
Fotó: Kristó Róbert
Egymillió lej a különbség az év végéig szükséges és a jelenleg szerződésben garantált finanszírozás között a csíkszeredai kórháznál. Az intézmény jelezte, hogy mennyi pénzre van még szüksége, és várja a költségvetés-kiegészítést.
2012. október 17., 17:422012. október 17., 17:42
2012. október 17., 18:232012. október 17., 18:23
„Szeptember végéig még egyensúlyban voltak a szükségletek a szerződésbe foglalt összegekkel, és október huszadikáig is le vagyunk még födve szerződéssel, de ezután már sürgősen szükség lenne a költségvetés-kiegészítésre” – mondta Demeter Ferenc, a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház menedzsere. Kifejtette, az év utolsó három hónapjára a túléléshez mintegy két és fél millió lejre lenne szüksége az intézménynek, szerződés viszont csak egy és fél millióra van kötve az egészségbiztosító pénztárral, mert év elején csak ennyire volt pénz.
A kórház szeptemberi munkáját nagyobbrészt kifizette a pénztár, még valamennyivel tartoznak, de ebben a hónapban azt is törlesztik – vázolta a helyzetet a menedzser. Kérdésünkre elmondta, bár aggódnia kellene, idén sem történik más, mint ami az előző években, így bizakodik, hogy idejében megérkezik a költségvetés-kiegészítés. „Minden évben így volt, hogy az év utolsó három hónapjára előzetesen nem volt pénz, de aztán jött a költségvetés-kiegészítés, a kiegészítő szerződés, és kihúztuk év végéig” –magyarázta a menedzser. Demeter Ferenc elmondta, idén év elején nem akarta az egészségbiztosító pénztárral ilyen körülmények között aláírni a szerződést, és megpróbálta elérni – még politikai úton is –, hogy a szükségleteket év végéig lefödve tudjanak szerződni, azonban nem sikerült ezt kivitelezni, mert nem volt elegendő pénz.
Ez azonban nem mindenhol akadály a menedzser szerint. Demeter Ferenc úgy tudja, egyes megyékben nemcsak arra a pénzre kötöttek szerződést, ami rendelkezésre állott, hanem olyan összegekre és beteglétszámra, ami az adott egészségügyi intézmény működését biztosította. „Ezek a megyék jól jártak, mert kaptak pénzt, mi pedig várjuk, hogy lesz-e kiegészítés. Így jár az, aki korrekt” – vélte. A csíkszeredai kórház menedzsere még elmondta, a miniszterelnök bejelentette, hogy pénzösszegek átcsoportosításával biztosítják az egészségügy működését, így várják a kiegészítést. A szükséges összegeket leközölték a pénztárnak, és remélik, hogy figyelembe veszik ezt – mondta Demeter Ferenc.
A Hargita Megyei Egészségbiztosító Pénztár októberben kapott 3,3 millió lejt az országos egészségbiztosító tartalékalapjából, amit az ingyenes, ártámogatott, valamint a cukorbetegeknek kiadott gyógyszerek árának megtérítésére és a kórházak költségvetésének kiegészítésére fordítottak, a szeptemberi szükségletek fedezetére és az októberi költségek egy részének a pótlására. Bucur Anna Mária, az intézmény megbízott jelleggel frissen kinevezett elnök-vezérigazgatója tegnap elmondta, összesítették az megyei egészségügyi szolgáltatók számára év végéig még szükséges összegeket, és közölték ezt az Országos Egészségbiztosító Pénztárral, jelenleg pedig várják a visszajelzéseket.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.
Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.
Az augusztusi csapadékhiányos időszak és az emiatt megnövekedett vízfogyasztás miatt Csíkszentimrén korlátozásokat kellett bevezetni, hogy ne maradjon hosszabb időre víz nélkül az alcsíki község. A zavartalan vízellátás érdekében kútfúrást is terveznek.
Hosszú szervezői előkészületek és hetekig tartó autóépítések gyümölcse érett be szombaton Csíkszentkirály mellett, a hetedik roncsderbi helyszínén.
„Medvék terrorizálják a hegyvidéki városok lakóit” – ezzel a felütéssel mutatja be a Digi24 hírcsatorna az aggasztó Hargita megyei medvehelyzetet.
Rekordszámú résztvevő indult a 7. Csíkszentkirályi Roncsderbin szombaton, a fő versenyszám, a rodeó győztesének kihirdetéséhez közel egyórás futamra volt szükség. Karnyújtásnyira volt a meglepetés, de Imre Róbert a negyedik derbigyőzelmét is behúzta.
Tűz ütött ki csütörtökön egy gazdasági melléképületben Kászonaltízen. A Hargita megyei tűzoltóság tájékoztatása szerint a tüzet feltehetően villámcsapás okozta.
Hetedik kiadásához érkezik a Csíkszentkirályi Roncsderbi, amely idén is látványos futamokkal, izgalmas döntőkkel és a közönség egyik nagy kedvencével, a rodeóval várja az érdeklődőket hétvégén.
Európai uniós, a Központi Régió Program biztosította támogatással végzik el Csíkszeredában a városszéli Hajnal, Akác és Gyár utcák felújítását. Mivel a várható finanszírozások mellé nem kis önrésszel kell társulni, hitelfelvételre lesz szükség.
szóljon hozzá!