
Fotó: Kristó Róbert
Az elfogadásért és a békéért szervezi Erőszakmentes napok elnevezésű programját a Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Vezérigazgatóság családon belüli erőszakkal foglalkozó osztálya és tanácsadó központja. Jövő hét elejéig várják a témával kapcsolatos alkotásokat gyermekektől, felnőttektől egyaránt.
2014. november 17., 20:402014. november 17., 20:40
2014. november 18., 11:012014. november 18., 11:01
Nagyszabású rendezvényt szervez a Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Vezérigazgatóság családon belüli erőszakkal foglalkozó osztálya és tanácsadó központja november 25. és december 10. között. Változatos programmal készülnek a nők elleni erőszak megszüntetésének világnapjára (november 25-ére) és az azt követő erőszak elleni tizenhat akciónapra is – tudtuk meg Tankó Évától, a rendezvény egyik koordinátorától. A gyermekvédelmi igazgatóság munkatársa hozzátette, 2012 óta működik családon belüli erőszakkal foglalkozó csoport a megyei igazgatóságon, s habár voltak már kisebb kampányaik, ilyen nagy lélegzetvételű eseményt még nem szerveztek.
Csendes felvonulás 25-én
„Van az igazgatóságon belül egy csoportunk, amelynek tagjai a rendőrség, csendőrség, a megyei egészségügy és tanfelügyelőség képviselői, ők mind bekapcsolódnak a szervezésbe” – sorolta a szakember. Segítségükkel november 25-én délelőtt Csíkszeredában egy kerekasztal-beszélgetéssel kezdődik a rendezvény, majd csendes felvonulással demonstrálnak a családon belüli békéért, az egymás elfogadásáért. A Szent Anna Elhelyező Központ diákjai egy, általuk összeállított műsorral lépnek fel, miközben az igazgatóság munkatársai szívesen válaszolnak az érdeklődők kérdéseire. A nap zárómozzanataként Aviva-tornán vehetnek részt a jelenlevők – részletezte Márk Emese, az esemény másik koordinátora.
Az egész megyét mozgósítanák
A Dévai Szent Ferenc Alapítvány csíksomlyói munkatársai vállalták, hogy teával és mézeskaláccsal – amelybe üzeneteket rejtenek – vendégelik meg a rendezvényen részt vevőket. Az esemény színének a fehéret választották, így a megyei tanfelügyelőség felhívást intézett az iskolák felé, hogy 25-én építsék bele foglalkozásaikba a fehér színt, esetleg vegyenek részt a csendes felvonuláson. A rendőrség tanácsadással, felvilágosítással, illetve szórólapozással segíti az esemény sikerességét a megye területén – foglalta össze Tankó Éva.
Még várják a bekapcsolódni vágyókat
Folyamatosan várják a különböző egyesületek, intézmények képviselőinek jelentkezését, akik szívesen bekapcsolódnának a rendezvénybe. Így egyelőre még nem végleges a 25-ét követő 15 nap programja: tervezik, hogy meghívás esetén az iskolákban előadásokat tartanak, illetve szünetekben játékokkal szórakoztatnák a gyermekeket. „Mindezt nem az erőszak ellen, hanem az elfogadás, a szeretet mellett szervezik” – hangsúlyozta Márk Emese. Ugyanakkor rámutatott, szeretnék, ha ez a rendezvény is segítené az embereket, hogy problémájukkal merjenek a két említett iroda szakembereihez fordulni.
Rajzokat, verseket várunk
Az erőszak helyett te mit választasz? címmel hirdetnek játékot az Erőszakmentes napok szervezői. Bármely műfajban (vers, ének, grafika vagy festmény) várják a gyermekek, fiatalok és felnőttek alkotásait. A műveket a Csíki Hírlap és a Székelyhon.ro szerkesztőségébe (Csíkszereda, Fortuna Park sétány, 2/A alá) lehet eljuttatni november 24-éig. A beérkező műveket kiállítják, a legsikeresebb alkotásokat a rendezvény után lapunkban is megjelentetjük.
Négy napig a fiataloké lesz a főszerep Gyergyószentmiklóson, csütörtökön kezdődik a 22. Gyergyói Ifinapok. Elsősorban nyilván a fiatalokat várják a programokra, de számos esemény minden érdeklődő számára nyitott.
Tizenhatodik alkalommal rendezik meg Gyergyószentmiklóson az Örmény Művészeti Fesztivált, amely kiállításokkal, koncertekkel, gasztronómiai programokkal, előadásokkal várja az érdeklődőket.
Kiköltözött a sérült fiatalokkal foglalkozó gyergyószentmiklósi Napsugár az Esőben Egyesület az eddigi otthonából. Közben az önkormányzat elindította azt a folyamatot, amellyel a szervezet megkapja az általa kért helyiségeket.
Kiírta Gyergyószentmiklós önkormányzata a kulturális programok támogatására vonatkozó pályázatot. A civil szervezetek szeptember 18-ig nyújthatják be támogatási kérelmeiket.
Elektromos és elektronikai hulladékgyűjtést szerveznek szombaton Gyergyószentmiklóson. A feleslegessé vált készülékeket a művelődési ház parkolójában lehet leadni, de igény esetén az otthonoktól is elszállítják azokat.
Csütörtökig tartó csendőrségi gyakorlat kezdődik kedden Gyergyószentmiklóson: az akció nem jár forgalomkorlátozással és nem fogja zavarni a lakosság mindennapjait – közölte a város önkormányzata.
Gazdasági melléképület és személygépkocsi kapott lángra vasárnap délelőtt Gyergyóvárhegy községben.
Gyorsan közbeléptek a gyergyóalfalvi tűzoltók a csütörtöki vihar után, így megmenekült a nagyobb kártól a villámsújtott lakóház.
Csempészet gyanúja miatt tartottak házkutatást csütörtökön a gyergyószentmiklósi bíróság által elrendelt parancs alapján. Az akció során 888,43 gramm aranyat, valamint 27 ezer lejt, 550 eurót és 200 svájci frankot találtak.
Közel 300 ezer lejes beruházással korszerűsítették a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár eszközállományát és világítási rendszerét. A fejlesztés részeként olyan szolgáltatások is elérhetővé válnak, mint a nyitvatartási időn túli könyvátvétel.
szóljon hozzá!