szerepet kapnak a csapatépítő tevékenységek, játékok, de a hét folyamán a táborozók ellátogattak Tusnádfürdőre, Csíksomlyóra, a Gyilkos-tóhoz, a Békási-szoroshoz is. Esténként a csapatok a saját vidéküket mutatják be a többieknek, a történelmi, földrajzi és néprajzi jellegzetességeket és nem marad el a vidékre jellemző ételek, italok megkóstolása sem. Délelőtt, délután kézműves foglalkozásokon vesznek részt a fiatalok, a táborban készült munkákat szombaton mutatják be a nagyközönségnek a helyi kultúrotthonban.
A Kazun Egyesület elnöke még elmondta, szeretnének a következő években is szervezni hasonló táborokat, ugyanakkor arra biztatja a megyében működő ifjúsági szervezeteket, hogy küldjenek be bátran pályázatokat az Európai Unió által kiírt programokra, mert egy-egy ilyen tábor létrejötte mindenképp a fiatalok javát szolgálja.
Közel ezer hívő és meghívott vendég részvételével áldották meg vasárnap, hét évig tartó felújítást követően a madéfalvi Jézus Szíve-templomot. Az ünnepségen a megújult orgonát is felszentelték.
A csíkszeredai bevásárlópark felvásárlásával belép a román piacra a cseh Star Capital Finance – írja a profit.ro a vállalat közleménye alapján.
Több órára lezárják szombaton és vasárnap a Tolvajos-tető és Hargitafürdő közötti útszakaszt a Hargita Hill Climb Challenge edzései és futamai miatt.
Tizedik alkalommal rendezik meg a Csíkszeredai Kórháznapokat július 2–5. között. A jubileumi rendezvényen hazai és magyarországi szakemberek osztják meg tapasztalataikat, és a nagyközönség számára is lesznek előadások.
Több mint egy hónapon át, június 11. és július 19. között közösségi meccsnézést szerveznek Csíkszereda központjában.
Korszerűbb körülmények között, a Poliklinika első emeletén működik tovább a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház orvosi laboratóriuma, ahol helyet kaptak a mikrobiológiai laboratórium európai uniós támogatásból, újonnan vásárolt műszerei is.
A következő évben kezdődhet el Csíkszereda városbejáratainál az új, a városlakók tetszését elnyerő arculati elemek építése. Az ötletpályázat nyomán legjobbnak ítélt elképzelés alapján idén a műszaki terveket szeretnék elkészíttetni.
Megérett a borzsovai fürdő a felújításra, ezért a Csík Metropoliszövezet Egyesület, a csíkborzsovai közbirtokosság és a szépvízi önkormányzat összefogásával kedden kalákában fogtak hozzá a részbeni rendbetételéhez.
Két, egymással teljesen ellentétes ítélet született a tusnádfürdői Csukás-tó területének kisajátítása ügyében, az egyik a volt tulajdonosnak, a másik az önkormányzatnak adott igazat. Ezért egyelőre a tó jogi helyzete nem változik.
Tönkrement, megrongált utcabútorzatok és gyalogos-útburkolatok rontják Csíkszereda központjának látványát. A városháza feladatai közé tartozik a köztéri elemek folyamatos karbantartása, helyenként azonban még a gyakori javítgatás sem segít.
szóljon hozzá!