Fejlesztenék a Hargitát

•  Fotó: Simon Eszter

Fotó: Simon Eszter

Rendezési tervvel próbálják a turisták számára „eladhatóvá” tenni a Hargita-hegységet. A látványos eredményekig azonban hosszú még az út.

Kozán István

2012. július 19., 16:312012. július 19., 16:31

2012. július 19., 16:392012. július 19., 16:39

 

„Sok gazdája van a Hargita-hegységnek, emiatt sok érdek is ütközik. Reményeim szerint a hegység rendezési tervének elkészítésével pont kerülhet a kínlódásokra” – vezette fel mondandóját a Hargita-hegység rendezési tervéhez szükséges háttértanulmányok csütörtöki bemutatóján Borboly Csaba. A Hargita megyei önkormányzati képviselő-testület elnöke szerint ideje lenne az érintetteknek megérteniük, hogy nem csak a saját pár hektárjukat vagy sípályájukat kell nézzék, hanem érdekelje az is, hogyan lehetne összekapcsolni az egyéni érdekeket. „Az önök tulajdona a hegy, ezért az önök feladata, hogy beruházzanak. A megyei tanács abban tud segíteni, hogy egy egységes kép kialakításáról szóló, az egész hegységre vonatkozó rendezési tervet készíttet” – mondta a beszélgetésen jelen lévő, a Hargita-hegység környékén élő közbirtokossági elnököknek, polgármestereknek, vállalkozóknak.

A megyei önkormányzat által megrendelt rendezési tervvel tulajdonképpen olyan jogi keretet szeretnének létrehozni, amely megállítja az olyan illegális tevékenységeket (falopást, vadállomány pusztítását, természetvédelmi területek károsítását), melyek csökkentik a térség turisztikai vonzerejét.

Előnyök, hátrányok
 
Csütörtökön a rendezési terv készítésével megbízott csíkszeredai Wallum tervezési iroda által felkért szakemberek bemutatták azokat a tanulmányokat, amelyekre alapozni fogjak a végső rendezési tervet.

A tucatnyi tanulmányban a szakemberek többek között arra hívták fel a figyelmet, hogy a Hargita-hegységben viszonylag kevés az olyan szálláshely, amelyek az év minden napján fogadnának vendégeket. A hegységben található és a téli szezonon kívül is nyitva tartó éttermek száma is meglepően kevés, alig több mint tíz. A turisztikai szempontból hasznosítható létesítmények és helyek (például turisztikai menedékházak, várromok, tőzeglápok) sincsenek minden esetben kitáblázva. Pozitívumként hozták viszont fel azt a tényt, hogy a Hargita-hegység nagy része Natura 2000-es természetvédelmi területként van nyilvántartva. Hanyatlóban van az erdőlopás is – hangzott el –, igaz, mindez azzal magyarázható, hogy elfogyott az őrizetlenül hagyott erdőkből a fa.

Lépések a rendezési terv elkészítésében

„Három hónapja kezdtük el a tanulmányok készítését, amelyeket most mutatunk be. Ezt követően két hónapig tart a közös ötletelések időszaka, amelybe be szeretnénk vonni minden érintett személyt. Szeptember második felében kezdődhet a rendezési terv elkészítése, valamint a szakhatósági engedélyek beszerzése” – vázolta Korodi Szabolcs, a Wallum Kft. alkalmazottja.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 09., kedd

Életveszélyes iskolaépület miatt online zajlik az oktatás

Egyelőre online oktatással kezdődött el tanév a székelyudvarhelyi Eötvös József Szakközépiskola diákjainak, miután veszélyessé nyilvánították a tanintézmény főépületét. Abban bíznak, hogy átmenetileg bentlakásukban szervezhetik meg a tanórákat.

Életveszélyes iskolaépület miatt online zajlik az oktatás
2025. szeptember 09., kedd

Leállították a nagygalambfalvi sportcsarnok építését

Bár idén befejeződhetett volna a nagygalambfalvi sportcsarnok megépítése, pénzhiány miatt fél évre leálltak a munkálatok. A polgármester nem biztos benne, hogy az államnak a megadott időre sikerül előteremtenie a szükséges anyagiakat.

Leállították a nagygalambfalvi sportcsarnok építését
2025. szeptember 09., kedd

Délutánig vízhiányra kell számítani Székelyudvarhely számos háztartásában

Meghibásodás miatt több városrészben és utcában szünetel a vízellátás kedden Székelyudvarhelyen – közölte a polgármesteri hivatal. A szolgáltatás újraindulására délután lehet számítani.

Délutánig vízhiányra kell számítani Székelyudvarhely számos háztartásában
2025. szeptember 09., kedd

Teljes útlezárás a Bethlen Gábor utca egy részén

Teljes útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen a Bethlen Gábor utca egy szakaszán, ahol a Harvíz Rt. vízvezetéket cserél.

Teljes útlezárás a Bethlen Gábor utca egy részén
2025. szeptember 08., hétfő

Buszjáratot indítanak a tanulóknak az Orbán Balázs Általános Iskola felújítása alatt

Buszjárattal segítik az Orbán Balázs Általános Iskola diákjainak közlekedését Székelyudvarhelyen: szeptember 9-től új iskolás buszjárat indul a tanintézmény felújítása miatt, amely reggel és délután is szállítja a tanulókat.

Buszjáratot indítanak a tanulóknak az Orbán Balázs Általános Iskola felújítása alatt
2025. szeptember 08., hétfő

Rekordidő alatt épülhet meg a korondi bölcsőde

Mindössze két hónapja kezdődött el a korondi bölcsőde megépítése, de már állnak a falak és a tetőszerkezettel dolgozik a kivitelező. A tervek szerint novemberben be is fejezik a munkát, ám az intézmény üzemeltetésére még várni kell.

Rekordidő alatt épülhet meg a korondi bölcsőde
2025. szeptember 08., hétfő

Székelyudvarhely több utcájában szünetel a vízellátás

Ideiglenesen vízszünet lesz Székelyudvarhely több utcájában hétfőn – tájékoztatott a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal Facebook-oldalán.

Székelyudvarhely több utcájában szünetel a vízellátás
2025. szeptember 07., vasárnap

Összefogásra van szükség az alsóboldogfalvi templom felújításának befejezéséhez

Alsóboldogfalva több száz éves unitárius temploma felújításra szorul. A gyülekezet adományokkal támogatta a munkát, de a szükséges összeg előteremtéséhez további segítségre van szükség, ellenkező esetben több évet tolódhat a restaurálás befejezése.

Összefogásra van szükség az alsóboldogfalvi templom felújításának befejezéséhez
2025. szeptember 07., vasárnap

Droglabor felrobbanását is szimulálták a székelyudvarhelyi rendőrök a budapesti szakmai versenyen

Higgadtságból, helyzetfelismerősből és csapatmunkából is jelesre vizsgázott a közelmúltban a székelyudvarhelyi helyi rendőrség csapata, akik kategóriájukban elsők lettek a budapesti Somorjai Gábor Nemzetközi Rendészeti Szakmai Emlékversenyen.

Droglabor felrobbanását is szimulálták a székelyudvarhelyi rendőrök a budapesti szakmai versenyen
2025. szeptember 05., péntek

Zenészektől, néptáncosoktól volt hangos Székelyudvarhely főtere

Szóltak a hegedűk, brácsák és nagybőgők, járták a táncot az Erdélyi Táncháztalálkozóra érkezők pénteken délután Székelyudvarhely főterén. Innen vonult le a tömeg az esemény központját jelentő Sétatérre.

Zenészektől, néptáncosoktól volt hangos Székelyudvarhely főtere