Ellátják a betegeket a sztrájk alatt is

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Kétórás figyelmeztető sztrájkot tartanak az egészségügyi dolgozók hétfőn reggel. Az asszisztenseket tömörítő szakszervezet megyei vezetője szerint ellátják a sürgősségi eseteket és a bennfekvő betegeket is a sztrájk alatt. A figyelmeztető akció a csíkszeredai kórház vezetője szerint sem fog fennakadást okozni a betegellátásban.

R. Kiss Edit

2013. november 22., 15:222013. november 22., 15:22

2013. november 22., 15:382013. november 22., 15:38

Hétfőn, november 25-én reggel nyolc és tíz óra között zajlik az egészségügyi alkalmazottak figyelmeztető sztrájkja. A munkabeszüntetéssel járó tiltakozó megmozdulást az egészségügyi asszisztenseket és ápolókat tömörítő Sanitas szervezi. A szakszervezeti szövetség Hargita megyei szervezetének elnöke, Nyulas Emma elmondta, egyik fő követelésük továbbra is az, amit az egészségügyi alkalmazottak koalíciója is kért a kormánytól, éspedig a nemzeti össztermék hat százalékának a kiutalása az egészségügyi ágazat finanszírozására a jövő évi költségvetésben. Bár az egészségügyi rendszerben többen dolgoznak, olyan intézmények, mint a Román Hírszerző Szolgálat vagy a külügyi hírszerző szolgálat több pénzt fog kapni a jövő évi költségvetésből – mutatott rá Nyulas Emma. Közölte, kérik ugyanakkor a kormánytól olyan bérrács alkalmazását, amely fizetésemelést is lehetővé tesz, megfelelő munkakörülmények biztosítását és azt is, hogy a kórházak maradjanak meg a közszférában, ne magánosítsák a kórházi ellátást.

A szakszervezeti vezető  tájékoztatása szerint a hétfői sztrájkban a megyebeli kórházakban dolgozó Sanitas-tagok, közel ezernyolcszáz egészségügyi asszisztens, ápoló vesz részt. A sürgősségi eseteket ellátják és a bennfekvő betegek kezelését is folytatják a sztrájk két órája alatt is – ismertette Nyulas Emma. Azzal kapcsolatosan, hogy a figyelmeztető sztrájkot követi-e általános munkabeszüntetés november 28-án, azt nyilatkozta, ez a kormánnyal zajló további tárgyalások függvénye.

Az egészségügyi ágazat követeléseinek érvényesítésére korábban megalakult koalíciónak az orvosi kamara is tagja a Sanitassal egyetemben. Az orvosoknak a figyelmeztető sztrájkban való esetleges részvételével kapcsolatosan Pázmán Enikő, a Hargita Megyei Orvosi Kamara elnöke kérdésünkre válaszolva azt közölte, ők szakmai szervezet, nem kezdeményezhetnek sztrájkot, de erkölcsileg támogatják a Sanitas megmozdulását.

Minden alkalmazott részt fog venni a hétfői figyelmeztető sztrájkban a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórházban, a betegek szempontjából azonban ez nem fog fennakadást okozni – mondta Demeter Ferenc, az intézmény menedzsere. A sürgősségi eseteket és a bennfekvő betegeket is ellátják a kórházban dolgozók, esetleg az általában tíz óra körül kezdődő műtéti program csúszhat fél órát – fejtette ki.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. szeptember 04., péntek

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését

A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését
Hirdetés
2026. szeptember 04., péntek

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra

Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra
2026. szeptember 03., csütörtök

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését

Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését
2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
Hirdetés