Szerződést kötött a csíkszeredai Transzszilvánia mozi teljes felújítására a csíkszeredai polgármesteri hivatal. Jövő év végére el kell készülnie a külső és belső átalakításnak.
2012. november 11., 16:152012. november 11., 16:15
2012. november 11., 18:322012. november 11., 18:32
Befejeződött az évek óta zárva tartó Transzszilvánia filmszínház felújítására kiírt közbeszerzési eljárás, és megtörtént a szerződés aláírása a kivitelezővel. Mint Antal Attila alpolgármester tájékoztatott, a nyertes egy csíkszeredai cégekből álló konzorcium, amelynek tagjai a Vallum, a Harbau és az Impex Aurora cégek. A közbeszerzési eljárást úgy írták ki, hogy a tervezést és kivitelezést is tartalmazza, így a tervezés az első, míg a kivitelezés a másik két cég feladata. Megvalósíthatósági tanulmány már korábban készült, az alpolgármester szerint a részletrajzokat 35 napon belül kell biztosítania a konzorciumnak, azt követően az építkezési engedélyt is kiadják, így elkezdődhet az építőtelep berendezkedése.
Jövő év végére befejezik
A beruházást három részre osztották, az első két szakaszba az összes tervdokumentáció elkészítése, illetve a szerkezet-átépítés, külső és belső munkálatok elvégzése tartozik. Ennek költsége Antal Attila tájékoztatása szerint 5,3 millió lej, ezt a jövő év végére be kell fejezni. Mivel a felújítás teljes költségeit a város biztosítja, saját költségvetésébe kell befoglalni a szükséges összegeket. A beruházás harmadik szakasza az épület belső berendezésének, bútorzatának, műszaki felszereltségének beszerzése – az ehhez szükséges összeget még nem határozták meg.
Várhatóan már az év vége előtt hozzálát a kivitelező az épület jelenlegi berendezésének, bútorzatának bontásához, elszállításához, a mozit a Szabadság tér irányából közelítik meg, a Penge néven ismert tömbház mögött, ahol parkolóépítés van folyamatban. A tervek szerint a felújított moziépületben egy 268 férőhelyes nagytermet alakítanak ki, ahol nemcsak filmvetítéseket tartanak, hanem kiállítások, konferenciák, színházi előadások, koncertek, táncelőadások is helyet kapnak. A mozi jelenleg nyitott árkádsorát beépítik, akárcsak a Penge tömbház felőli átjárót. Szintén azon az oldalon egy lépcsőház is készül.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.
Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.
Az augusztusi csapadékhiányos időszak és az emiatt megnövekedett vízfogyasztás miatt Csíkszentimrén korlátozásokat kellett bevezetni, hogy ne maradjon hosszabb időre víz nélkül az alcsíki község. A zavartalan vízellátás érdekében kútfúrást is terveznek.
Hosszú szervezői előkészületek és hetekig tartó autóépítések gyümölcse érett be szombaton Csíkszentkirály mellett, a hetedik roncsderbi helyszínén.
„Medvék terrorizálják a hegyvidéki városok lakóit” – ezzel a felütéssel mutatja be a Digi24 hírcsatorna az aggasztó Hargita megyei medvehelyzetet.
Rekordszámú résztvevő indult a 7. Csíkszentkirályi Roncsderbin szombaton, a fő versenyszám, a rodeó győztesének kihirdetéséhez közel egyórás futamra volt szükség. Karnyújtásnyira volt a meglepetés, de Imre Róbert a negyedik derbigyőzelmét is behúzta.
Tűz ütött ki csütörtökön egy gazdasági melléképületben Kászonaltízen. A Hargita megyei tűzoltóság tájékoztatása szerint a tüzet feltehetően villámcsapás okozta.
szóljon hozzá!