Először volt Teleki Tivornya Csíkszentimrén

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Először látták vendégül a sátoraljaújhelyi fúvószenekart a csíkszentimreiek Szent Margit búcsúján a hétvégén. A szervezők a három éve újjáélesztett hagyomány folytatásaként, párhuzamosan a búcsúval, Teleki Tivornya névvel többek között fúvósbált és szabadtéri előadásokat is rendeztek Alszegen.

Barabás Hajnal

2013. július 21., 16:392013. július 21., 16:39

2013. július 21., 16:472013. július 21., 16:47

Az első Teleki Tivornya elnevezésű rendezvény nyitóakkordjaként pénteken este zenés vendégváróval fogadták a sátoraljaújhelyi dohánygyári fúvószenekart a csíkszentimrei kultúrház előtt. A magyarországi zenekar testvértelepülési kapcsolat megalapozásának apropóján kereste meg a csíkszentimrei Zöld Fák fúvószenekart. „Felvették velünk a kapcsolatot, mert testvértelepülési kapcsolatot akartak egy erdélyi fúvószenekarral, minket az internetről választottak ki” – mesélte Keresztes Nándor, a helyi zenekar alapító tagja, a Teleki Tivornya első kiadásának szervezője.

„A két zenekar egy-egy tagja kiokoskodta az interneten, hogy nekünk találkozni kell, úgyhogy meghívtak minket ide a Szent Margit-kápolnához, erre az egyházi ünnepségre, mi pedig ugyanúgy visszahívjuk őket mihozzánk, Sátoraljaújhelyre, a Szent István-napi ünnepélyre” – válaszolt kedélyesen érdeklődésünkre Szatmári György, a sátoraljaújhelyi dohánygyári fúvószenekar vezetője. A 41 éve zenélő karmester továbbá elmesélte, jól érzik magukat Csíkszentimrén, szombaton ellátogattak a Szent Anna-tóhoz és Büdösfürdőre is.

Vasárnap az alszegi Bárkavégétől indult a két fúvószenekar helyi lovas huszárok vezetésével a Szent Margit-kápolnához. A sátoraljaújhelyi dohánygyári zenekar Fejérváry-indulót, míg a helyi Zöld Fák fúvószenekar Erdélyi-indulót fújt, úgy vonultak végig Alszegen, egészen a kápolnáig. „Régen a rezesbandák tartottak fúvós mulatságokat, ennek a hagyományát elevenítettük fel három éve, de ilyen szervezett formában most először” – mondta Keresztes. A búcsús szentmisét követően a Teleken kialakított kisszínpadon tartottak előadásokat és zenés mulatságot, fúvósbált a helyieknek. A búcsúhoz pedig szorosan hozzátartozott a búcsúfia, a tükrös mézeskalács, a kirakodó vásár minden színes portékája.

„Örvendünk a vendégeknek, ilyenkor búcsún szokás a rokonságot, a szülőket, testvéreket meghívni egy ünnepi ebédre” – foglalta össze a búcsú lényegét egy helybéli.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. szeptember 03., csütörtök

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését

Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
Hirdetés
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
2026. augusztus 31., hétfő

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt

Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt
2026. augusztus 31., hétfő

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában

Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában
Hirdetés