
Fotó: Veres Nándor
Felszabadult a csíkszeredai Temesvári sugárút macskaköves részének jobb oldala, ahová a városvezetés néhány napja helyeztette ki a Megállni tilos! táblákat, de a baloldalon szintén érvényben lévő tiltást többen nem veszik figyelembe.
2012. október 03., 19:262012. október 03., 19:26
2012. október 03., 23:282012. október 03., 23:28
Szerda délután már egyetlen autó sem parkolt a Petőfi utcának a konzulátustól a városházáig tartó szakaszán zajló útjavító munkálatok és az elkezdődött tanév miatt négykerekűekkel „elárasztott” utcarész jobb felőli részén. Itt – Szőke Domokos alpolgármester kérésére – kerékbilincselés helyett egyelőre csak figyelmeztetik a City Parking munkatársai a „bliccelőket”.
A másik oldal ingyenes parkolójának „megcsonkítása” után viszont – többnyire megszokásból – továbbra is megállnak baloldalt az elhelyezett tiltótáblák hatáskörén belül a sofőrök, az alpolgármester által javasolt „türelmi idő” viszont még néhány napig itt is érvényes.
A találékony gépkocsivezetők azonban megtalálták a módot a hiány pótlására, hiszen egyrészt többen is oldalparkolással furakodnak be két jármű közé, másrészt a Petőfi Sándor Általános Iskola és az emlékmű parkjának fala közötti szűk rést is előszeretettel használják.
„Egy időben parkolóként működött az a kis terület, de utána gátlókat helyeztünk ki, hogy ne lehessen behajtani. Ezeket aztán félrevették, igaz, legtöbbször a közelben dolgozó munkások parkolnak oda. Rövidesen újra akadályokat teszünk ki, mielőtt az emberek rákapnának” – árulta el Szőke.
A tervek szerint a teljes macskaköves útszakaszon tilos lesz a megállás, amint visszaáll a forgalom a lezárt részeken.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.
Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.
Az augusztusi csapadékhiányos időszak és az emiatt megnövekedett vízfogyasztás miatt Csíkszentimrén korlátozásokat kellett bevezetni, hogy ne maradjon hosszabb időre víz nélkül az alcsíki község. A zavartalan vízellátás érdekében kútfúrást is terveznek.
Hosszú szervezői előkészületek és hetekig tartó autóépítések gyümölcse érett be szombaton Csíkszentkirály mellett, a hetedik roncsderbi helyszínén.
„Medvék terrorizálják a hegyvidéki városok lakóit” – ezzel a felütéssel mutatja be a Digi24 hírcsatorna az aggasztó Hargita megyei medvehelyzetet.
Rekordszámú résztvevő indult a 7. Csíkszentkirályi Roncsderbin szombaton, a fő versenyszám, a rodeó győztesének kihirdetéséhez közel egyórás futamra volt szükség. Karnyújtásnyira volt a meglepetés, de Imre Róbert a negyedik derbigyőzelmét is behúzta.
Tűz ütött ki csütörtökön egy gazdasági melléképületben Kászonaltízen. A Hargita megyei tűzoltóság tájékoztatása szerint a tüzet feltehetően villámcsapás okozta.
Hetedik kiadásához érkezik a Csíkszentkirályi Roncsderbi, amely idén is látványos futamokkal, izgalmas döntőkkel és a közönség egyik nagy kedvencével, a rodeóval várja az érdeklődőket hétvégén.
Európai uniós, a Központi Régió Program biztosította támogatással végzik el Csíkszeredában a városszéli Hajnal, Akác és Gyár utcák felújítását. Mivel a várható finanszírozások mellé nem kis önrésszel kell társulni, hitelfelvételre lesz szükség.
szóljon hozzá!