Évek óta beruházóra várnak

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Amíg a csíkszeredai, Tudor lakótelepi hőközpontba telepített gázmotorok már előállítanak melléktermékként olcsóbb hőenergiát, a város másik részén tervezett biomassza-nyersanyagon alapuló hőerőműre, amely ugyanezt tehetné, továbbra is várni kell. Az évekkel ezelőtt elkezdett beruházás folytatása helyett még mindig befektetőket keresnek, akik felépítenék a létesítményt.

Kovács Attila

2014. március 26., 10:532014. március 26., 10:53

2014. március 26., 11:292014. március 26., 11:29

Érdeklődés van, építkezés még nincs – röviden így lehetne összefoglalni a Csíkszereda szélén meg nem épült biomassza-erőmű történetét, amelynek alapozása már 2010-ben megtörtént. A Rét utcai építési területen azóta sincs változás, mert a beruházásban érdekelt hazai bejegyzésű cég többségi, 60 százalékos tulajdonrészét birtokló olasz befektetők két éve eladásra kínálták fel részvényeiket, miután visszaléptek eredeti tervüktől. Újak nem jöttek helyettük, pedig a cég százszázalékos tulajdonrészének megvásárlására van lehetőség, nemcsak a nagyobb és kisebb részvényeseké, hanem Csíkszereda 15 százalékos tulajdonrésze is eladó.

Az utolsó percben visszaléptek

Benkő Sándor, a Romániában bejegyzett cég igazgatója szerint tavaly nem történt előrelépés, pedig egy érdeklődő céggel három hónap alatt megegyeztek, de a szerződés aláírása előtt nem sokkal derült ki, hogy a lehetséges vásárló pénzügyi nehézségek miatt visszalép. Jelenleg két befektetői csoport érdeklődik a beruházás iránt, egyikkel éppen kedden találkoztak, a másik cég is hamarosan képviselőket küld Csíkszeredába. Az erőmű elkészítésének összköltsége eléri a 35 millió eurót, az eladásra kerülő teljes részvénycsomaghoz hozzátartozik az építési terület és az elvégzett alapozás is.

Áramot és hőenergiát is termelnének

A csíkszeredai hőerőmű építéséről szóló elképzelés 2008-ban született, 2009-ben a tervek szerint el is készült volna a létesítmény. Ez viszont késett, amit azzal magyaráztak, hogy hiányzott a zöld energia kötelező átvételi rendszerére vonatkozó szabályozás. Amikor ez megvolt, a többségi befektetők visszaléptek. A tervek szerint óránként kilenc megawatt hőenergia és hét megawatt elektromos energia előállítását biztosítanák, a fő termék az országos hálózatba kerülő elektromos áram, de melléktermékként a hőenergiát is értékesíteni kellene, ezt a város használná fel. Számítások szerint az erőmű évi szükséglete 80 ezer tonna biomassza, faapríték. Korábban elhangzott, hogy a szükséges nyersanyag, a biomassza biztosításához az ültetvények létrehozása, felhasználása is szerepel a tervek között.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 01., vasárnap

Korodi Attila: elfogadhatatlan, hogy az AUR szervezzen tüntetést Csíkszeredában

Elfogadhatatlan, hogy Csíkszeredában egy szélsőséges párt szervezzen tüntetést, embereket mozgatva, feszültséget szítva – jelezte rövid bejegyzésében Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere, az AUR pártra utalva.

Korodi Attila: elfogadhatatlan, hogy az AUR szervezzen tüntetést Csíkszeredában
Hirdetés
2026. január 30., péntek

Új övezeti rendezési tervet fogadtak el a csíksomlyói skanzen park létrehozására

A csíksomlyói skanzen-park létrehozásához szükségessé vált egy újabb övezeti rendezési terv (PUZ) elkészítése. A dokumentációt januári ülésén pénteken hagyta jóvá a csíkszeredai önkormányzati képviselő testület.

Új övezeti rendezési tervet fogadtak el a csíksomlyói skanzen park létrehozására
2026. január 30., péntek

Nyáron elkezdhetik a csíkszeredai Vigadó felújítását

Folyamatban van a közbeszerzési eljárás a csíkszeredai Vigadó épületének felújítása érdekében, amely uniós támogatással történik meg. Érdeklődők már vannak, az ajánlatok elbírálása után, ha nem lesznek óvások, májusban szerződést írhatnak alá.

Nyáron elkezdhetik a csíkszeredai Vigadó felújítását
2026. január 29., csütörtök

Átköltöznek a sebészeti szakrendelések a csíkszeredai kórházban

Más helyszínen fogadják a betegeket a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sebészeti járóbetegrendelői február másodikától – tájékoztat az intézmény közösségi oldalán.

Átköltöznek a sebészeti szakrendelések a csíkszeredai kórházban
Hirdetés
2026. január 29., csütörtök

„Kiolvadtak” a gödrök a csíkszeredai utakon

Felmérte a kritikusabb helyszíneket Csíkszeredában a hóolvadás után az útkarbantartással megbízott cég, pénteken pedig hozzáfognak a gödrök betöméséhez hideg aszfalttal.

„Kiolvadtak” a gödrök a csíkszeredai utakon
„Kiolvadtak” a gödrök a csíkszeredai utakon
2026. január 29., csütörtök

„Kiolvadtak” a gödrök a csíkszeredai utakon

2026. január 29., csütörtök

Várni kell még a Brassói úti körforgalomra Csíkszeredában  

A tervek elkészülnek, és az építkezési engedélyt is ki fogják adni, de a Brassói úton idén nem valószínű, hogy kialakítják az elképzelt körforgalmat. Ennek anyagi okai vannak: több olyan beruházást kell befejezni, amelyek jelentős önrészt igényelnek.

Várni kell még a Brassói úti körforgalomra Csíkszeredában   
2026. január 28., szerda

Újabb tömeges leépítés, ezúttal a csíkszeredai textiliparban

Közel százötven fős leépítésről tett előzetes bejelentést a Hargita megyei munkaerő-elhelyező ügynökségnél egy csíkszeredai textilipari cég. A tömeges elbocsátást már februárban kénytelenek végrehajtani.

Újabb tömeges leépítés, ezúttal a csíkszeredai textiliparban
Hirdetés
2026. január 28., szerda

Ráhangolás a csíkszentmiklósi kolbászfesztiválra

Február 5-én éjfélig lehet szavazni online, illetve ily módon értékelni a Csíkszentmiklósi Ifjúsági Egyesület által meghirdetett rajzversenyre beküldött munkákat. Ez egyfajta ráhangolás a február 7-én esedékes ottani kolbászfesztiválra.

Ráhangolás a csíkszentmiklósi kolbászfesztiválra
2026. január 27., kedd

Műanyagra cserélik a betonelválasztók egy részét Csíkszereda Csíkszentkirály felőli kijáratánál

Dolgoznak a betonelemekkel, ezért lezárták az 578-as európai út Csíkszentkirály felől Csíkszereda irányába vezető dupla sávját kedden reggel.

Műanyagra cserélik a betonelválasztók egy részét Csíkszereda Csíkszentkirály felőli kijáratánál
2026. január 27., kedd

Szociális munkás technikus képzés indul Csíkszeredában

Szakképzést indít 2026 februárjától a Gyulafehérvári Caritas Csíkszeredában, amely a szociális ellátórendszerben dolgozni kívánók számára kínál gyakorlatorientált felkészülést.

Szociális munkás technikus képzés indul Csíkszeredában
Hirdetés