
Fotó: Veres Nándor
Megtelt a csíkszeredai Segítő Mária Katolikus Gimnázium díszterme kedden este mindazokkal, aki Erőss Zsolt és Kiss Péter hegymászók emlékére mécsest gyújtottak, vagy fényképeik elé virágot helyeztek.
2013. május 28., 23:232013. május 28., 23:23
2013. május 29., 10:352013. május 29., 10:35
Egy héttel a két hegymászó, Erőss Zsolt és Kiss Péter eltűnése után az Erdélyi Kárpát Egyesület Erdély-szerte több városban is megemlékezést szervezett. Csíkszeredában a hegymászók fényképe előtt helyeztek el virágokat és gyertyákat a megemlékezők. „Olyan példakép volt, akik élete végéig azt csinálta, amit szeretett, és ezért élt teljes életet” – mondta Szabó Károly, a csíkszéki EKE elnöke, aki a megemlékezésen felolvasta az országos EKE elnökének, Dezső Lászlónak levelét. „Néha az ember nagyon kihasználja a szerencséjét” – idézte Dezső a csíki hegymászót.
Aztán felszólalt Csedő Csaba, Csíkszereda volt polgármestere is: „csodáltam azt az embert, aki a balesete ellenére kellő kitartással és következetességgel, elszántsággal hívta ki a sorsot” – vallott a volt elöljáró, aki maga is ismerte Erőss Zsoltot. A megemlékező beszédek után Simó Gáspár lelkész rövid gyászmisét tartott. A jelenlévők a mise végén még csendben várakoztak, amikor Szabó Károly ismét az emelvényre lépett és Erőss Zsoltról beszélt a hallgatóságnak: arról, hogy tiz 8000 méter fölötti hegycsúcsot hódított meg, igaz, a nepáli Kancsendzönga 8586 méter magas csúcsának sikeres megmászása után már nem tudtak társával együtt, Kiss Péterrel, a 4-es táborba eljutni.
Emlékükre a gyertyák gyúltak. Ráduly Róbert Kálmán csíkszeredai polgármester ígérete szerint a városi sportcsarnokot Erőss Zsoltról nevezik el, az ünnepélyes névavatót a városnapok keretében fogják megszervezni augusztus elsején – hangzott el a megemlékezésen.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.
Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.
Az augusztusi csapadékhiányos időszak és az emiatt megnövekedett vízfogyasztás miatt Csíkszentimrén korlátozásokat kellett bevezetni, hogy ne maradjon hosszabb időre víz nélkül az alcsíki község. A zavartalan vízellátás érdekében kútfúrást is terveznek.
szóljon hozzá!