Erőss Zsoltra emlékeztek szülővárosában

•  Fotó: Iochom Zsolt

Fotó: Iochom Zsolt

Emlékesttel tisztelegtek vasárnap az idén májusban tragikus körülmények között elhunyt Erőss Zsolt és Kiss Péter hegymászók emléke előtt a csíkszeredai Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium dísztermében.

Iochom Zsolt

2013. november 24., 20:492013. november 24., 20:49

2013. november 24., 21:022013. november 24., 21:02

Az Erdélyi Kárpát Egyesület meghívásának eleget téve a Magyarok a világ nyolcezresein expedíció-sorozat alapítói, Kollár Lajos és Mécs László november 19-29. között tizenegy állomásos emlékkörutat tartanak a Hópárduc tiszteletére azokon a helyszíneken, ahol az elmúlt évek során beszámolt Erőss Zsolt sikeres csúcshódításairól.

2006 és 2013 között a tizennégy nyolcezer méter feletti csúcs közül tizenkettőt sikerült meghódítania a Magyar Himalája Expedícióknak, amelyekben oroszlánrészt vállalt Erőss Zsolt, úgy is mint alapító tag, de úgy is, mint a legtöbb csúcs megmászója. A Hópárduc tíz nyolcezres csúcsot hódított meg, ebből kettőt műlábbal. Az expedíciók során készült fotókat, kisfilmeket vetítették le az est folyamán, így az érdeklődők betekintést nyerhettek a hegymászók mindennapjaiba, jobban megismerhették Erőss Zsolt élettörténetét, eddig nem látott képsorokból. A látottakat a két magyarországi vendég kommentálta.

Az 1968-ban Csíkszeredában született hegymászó 2013. május 21. körül tűnt el az India és Nepál határán lévő Kancsendzönga 8586 méter magas csúcsának meghódítása után. Ő volt az első magyar, aki 2002-ben feljutott a világ tetejére, a 8848 méteres Mount Everestre. Tiszteletére július 8-án emléktáblát avattak a Békás-szorosban lévő Oltár-kő tetején, ugyanakkor az idei csíkszeredai városnapok alkalmával a sportcsarnok felvette az Erőss Zsolt Aréna nevet.

Az emlékkörút hétfőn Székelyudvarhelyen (Mozi), kedden Gyergyószentmiklóson (Salamon Ernő Gimnázium díszterme) szerdán pedig Marosvásárhelyen (Bod Péter Diakóniai és Tanulmányi Központ) folytatódik. Az előadások valamennyi helyszínen 18 órakor kezdődnek.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. szeptember 04., péntek

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését

A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését
Hirdetés
2026. szeptember 04., péntek

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra

Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra
2026. szeptember 03., csütörtök

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését

Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését
2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
Hirdetés