
Fotó: Kristó Róbert
Háromnapos programsorozattal várják a kikapcsolódni vágyókat Madéfalvára a hétvégén.
2015. június 10., 20:512015. június 10., 20:51
Tizenharmadik alkalommal szervezik meg a Madéfalvi Falunapokat a hétvégén. A program pénteken, Jézus Szíve ünnepén tizenegy órakor búcsús szentmisével kezdődik. Délután négy órakor a Fészek klubban bemutatják a Csík LEADER Egyesület által összeállított Jó gyakorlatok című sorozat ötödik kiadványát. Este kilenc órától a kultúrotthonban a ’30-as, ’40-es évek kávéházi hangulatát idéző zenés estet tartanak Ráduj Gábor, Kosztándi Zsolt és Szilágyi Nóra előadásában.
Szombaton sportnap lesz: fél kilenctől kezdődik a minifoci-bajnokság. 12 órától bowling-bajnokságot tartanak. 14 órától női labdarúgó-mérkőzést tekinthetnek meg, este nyolc órakor pedig korosztályos bajnokság kezdődik. A fenti megmérettetések az Amadé panzió mögötti műgyepes sportpályán, illetve a bowlingteremben zajlanak. Reggel kilenc órától a helyi kultúrotthonban az országos B turné asztalitenisz-bajnokságot tekinthetik meg a sportág kedvelői.
Vasárnap szabadtéri programokra várják az érdeklődőket a napközi melletti térre: 13 órától a Mereklye néptáncegyüttes és a Rokolya népdalkör énekes-táncos előadása tekinthető meg, két órakor Mesehetes-koncerten tapsolhatnak a legkisebbek. Közben kézműves foglalkozáson is részt lehet venni Szabó Katával, aki révén elsősorban süthető gyurmával díszíthetnek kanalakat az ügyes kezűek. Az állatokat kedvelő gyermekek az Erős Géza által tartott lovas bemutatóba, illetve -foglalkozásba is bekapcsolódhatnak. Öt órától a Boszorka bábcsoport Cini Samu és Bálna Béla című bábelőadására kerül sor, hat órakor a csíkmadarasi népi zenekar Szóljon a muzsika című előadására várnak, fél nyolctól pedig a Csíkszentsimoni Ifjúsági Fúvószenekar lép színpadra. A programsorozatot a kilenc órakor kezdődő élőzenés utcabállal zárják.
Jelentősen bővül a térfigyelő rendszer Csíkszeredában: a város területén 131 helyszínen 193 térfigyelő kamerát szerelnek fel a következő hónapokban.
Kiskorú által irányított lovasszekér ütött el egy idős férfit szombaton este Kászonaltízen; a tettes elhagyta a helyszínt, de a hatóságok hamar rátaláltak – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.
Elszaporodtak a rágcsálók Csíkszereda egyes részein: főként a városközpontban okoznak gondot a patkányok és az egerek, de más városrészeken is jelen vannak. A szakemberek szerint ellenük csak rendszeres és összehangolt irtással lehet hatékonyan fellépni.
Olcsó kis hangfalat talált a csomagban egy csíkszeredai férfi, miután az interneten szkennert (lapolvasót) rendelt. Azért osztotta meg az esetet, hogy mások ne járjanak hasonlóan, a fogyasztóvédelem pedig tanácsokat adott az ilyen átverések kikerülésére.
Motorok és motorosok százait áldották meg vasárnap délután a Tolvajos-tetőn.
Villanyáram-kiesést okozott az erős szél több Hargita megyei településen vasárnap délután; összesen 1110 fogyasztó érintett.
Több területen is úttörő szerepet vállalt, és egyetlen feladatát sem végezte félgőzzel. Az ő nevéhez kötődik többek között a Pro Animalia Alapítvány létrehozása, valamint Fodor Sándor Csipikéjének bábszínházi színre vitele. Orendi Évával beszélgettünk.
Nyáron elkezdik az egyik csíkszentdomokosi iskola felújítását, amelyre európai uniós finanszírozást nyert a felcsíki község. Az energiahatékonyság növelése érdekében az épületet hőszigetelik és korszerű felszereltséget kap.
Több fronton is ellenőrzést végeztek a Hargita megyei rendőrök Csíkkozmáson. A háromórás akció során több mint száz embert igazoltattak, tíz esetben szabálysértési bírságot szabtak ki.
Az elmúlt években több magyarországi cég üzemcsarnok-, illetve gyárépítési szándékát jelentették be Csíkszeredában. Ezek közül van, amelyik már üzemel, egy másik építése folyamatban van, de olyan is van, ami nem kezdődött el.
szóljon hozzá!