
Fotó: Iochom Zsolt
Csupán néhány percig loboghatott péntek délután a székely zászló a csíkszeredai Szabadság téren, a zászlófelvonást követően a hatóságok elkobozták azt.
2016. június 03., 18:212016. június 03., 18:21
2016. június 03., 20:352016. június 03., 20:35
Közel harminc ember gyűlt össze péntek délután, hogy részt vegyen a székely zászló újbóli felvonásán a Szabadság téren. A zászló – amelyet a csíkszeredai Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) kezdeményezésére helyeztek ki évekkel ezelőtt – régi helyén jelenleg a Márton Áron-szoborcsoport található. A zászlórudat a Szabadság tér megyeháza felőli oldalán, a Szakszervezetek Művelődési Házával szemben egy zöldövezeti részen állították fel az EMNP kezdeményezésére.
A néppárt által előzőleg meghirdetett ünnepélyes zászlófelvonás elmaradt, Csíkszereda Polgármesteri Hivatala ugyanis nem bocsátott ki engedélyt közterületi rendezvényre. Az összegyűltekkel ezt közölték is, akik ennek ellenére a helyszínen maradtak. Tőke Ervin, az EMNP csíkszéki elnöke ezért – mellőzve az ünnepi beszédeket, vagy bármiféle hivatalos felszólalást – négy órakor felvonta a zászlót.
„A rendezvény nem lesz megtartva, mert nem kaptunk engedélyt a városházától, ezért csak elvégzem azt, amihez az építkezési engedély alapján jogom van: felhúzom a székely zászlót. Ez volt a régi ígéretem, hogy ahogy megkapjuk az engedélyt, úgy vissza is rakjuk a főtérre. A prefektúra megtámadta ezt az engedélyt, erről értesítettek pénteken, de a törvény értelmében, ameddig a bíróság nem dönt úgy, addig nekem érvényes építkezési engedélyem van és ezért felhúzom a zászlót” – fogalmazott Tőke Ervin portálunknak.
Zakariás Zoltán, az EMNP országos alelnöke hozzátette, a székely zászló teljesen törvényesen és hivatalosan állt Csíkszereda főterén. „Nyilvánvaló, hogy amikor megkerestek bennünket, hogy a székely zászló helyére tervezve van a Márton Áron-szoborcsoport elhelyezése, akkor minden további nélkül a zászlót eltávolítottuk, ugyanakkor elindítottuk a procedúrákat arra, hogy ugyancsak a főtéren, egy más helyen méltó elhelyezést kapjon. Meg is kaptuk az építkezési engedélyt a városháza részéről. Arról, hogy az utóbbi két napban a prefektúra egy begyorsult eljárással megpróbálja felfüggesztetni az építkezési engedélyt, hivatalos kiközlést nem kaptunk, az egész jogi formalitás szempontjából nem létezik. Jelen pillanatban megvan az építkezési engedélyünk, amelyet a városháza kibocsátott.”
A jelenlevők tapssal fogadták a zászlófelvonást, ezzel egy időben az addig a megyeháza előtt álldogáló – és a megjelenteket filmező, figyelő – rendőrök és csendőrök elindultak, egy rendőr pedig Tőke Ervinhez lépve felszólította őt, hogy igazolja magát és kövesse őket az őrsre, ahol jegyzőkönyvet fognak kiállítani, kilátásba helyezve, hogy az engedély nélküli gyülekezés miatt meg fogják büntetni. Továbbá arra szólította fel, vonja le a zászlót, mert a 2015/141-es törvény értelmében elkobozzák azt.
Mivel ezt Tőke nem tette meg, a rendőrök vonták le a zászlót, majd füttykoncert és bekiabálások közepette egyikük összefogta és magával vitte azt, annak ellenére, hogy többen azt kiabálták, az a párt tulajdona. Csedő Csaba, Csíkszeredai egykori polgármestere személyesen kérte a rendőrtől, hogy adja át neki a zászlót. Hiába.
„Azt mondták, hogy vegyem le a zászlót és igazoljam magam, mert bűntényt követek el. Azt majd a bíróság tisztje eldönteni, hogy követtem-e el bűncselekményt vagy sem. De érvényes építkezési engedélyem van és felraktam a zászlót. A rendőrségen majd kitöltenek egy jegyzőkönyvet, 5–10 ezer lej közötti büntetésre számíthatok. Azt már az ügyészek kell megnézzék, hogy lopásnak minősül-e, hogy hozzáértek a zászlónkhoz” – nyilatkozta Tőke Ervin a Székelyhonnak az incidenst követően, majd hiába próbálta meggyőzni a rendőröket, hogy nem tömegrendezvény volt, és az emberek nem szervezetten mentek oda.
„Nem hívott senki, az újságból tudtunk a zászlófelvonásról” – mondták el portálunknak többen is.
„Teljesen természetesnek tűnt, hogy a nemzeti összetartozás napja alkalmából egy ünnepélyes közösségi együttlét keretében legyen felvonva a székely zászló. Ennyi kellett volna történjen, semmivel több. Nem számítottunk erre. Én Székelyudvarhelyről érkeztem Tőke Ervin hívására és abban a tudatban jöttem, hogy itt négy órakor egy ünnepélyes zászlófelvonás lesz, és a nemzeti összetartozás napja alkalmából egy rövid felszólalást kell majd eszközöljek. Nyilván ez elmaradt. Teljes meglepetéssel értesültem arról, hogy itt egy hatósági túlkapás történt (...) Mi a törvényes eszközök felhasználásával mindent meg fogunk tenni azért, hogy ezt a hatósági túlkapást ellensúlyozzuk és ne legyen ennek semmilyen adminisztratív, illetve anyagi következménye” – fogalmazott Zakariás Zoltán.
Rendőrség: szóltunk előre, hogy törvénytelen
A rendőri-csendőri jelenlét, illetve a zászló elkobzása kapcsán megkerestük mindkét belügyi testület megyei szóvivőjét. A Hargita Megyei Csendőrfelügyelőség sajtóreferense, Gheorghe Suciu úgy nyilatkozott, a zászlóbevonás egyáltalán nem az ő hatáskörük, jelenlétüknek csupán annyi oka volt, hogy „a rendezvényeken kötelezően biztosítani kell a közrendet”.
A Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője, Gheorghe Filip a Székelyhon megkeresésére ismertette az ügy előzményeit, illetve a foganatosított eljárás okait is. „Egyszerű: az illető számára (Tőke Ervin – szerk. megj.) kiállított építkezési engedélyt a prefektúra megtámadta, így az jelenleg közigazgatási per tárgyát képezi, ezért a 2015/141-es jogszabály értelmében kihágásnak minősül a zászlófelvonás is. Tőke Ervint a rendőrségre kísérték, ahol kiállították a bírságolási jegyzőkönyvet” – számolt be Gheorghe Filip.
A szóvivő hozzátette, Tőke Ervinnel az eseményt megelőzően a rendőrség felvette a kapcsolatot, és értesítették, hogy amennyiben mégis megtörténik a zászlófelvonás, bírságra számíthat. „Ő nem vette ezt figyelembe és vállalta a következményeket” – mondta el a szóvivő.
FRISSÍTÉS – Tőke Ervin: „törvényesen jártam el”
Ezzel szemben Tőke Ervin a rendőrségi eljárást követően úgy nyilatkozott portálunknak, hogy a zászlófelvonás előtt az általuk tanulmányozott 1991/50-es jogszabály 12. cikkelye értelmében az építkezési engedélyek felfüggesztése csakis hatályos bírósági döntéssel lehetséges, így törvényesen járt el, amikor felvonta a zászlót. Mint mondta, miután bekísérték őrsre, nem írt alá semmit. „Azt mondták, hogy majd postázzák a büntetéseket, természetesen megtámadom az összeset” – húzta alá.
Hozzátette, mielőtt bárki is arra gondolna, hogy ez kampány, szó sincs erről. „Már jóval a kampányidőszak előtt elkezdtük az engedélyek beszerzését, de csak ezen a héten kaptuk kézhez őket” – nyilatkozta Tőke.
A csíkszeredai városházán 57 állást kell megszüntetni júliusig, ami a gyakorlatban 24 alkalmazott elbocsátását jelentheti, a kormány közigazgatási reformcsomagjának eredményeként. Mindez magával hozza a teljes hivatali apparátus átszervezését is.
Nem volt jogosítványa és alkoholos befolyásoltság alatt vezetett az a fiatalember, aki balesetet okozott Csíkszeredában csütörtök este – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.
Jubileumi, tizedik alkalommal indul útnak a túrázás és a történelem iránt érdeklődők közössége március 8-án, vasárnap, hogy közösen hódítsák meg a Magyaros-tetőt.
Február 28-tól a végleges, módosított menetrendre vált a csíkszeredai tömegközlekedés, amelyet a lakosság kérései, visszajelzései felhasználásával állítottak össze. Közben az utasszám a korábbinak csaknem a háromszorosára nőtt.
Az áfanövekedés miatt 110 millió lejre drágult a csíkszeredai megyeháza felújítása, miközben a kivitelezőnek alig néhány hónapja maradt a befejezésre. Hargita Megye Tanácsa több más projekt költségvetését is módosítani kényszerült.
Gyerekbarát kávézó és tejivó nyílt Csíkszeredában. A hely szociális vállalkozásként működik, hiszen hátrányos helyzetű emberek dolgoznak ott, ugyanakkor a profit kilencven százalékát szociális jellegű programokra fordítják vissza.
Önhibáján kívül, a bürokrácia miatt veszítheti el Csíkszereda azt a finanszírozást, amelyet 193 új térfigyelő kamera telepítésére nyert el. A közbeszerzési eljárás folyamatos kérdések, pontosítások miatt nem halad, a határidő nem tartható.
Úgy tűnik, nincs megállás, ami az üzemanyagárak emelkedését illeti: szerdán is drágult, így már a standard benzin litere is 8 lej fölé emelkedett egyes csíkszeredai kutaknál.
Bárki igényelhet személyi igazolványt Csíkszentsimonban is, szerdán megnyitották Csíkszék első olyan személyi nyilvántartó irodáját, amely vidéken működik. A helybeliek, de a környék településein lakók számára is könnyebb lesz az ügyintézés.
Az önkormányzat és a szolgáltató egyeztetései alapján dől majd el, hogy milyen változások várhatók Csíkszeredában a hulladékgyűjtést és szállítást illetően, miután új céghez kerül a szolgáltatás. Leginkább a tömbházlakókat érintheti a változás.
szóljon hozzá!