Fotó: Kristó Róbert
Megfellebbezték a marosvásárhelyi táblabíróság döntését, amely szerint visszatérhet szakmája gyakorlásához Csíki Csongor onkológus szakorvos, aki ellen a korrupcióellenes ügyészség indított bűnvádi eljárást.
2014. augusztus 27., 14:232014. augusztus 27., 14:23
2014. augusztus 27., 14:402014. augusztus 27., 14:40
A hatósági felügyelet alatt, szabadlábon tartózkodó orvos számára a bíróság augusztus 22-én engedélyezte a korábbi tiltás feloldásával, hogy visszatérhessen szakmája gyakorlásához. Amint azonban az igazságágügyi minisztérium honlapján szereplő dokumentumokból kiderül, ez ellen fellebbezést nyújtottak be.
A weboldalon nem tüntették fel, hogy ki fellebbezett a határozat ellen, de úgy tudjuk, hogy a korrupcióellenes ügyészség az, amelyik kifogást emelt az orvos munkába való visszatérése ellen. A fellebbezést várhatóan hétfőn tárgyalják.
Egyelőre online oktatással kezdődött el tanév a székelyudvarhelyi Eötvös József Szakközépiskola diákjainak, miután veszélyessé nyilvánították a tanintézmény főépületét. Abban bíznak, hogy átmenetileg bentlakásukban szervezhetik meg a tanórákat.
Bár idén befejeződhetett volna a nagygalambfalvi sportcsarnok megépítése, pénzhiány miatt fél évre leálltak a munkálatok. A polgármester nem biztos benne, hogy az államnak a megadott időre sikerül előteremtenie a szükséges anyagiakat.
Meghibásodás miatt több városrészben és utcában szünetel a vízellátás kedden Székelyudvarhelyen – közölte a polgármesteri hivatal. A szolgáltatás újraindulására délután lehet számítani.
Teljes útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen a Bethlen Gábor utca egy szakaszán, ahol a Harvíz Rt. vízvezetéket cserél.
Buszjárattal segítik az Orbán Balázs Általános Iskola diákjainak közlekedését Székelyudvarhelyen: szeptember 9-től új iskolás buszjárat indul a tanintézmény felújítása miatt, amely reggel és délután is szállítja a tanulókat.
Mindössze két hónapja kezdődött el a korondi bölcsőde megépítése, de már állnak a falak és a tetőszerkezettel dolgozik a kivitelező. A tervek szerint novemberben be is fejezik a munkát, ám az intézmény üzemeltetésére még várni kell.
Ideiglenesen vízszünet lesz Székelyudvarhely több utcájában hétfőn – tájékoztatott a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal Facebook-oldalán.
Alsóboldogfalva több száz éves unitárius temploma felújításra szorul. A gyülekezet adományokkal támogatta a munkát, de a szükséges összeg előteremtéséhez további segítségre van szükség, ellenkező esetben több évet tolódhat a restaurálás befejezése.
Higgadtságból, helyzetfelismerősből és csapatmunkából is jelesre vizsgázott a közelmúltban a székelyudvarhelyi helyi rendőrség csapata, akik kategóriájukban elsők lettek a budapesti Somorjai Gábor Nemzetközi Rendészeti Szakmai Emlékversenyen.
Szóltak a hegedűk, brácsák és nagybőgők, járták a táncot az Erdélyi Táncháztalálkozóra érkezők pénteken délután Székelyudvarhely főterén. Innen vonult le a tömeg az esemény központját jelentő Sétatérre.
szóljon hozzá!