Munkaszerződést bontott Kedves Imrével, a Hargita Megyei Közpénzügyi Vezérigazgatóság vezetőjével az országos adóhatóság elnöke. Az ügy előzménye, hogy a megyei vezérigazgató esetében korábban összeférhetetlenséget állapítottak meg.
2014. december 16., 10:202014. december 16., 10:20
2014. december 16., 10:222014. december 16., 10:22
A megyei közpénzügyi igazgatói tisztség összeférhetetlen egy kereskedelmi cégnél betöltött cenzori tisztséggel – állapította meg két évvel ezelőtt Kedves Imréről az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI). Amint 2012 májusában írtuk, az ANI Kedves Imre közpénzügyi vezérigazgatói tisztségét és a köztisztasági, hulladékgyűjtési és -szállítási szolgáltatást végző, közhasznú Eco-Csík Kft. cenzori megbízatását tartotta összeférhetetlennek.
„Megtámadtam az ANI döntését, de elvesztettem a pereket a marosvásárhelyi táblabíróságnál, majd a bukaresti Legfelsőbb Ítélő- és Semmítőszéknél” – fejtette ki kérdésünkre Kedves Imre. Az összeférhetetlenségi ügyében indult jogi eljárás ezzel lezárult, az ANI két évvel ezelőtti megállapítása változatlan maradt. Emiatt az országos adóhatóság elnöke december elsejétől felbontotta vele a munkaszerződést. Az elnök döntését Kedves Imre jogi úton támadta meg.
„Nem fogadtam el az elnök döntését, fellebbezést nyújtottam be a marosvásárhelyi ítélőtáblához, és most várom, milyen döntés születik az ügyben” – válaszolta érdeklődésünkre Kedves Imre, aki jelenleg szabadságon van. Tőle tudjuk, hogy a közpénzügyi hivatalban jelenleg Mituleci Katalin helyettesíti őt.
Kedves Imre ugyanakkor elmondta, hogy 2006-ban is indított az ANI ellene kivizsgálást amiatt, hogy a Goscom Rt. igazgatótanácsában szerepet vállalt, viszont abban az esetben nem állapítottak meg összeférhetetlenséget.
Négy napig a fiataloké lesz a főszerep Gyergyószentmiklóson, csütörtökön kezdődik a 22. Gyergyói Ifinapok. Elsősorban nyilván a fiatalokat várják a programokra, de számos esemény minden érdeklődő számára nyitott.
Tizenhatodik alkalommal rendezik meg Gyergyószentmiklóson az Örmény Művészeti Fesztivált, amely kiállításokkal, koncertekkel, gasztronómiai programokkal, előadásokkal várja az érdeklődőket.
Kiköltözött a sérült fiatalokkal foglalkozó gyergyószentmiklósi Napsugár az Esőben Egyesület az eddigi otthonából. Közben az önkormányzat elindította azt a folyamatot, amellyel a szervezet megkapja az általa kért helyiségeket.
Kiírta Gyergyószentmiklós önkormányzata a kulturális programok támogatására vonatkozó pályázatot. A civil szervezetek szeptember 18-ig nyújthatják be támogatási kérelmeiket.
Elektromos és elektronikai hulladékgyűjtést szerveznek szombaton Gyergyószentmiklóson. A feleslegessé vált készülékeket a művelődési ház parkolójában lehet leadni, de igény esetén az otthonoktól is elszállítják azokat.
Csütörtökig tartó csendőrségi gyakorlat kezdődik kedden Gyergyószentmiklóson: az akció nem jár forgalomkorlátozással és nem fogja zavarni a lakosság mindennapjait – közölte a város önkormányzata.
Gazdasági melléképület és személygépkocsi kapott lángra vasárnap délelőtt Gyergyóvárhegy községben.
Gyorsan közbeléptek a gyergyóalfalvi tűzoltók a csütörtöki vihar után, így megmenekült a nagyobb kártól a villámsújtott lakóház.
Csempészet gyanúja miatt tartottak házkutatást csütörtökön a gyergyószentmiklósi bíróság által elrendelt parancs alapján. Az akció során 888,43 gramm aranyat, valamint 27 ezer lejt, 550 eurót és 200 svájci frankot találtak.
Közel 300 ezer lejes beruházással korszerűsítették a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár eszközállományát és világítási rendszerét. A fejlesztés részeként olyan szolgáltatások is elérhetővé válnak, mint a nyitvatartási időn túli könyvátvétel.
szóljon hozzá!