
Fotó: Veres Nándor
Még ebben a hónapban befejezik Csíkszeredában a „Penge” tömbház mögötti terület rendezését. A Szabadság téri városrész nemcsak új parkolókkal, utcabútorzattal bővült, hanem egy kis kosárlabdapályával is.
2013. augusztus 21., 17:212013. augusztus 21., 17:21
2013. augusztus 21., 20:462013. augusztus 21., 20:46
„Az volt a feladata a tervezőnek, hogy találjon egy labdajátékokra alkalmas, megfelelő méretű területet, így egy kis kosárlabdapályát alakítottak ki, ehhez hasonló nincs a városban” – mondta Szőke Domokos, Csíkszereda alpolgármestere. A 5x10 méteres pálya hozzávetőleg négy méter magas rácskerítését tegnap szerelték fel. „A napokban le is aszfaltozzák, így nemsokára használatra kész lesz” – tette hozzá az alpolgármester.
A városrész felújításának tavaly nyáron fogtak neki, előbb a föld alatti vezetékeket újították fel, majd a parkolót, az uttesteket és a járdákat alakították át, továbbá harminc padot és húsz szemetest helyeztek ki. „Még hátravan a parkolásgátló cölöpök felszerelése és az előnevelt fák kiültetése, közel ötven fáról van szó” – tudtuk meg az elöljárótól. Újdonság még, hogy a szeméttárolókat elköltöztették, a három új földbe ásott kuka a volt Transzszilvánia mozi mögötti részen kapott új helyet. A régi szemetes helyét az átjáró közelében kitakarították, ott csak egy műanyag palackokat fogadó tárolót hagytak.
Zsúfolt parkoló
A lakónegyed lakói még a tavasszal döntöttek úgy, hogy ingyenesen lehessen parkolni a Szakszervezetek Művelődési Háza, a Szabadság tér, a Lazarus Ház és a Penge néven ismert tömbház által behatárolt parkolóban. Itt jelenleg alig lehet üres megállóhelyet találni, ottjártunkkor a több mint száz parkolóhelyből közel tíz volt szabad, az általunk megkérdezett négy parkoló járművezető közül pedig csupán egy volt, aki a környék lakója.
„Attól függően, hogy a napnak milyen szakában vagyunk, nehéz vagy könnyebb parkolóhelyet találni. Délelőtt zsúfolt” – válaszolta érdeklődésünkre az autós. Mint mesélte, esténként és most, a nyári szabadságok ideje alatt még találni szabad parkolót, de egyébként mindig tele van. Ugyanakkor hangsúlyozta, ők akartak ingyenes parkolót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.
Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.
szóljon hozzá!