
Fotó: Veres Nándor
Először az új gázvezetékeket készítik el a csíkszeredai Gál Sándor utcában, majd elkezdődik a teljes felújítás. A kivitelezés a közúti forgalmat is befolyásolja majd.
2015. március 24., 20:512015. március 24., 20:51
A Gál Sándor utca aszfaltburkolatát hosszú évek óta csak kátyúzással javították, és a járdák egy része is elhasználódott. Mivel a város köztereinek felújítására vonatkozó, uniós támogatású projekt részeként nem volt lehetőség a feljavításra, a helyi költségvetésből különítettek el pénzt, a kivitelezési tervek is elkészültek. Először azonban a gázvezeték cseréjét kell elvégezni, amelyre tavaly kért és kapott engedélyt a szolgáltató E-on Gaz. A kivitelezéshez most láttak hozzá, több helyen felásták már az utcát.
Szőke Domokos, Csíkszereda alpolgármestere kérdésünkre úgy nyilatkozott, a vezetékcserét végző cég ígérete szerint két hét alatt végeznek, ezt követően már nincs akadálya az utcafelújítás elkezdésének. Nemcsak a Gál Sándor, hanem az ehhez kapcsolódó Borvíz utcát is érinti a modernizálás, amelynek során az esővíz-elvezető hálózatot és a közvilágítást is korszerűsítik. Új aszfaltburkolat kerül az úttestre és a járdákra. Az útszéli parkolóhelyek nem sokban változnak, viszont készül egy kerékpársáv, ami összeköti a Márton Áron utcai kerékpársávot a Kossuth Lajos utcaival. A beruházás értéke több mint 750 ezer lej, a kivitelező a csíkszeredai ING Service Kft.
A kivitelezés folyamán a Gál Sándor utcai autós forgalom korlátozva lesz. Az alpolgármester szerint a környező tömbházak lakói számára a közlekedést biztosítani kell, ezért lesz egy időszak, amikor a Gál Sándor utcát a Kossuth Lajos utcával összekötő, jelenleg csak a gyalogosok által használt útszakaszt megnyitják az autós forgalom előtt is. Igyekeznek félpályás lezárásokkal megoldani az útfelújítást, de bizonyos időszakokban számítani kell teljes útzárra is, amely akadályozni fogja a Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa által használt Lasarus Ház főbejáratának megközelítését is – tudtuk meg.
A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!