Építkezés oktatás közben

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Rábólintott a Sapientia kuratóriuma arra a megvalósíthatósági tervre, amely a Sapientia egyetem mostani szocreál formájú csíkszeredai épületét a mai kornak megfelelő létesítménnyé alakítaná. Szeptemberben el is kezdik a tendereztetést.

Kozán István

2013. augusztus 19., 20:002013. augusztus 19., 20:00

2013. augusztus 19., 20:052013. augusztus 19., 20:05

 


2,5 millió euró – több mint 11 millió lej – áll a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem csíkszeredai karainak rendelkezésére arra, hogy kívül-belül felújítsák a volt új Hargita szállóként ismert egyetemi épületet, és egy új szárnyat építsenek a főépület mellé.

 

Építkezés három fázisban

 

A magyar államtól kapott jelentős összegből három fázisban oldanák meg az építkezéseket. „Azt szerettük volna, ha az idei tanévkezdésre már elkészülhettünk a belső munkálatok egy részével, ám az elhúzódó tervezési folyamat miatt megkéstünk” – mondta megkeresésünkre Makó Zoltán, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Gazdaság- és Humántudományok Karának dékánja, aki rögtön hozzátette: az építkezéseket ősszel mindenképp elkezdik, jövő szeptemberig pedig be is fejezik. Az építkezés közben az egyetem egyes részeit lezárják.

A legfrissebb forgatókönyv szerint szeptember elején elkezdik a tendereztetést, vagyis megpályáztatják a munkálatokat, és a beérkező ajánlatok közül kiválasztják a számunkra legkedvezőbbet.


Három lépésben képzelik el a kivitelezési munkálatokat. Első fázisban, legkésőbb a tél végéig kicserélik az egyetem épületének külső ablakait és ajtóit, illetve a vezetékeket, továbbá felújítják a bentlakási szobákat. Ezt követően, a második lépésben (2014-ben) átalakítják az épület külső homlokzatát, a főbejáratot pedig elköltöztetik a Temesvári sugárút irányába. Egy új épületszárnyat is fognak építtetni, amit összekötnek a mostani létesítménnyel. Utolsó fázisban az étkezdét elköltöztetik a földszintre, a felszabadult helyen pedig mérnöki laboratóriumokat, szemináriumi termeket és egy nagy előadótermet alakítanak ki.


„Az már biztos, hogy nagyon sok beruházás a tanév közben fog zajlani, de úgy próbáljuk megszervezni a munkálatokat, hogy azok ne befolyásolják az oktatást. Abban is gondolkodunk, hogy az építkezések alatt oktatási termeket bérelünk a Pro Agricultura Alapítvány taplocai székhelyén” – magyarázta a dékán.

 

Látványterv budapesti építészirodától

 

A Csíki Hírlap és a Székelyhon.ro mutatta be először a múlt hónapban a budapesti Wéber építésziroda látványtervét, amely a Sapientia egyetem csíkszeredai épülete szinte minden szegletének új funkciót adna. A modern formavilág megvalósítása sokak tetszését elnyerte, annak kivitelezése viszont a Sapientia egyetem legfőbb döntéshozó testületétől, a kuratóriumtól függött. A kuratórium végül jóváhagyta a magyarországi építésziroda terveinek kivitelezését.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. szeptember 03., csütörtök

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését

Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
Hirdetés
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
2026. augusztus 31., hétfő

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt

Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt
2026. augusztus 31., hétfő

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában

Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában
Hirdetés